Generic selectors
Csak teljesen egyező találatok
Keresés a címben
Keresés a tartalomban
Post Type Selectors

Cassandra Program

„Az ipari civilizáció összeomlása folyamatban van, és jóval azután is tart majd, hogy már egyikünk sem lesz életben.”

A Cassandra Program küldetése, hogy bármely szervezet, közösség vagy magánszemély felkészülhessen arra, hogy számtalan tényező együttes hatásának eredményeként, életkörülményeink lényegesen megváltoznak, és az élhető élet fenntartásának érdekében a legjobb tudásunk és szándékaink szerint alkalmazkodnunk kell az új feltételekhez.

Segítő kéz

Mi várhat ránk?

Viharok, villámárvizek, aszályok, erdőtüzek, jégeső, forgószél, elviselhetetlen hőhullámok és dermesztő fagyok – mind olyan szélsőséges időjárási jelenségek és következményeik, amelyek emberéleteket követelnek és mérhetetlen károkat okoznak majd bárhol a Földön, már az előttünk álló évek folyamán is.
A koronavírus nem az utolsó világjárvány lesz életünkben. A tudósok arra figyelmeztetnek, hogy a zoonózisok – az állatokról az emberre átterjedő fertőző betegségek – jelentette veszély egyre nő. Egy időről-időre felbukkanó új világjárvány kockázata pedig mostanra nagyobb lett, mint eddig valaha volt.
2025-re a világunk népességének fele erősen vízhiányos területeken fog élni, míg a tiszta ivóvíz egyre inkább luxussá válik. Az emberiség kalóriabevitelének 60%-át mindössze három növény adja, az időjárási szélsőségek, az infláció, a törékeny ellátási láncok és háborús konfliktusok miatt az élelmiszerválság pedig küszöbön áll.
A növekvő energiaigény, az egyre ritkább, rosszabb minőségű és nehezebben kitermelhető energiaforrások, a „zöld” átállás költségei és a nemzetközi konfliktusok árfelhajtó hatása drágasághoz, szűkösséghez, majd ellátási zavarokhoz vezet, az energia árának emelkedését pedig az élet minden területén érezzük
A világgazdaság rendszerének távolodása a reálgazdaságtól, működésének egyre nagyobb függése a hitelalapú pénzügyi rendszerektől, magában hordozza egyre gyakoribb és egyre súlyosabb gazdasági és pénzügyi válságok elkövetkező sorát. Az elszabaduló infláció és az erőforrások szűkössége is ezt vetíti előre.
A modern társadalom összetettsége olyan nagy, hogy elég egy-két elemét kiemelni, és összeomlik az egész. A fenti válságok hatására kialakuló bizonytalanság miatt olyan nagy nyomás alakulhat ki az embereken, ami az egyébként is törékeny társadalmi béke összeroppanásához vezethet. És ez akár néhány hét alatt megtörténhet.

Az emberek világa félelmetesebb ütemben fegyverkezik, mint hosszú évtizedek óta bármikor. Vajon képesek leszünk-e nem a legrosszabb lehetőséget választani, vagy a félelem és az előítéletek ellenséges táborokba terelnek bennünket, és a végletekig harcolunk majd egymással egy pusztuló bolygó szűkülő erőforrásaiért?

Mindenki tekintsen önmagába… a Tét nem is lehetne hatalmasabb.

Vízió

Törekszünk annak ösztönzésére, hogy minél több család, háztartás, közösség és szervezet fenntarthatóbban és ellenállóbb módon működhessen, az életünk megszokott kereteit biztosító rendszerek (éghajlat, természet, társadalom, gazdaság…) hanyatlásának folyamatában is.

Misszió

Feladatunknak tekintjük a szükséges információ és támogatás megadását, hogy az emberek őszinte és fontos beszélgetéseket folytathassanak egymással a rájuk váró jövővel kapcsolatban, és mindent elkövethessenek azért, hogy az életüket érintő káros következményeket a lehető legalacsonyabb szintre csökkentsék.

Integrált felkészülés

Kattints a fogalmakra a részletekért!

Balra fentTudat és érzelmek

Egyéni

Jobbra fentViselkedés és tartalékok

Belső

Tudatosság

Tudatosság

Készítsd fel magadat értelmileg és érzelmileg...
popup

Ellenálló­képesség

Ellenállóképesség

Készítsd fel magadat és az életedet fenntartó...
popup

Készenlét

Készenlét

Viselkedésed és tartalékaid segítenek...
popup

Gondos­kodás

Gondoskodás

Itt az ideje annak, hogy amit egész eddigi...
popup

Külső

Balra lentKapcsolatok és közösség

Közösségi

Jobbra lentTámogató rendszerek

Bárki hozhat az életével kapcsolatban bármilyen döntést szabadon – kevésbé, ha szülő – és az nem jó vagy rossz, hanem az övé. De ezt csak annak fényében teheti meg hitelesen, ha tisztán szembenézett a valósággal, és azt szem előtt tartva határoz így, vagy úgy.

Ahogy az idő halad, és a folyamatok kibontakoznak majd a szemünk előtt, egyre többen fognak tanácstalanul, kérdéseikkel fordulni felénk, és hogy akkor hányan leszünk, akik támaszt jelenthetnek a másiknak, bizony, sorsdöntővé válhat

Hogyan tovább?

Tájékozódj!

Tájékozódj!

„Azoknak a társadalmi reményeknek, amelyekben az előttünk álló sötét idők során még bizakodhatunk, a legrosszabbak ismeretén kell alapulnia: a legrosszabb fizikai tények és a legrosszabb emberi tulajdonságok ismeretén.” – Charles Percy Snow

Média

Foglalkozni a kérdéssel, megismerni a tényeket, elfogadni a változást. Írásban, szóban és képben, angol nyelven és magyarul igyekszünk itt lehetővé tenni, hogy az emberek megismerjék az őket körülvevő folyamatokat, átlássák a bonyolult összefüggéseket, és megértsék azt, hogy a változások milyen hatással és következményekkel járnak majd a mindennapi életükre. A tudatosulás útján, pedig ez az első lépés…

Források

Lényegtelen információkkal elárasztott világunkban a tisztánlátás hatalom. Így aztán mára nem információhoz jutni, hanem annak hiteleségét megítélni lett valódi kihívás. Egy forrás pedig akkor hiteles, ha megbízható. Mindent, ami a Cassandra felületein megjelenik, igyekszünk itt számos tudományos publikációval alátámasztani, hiszen csak az őszinteség és a bizalom lehet döntéseink valódi alapja…

Hírszolgáltatás

Minden fontosabb annál, ami mindennél fontosabb… tudjuk ezt jól mi is. Így aztán érthető és elfogadható, hogy ha időd java részét nem tudod vagy nem szeretnéd a Cassandra honlapján tölteni. Ám, ha úgy érzed felelős vagy magadért és a szeretteidért, és a jövőre vonatkozóan megalapozott döntéseket szeretnél hozni, akkor iratkozz fel bátran hírlevél szolgáltatásunkra, és mi időről időre küldünk Neked egy összefoglalót…

Készülj!

Készülj!

„Az alkalmazkodásra való felkészülésnek haladéktalanul meg kell kezdődnie szervezeti, közösségi és egyéni szinten egyaránt. És ez akkor is így van, ha ennek elengedhetetlen szükségességét ma még rendkívül kevesen ismerik fel.” – Jem Bendell

Hol tartasz?

A reziliencia teszt valójában egy „ellenállóképesség jelző” -ként működik, megmutatva az életvitelünk és a háztartásunk gyengeségeit és erősségeit. Ha pedig figyelmet és időt fordítunk a teszt által feltárt gyengeségeink javítására, akkor pontosabban meg tudjuk majd becsülni a ránk váró feladatokat, és egy követhető terv mentén járhatunk el a saját esélyeink javítása érdekében. Ez pedig az egyik legokosabb dolog, amit megtehetünk.

Hogyan tovább?

Ha már képes vagy meghatározni a felkészültséged pillanatnyi állapotát, akkor ideje, hogy megértsd miként erősítheted meg az ellenállóképességedet az élet nyolc, kiemelkedően fontos területén. Az ismereteid, az erőforrásaid és képességeid fejlesztésének módjait annak érdekében, hogy valódi esélyekkel teremts élhető életet magadnak és szeretteidnek alapvetően megváltozó körülmények között is.

A felkészülésről

Megérteni és elfogadni a Föld rendszereiben bekövetkező összetett és bomlasztó változásokat, megismerni és feldolgozni azok ránk váró következményeit, egy értelmileg és érzelmileg egyaránt megterhelő feladat. Az egyéni és közösségi alkalmazkodás folyamatáról, a vészhelyzetekre történő felkészülésről olvashatsz itt… hogy amikor eljön a nap, tudd majd mit is kell tenned.

Kapcsolódj!

Kapcsolódj!

„Az emberekben kifejlődtek az együttérzés, az odaadás és az együttműködés képességei, mert a túlélésünkhöz szükségünk van rájuk. Szükségünk lesz a legjobb önmagunkra, mert ilyen mértékű bajokon, csak közösen juthatunk túl.” – Michael Dowd

Cassandra Közösség

Ez egy fórum, ami azt a célt szolgálja, hogy az emberek mind földrajzilag, mind pedig tematikusan, tehát érdeklődési körüknek megfelelően tudjanak tájékozódni, szerveződni és megtalálni az utat egymáshoz a felkészülés és az alkalmazkodás folyamatában. Hiszen ez a dolog lényege, hogy megleljük egymást mi, akik hasonlóan gondolkodunk, érzünk és valójában ott élünk egymás mellett…

Gondoskodás

  • Minden nap tegyél valamit, amivel másoknak segíthetsz.
  • Keress olyan lehetőségeket, amelyekkel példát mutathatsz a törődésre a közösségedben.
  • Építsd, mélyítsd és töltsd meg tartalommal az emberi kapcsolataidat. Rendszeresen és ok nélkül érdeklődj mások hogyléte felől. Beszélgess és őszintén mutasd ki az érzéseidet.
  • Együtt erősebbek vagyunk. Emlékeztess mindenkit, hogy míg az egyének sérülékenyek, a közösségben erő rejlik, és képes rá, hogy megtartsa tagjait.
  • Nyújts támaszt a körülötted élőknek, hogy képesek legyenek újra értékelni és megtalálni mi az, ami valóban fontos az életükben, miközben az őket körülvevő világ átalakul.
  • Segíts a gyerekeknek megérteni, hogy a megszokott dolgok jó eséllyel nagyon megváltoznak, erre pedig együtt, szeretetben és egymást támogatva kell felkészülnünk.
  • Mutass jó példát bátorságból, derűlátásból, szeretetből és elszántságból a körülötted lévő barátoknak és családtagoknak.

Ellenállóképesség

  • Kezdd el átgondolni, hogy képes leszel-e a munkádat otthonról végezni.
  • Győződj meg arról, hogy személyes dokumentumaid, hivatalos irataid, egészségügyi adataid, ha van végrendeleted, mind biztonságos helyen vannak és naprakészek.
  • Alaposan gondold át a nagyobb befektetéseket, hogy valóban szükséged van-e rájuk.
  • Legyenek olyan mértékű megtakarításaid, amelyekkel 24 hónapig is kibírod bevétel nélkül.
  • Kezdj beszélgetni és tervezni közeli barátaiddal és családtagjaiddal a közös felkészülésről, erőforrások, menedék vagy bármi más megosztásáról, amire csak szükségetek lehet.
  • Vizsgáld felül a befektetéseidet és a megtakarításaidat, hogy használhatóak lehetnek-e egy megváltozott világban, a pénzed legalább 30%-át pedig bankon kívül, készpénzben tartsd.
  • Ha felelős vagy másokért is, akkor segíts nekik eligazodni a megváltozó körülményekre való felkészülés, és az azokhoz való alkalmazkodás folyamatában.

Készenlét

  • Élelem: legyen négy hétre elegendő élelmiszerkészleted.
  • Egészség: tarts fenn alapvető egészségügyi készletet (hasmenés-, hányás-, láz- és fájdalomcsillapítót, antibiotikumot, fogamzásgátlót, lázmérőt, elsősegélykészletet…).
  • Egészségügyi eszközök: tarts fenn alapvető higiéniai készletet (antibakteriális törlőkendőt, antibakteriális kézfertőtlenítőt, alkoholt, fehérítőt, orvosi kesztyűt, maszkokat…).
  • Szórakozás: gyűjts és használj játékokat, könyveket, olyan klasszikus tárgyakat, amelyek segíthetnek a figyelmed lekötésében a hosszan tartó társadalmi távolságtartás alatt.
  • Fontold meg, hogy készletezz készpénzt (és esetleg nemesfémeket) vészhelyzet esetére.
  • Tanuld meg és gyakorold, hogy ne érints meg dolgokat puszta kézzel nyilvános helyen.
  • Alakíts ki új és egészséges szokásokat (például egyél kevesebbet, sétálj rendszeresen sokat, tölts szeretteiddel minél több minőségi időt).

Tudatosság

  • Igyekezz egyszerre átélni és kívülről figyelni az érzéseidet.
  • Légy tudatában annak, hogy a figyelmed fokozatosan a bizonytalanság okozta félelem és a túlélési szükségletek megteremtésének irányába terelődik el.
  • Kötelezd el magadat, hogy segítesz másoknak is jelen lenni és szeretetben élni.
  • Minden nap érezd és éld meg a hálát.
  • Ismerd fel, tudatosítsd és vizsgáld kívülről az új hangokat az elmédben: a félelemét, a szorongásét, a magányét, a tehetetlenségét, a pesszimizmusét.
  • Legyél hajlandó beismerni magadnak a tapasztalataidat (pl. félek, tehetetlennek érzem magamat, nem kockáztatok, túl sokat aggódom…).
  • Légy türelemmel, amikor a világ gyorsan változik, figyelj oda az érzéseidre, hogy nyugalmat és így biztonságot találj önmagadban. Hagyd, hogy kibontakozzon ez az erő, miközben az elmédet nyugodtan és nyitottan tartod arra, ami körülötted történik.
  • Értsd meg, hogy a bizonytalanság miképpen fenyegeti a személyiségedet és az elképzeléseidet, és engedd, hogy a gyorsan változó körülmények új lehetőségeket teremtsenek számodra a kialakuló jövőben.