Boldog, aki felismerte a globális felmelegedést, az éghajlati- és energiaválságot, és lelkesen küzd a fosszilis energiahordozók visszaszorításáért, a fenntartható gazdaságért. Ám aki rendszerszinten szemléli a vészjósló folyamatokat, depresszióba zuhanhat, mert megoldhatatlannak láthatja a helyzetet, az összeomlás képei villannak fel előtte. Vagy lehet, hogy mégis ő a boldogabb, mert képes volt mélyebb szinten szembenézni a valósággal, és így készen áll a nagy összefüggésekhez emberi minőségünket, valódi civilizációs eredményeinket megőrizve alkalmazkodó életszemlélet és életforma kialakítására?