
„Itt az ideje elgondolkodnunk annak a lehetőségén, hogy elkéstünk…”
Teszem, amit tudok, ott, ahol vagyok, azzal, amim van – ennél több már nem várható el az emberektől. Itt az ideje elgondolkodnunk annak a lehetőségén,
Teszem, amit tudok, ott, ahol vagyok, azzal, amim van – ennél több már nem várható el az emberektől. Itt az ideje elgondolkodnunk annak a lehetőségén,
Hallott már arról, hogy akár végleg eltűnhetnek a rovarok a Földről? Bármilyen döbbenetes is ezt hallani, sajnos ez az igazság. A szárazföldön élő rovarok, többek
Ha eddig azt gondoltad, messze még a vég, most már nem fogod. Stumpf-Biró Balázs az éghajlatváltozás hatásait azonosító, és az alkalmazkodás folyamatát támogató Cassandra Programot
Az IMD Discovery Event rendezvény keretében több, mint 200 iparági vezető gyűlt össze a célból, hogy meghallgassa George Kohlrieser professzor előadását. A klinikai és szervezeti
A közelmúltban legalább két vezércikket is olvastam, ami a klímamigráció témáját tárgyalta, és mintha egyre több embert foglalkoztatna a gondolat, hogy északabbra költözik. Ez sokszor
A múlt héten a Gaian Könyvklubunk összegyűlt, hogy megvitasson két, az összeomlásról szóló könyvet, a Hogyan omolhat össze minden (How everything can collapse), és a
A címben feltett kérdésre nem olyan könnyű a válasz, mint elsőre tűnhet. A pesszimisták érvei jól ismertek: változik a klíma, emelkednek a tengerszintek, csökken a biodiverzitás,
Kisebb vagy nagyobb mértékben, ám mindannyian szembesülünk traumákkal, nehézségekkel és más stresszhatásokkal életünk során. Ez az útmutató abban segíthet bennünket, hogyan alkalmazkodjunk a változással járó
Civilizációnk életképessége bizonytalan. Ha kinyitjuk a szemünket, azzal jár, hogy szembesülünk a sötétséggel, míg a szemünk csukva tartása azt jelenti, hogy sötétben maradunk. Merjünk látni,