Nettó nulla és egyéb tévhitek
Szembesülés az igazsággal Ahhoz, hogy életmódunkat fenntarthassuk, hazudnunk kell egymásnak, ahogy hazudnunk kell önmagunknak is.” – Derrick Jensen 2020. november 6-án már tudtam, hogy másik
Szembesülés az igazsággal Ahhoz, hogy életmódunkat fenntarthassuk, hazudnunk kell egymásnak, ahogy hazudnunk kell önmagunknak is.” – Derrick Jensen 2020. november 6-án már tudtam, hogy másik
Az emberek akár reménykedhetnének is, hogy a „nettó nulla kibocsátás 2050-re” megállíthatja vagy legalábbis lelassíthatja a globális felmelegedést, abban az esetben, ha ez nem lenne
A múlt héten a Gaian Könyvklubunk összegyűlt, hogy megvitasson két, az összeomlásról szóló könyvet, a Hogyan omolhat össze minden (How everything can collapse), és a
Ausztrália vezető éghajlatkutatója szerint „már egyértelműen rajta vagyunk a civilizáció összeomlása felé vezető úton”, ami valójában már elkerülhetetlen, mivel a bolygó állapotát szabályozó 15 ismert
A címben feltett kérdésre nem olyan könnyű a válasz, mint elsőre tűnhet. A pesszimisták érvei jól ismertek: változik a klíma, emelkednek a tengerszintek, csökken a biodiverzitás,
A világ minden tájáról érkező nemzetek évről-évre összegyűlnek az ENSZ éghajlatváltozással foglalkozó csúcstalálkozóján, hogy megvitassák az eddig elért eredményeket és megfogalmazzák új célkitűzéseket. Ám hiába
Napjainkban az emberiségnek számos problémával kell szembenéznie. Az éghajlatváltozás, a növekvő gazdasági egyenlőtlenség, a biológiai sokféleség összeomlása, a politikai polarizáció és a globális adósságcsapda csak néhány
Az éghajlatváltozással kapcsolatos események és információáradat közepette a nyilvánosság és a média túl kevés figyelmet szentel az úgynevezett „metánfegyver” [Kenneth JP és társai] jelenségének –
*A katabolizmus biológiai, élettani fogalom. A görög katabol(ḗ) „lefelé dobás” szóból ered. Jelentése: lebontó anyagcsere. Az élő szervezetekben az összetettebb anyagoknak egyszerűbb összetevőkre való lebontását