Összeomlás vagy fájdalmas kényszerleszállás vár a világra
A klímaegyezmény céljainak elérésére pontosan annyi az esély, mint egy utasszállító gépen repülés közben motort cserélni. Az egyetlen racionális (értsd: a valóságban is működő) megoldás
A klímaegyezmény céljainak elérésére pontosan annyi az esély, mint egy utasszállító gépen repülés közben motort cserélni. Az egyetlen racionális (értsd: a valóságban is működő) megoldás
Nem pusztán az a baj, hogy most nagyon meleg van. A valódi probléma az, hogy az éghajlatváltozás szintet lépett, az elszabadult lovak gyeplője pedig már
A múltban már öt nagy klímaváltozás és fajkihalás történt, a jelenlegi a hatodik. A bolygó képes regenerálódni, az evolúció nem áll meg, de könnyen lehet,
A most következő interjút megelőzően azt kérdeztem Stumpf-Biró Balázs összeomlás-kutatótól, hogy mit gondol: érdemes-e beszélgetésünk előtt két konyakkal megerősíteni magam lelkileg, tekintettel a téma jellegére?
Boldog, aki felismerte a globális felmelegedést, a klíma- és energiaválságot, és lelkesen küzd a fosszilis energiahordozók visszaszorításáért, a fenntartható gazdaságért. Ám aki rendszerszinten szemléli a
Az elmúlt hetven évben mérhetetlen fejlődésnek lehettünk tanúi világszerte. Egyetlen életciklus alatt ennyi változást nem élt még át korábban senki a történelemben. Ez azonban a mélyadaptáció
Tényleg megtörténhet az emberi civilizáció rendszerszintű összeomlása? Stumpf-Biró Balázs összeomláskutató szerint ez elkerülhetetlen, de korántsem a világvégéről van szó. Egyszerűen a jelenlegi társadalmi, gazdasági rendszereink
„Az összeomlás elkerülhetetlen, a katasztrófa valószínű, a kihalás lehetséges” – vallják Stumpf-Biró Balázs összeomlás-kutató és munkatársai Jem Bendell brit professzor tanulmányai alapján. Nagyon merész és
Az ökológiai katasztrófát már nem, vagy csak nagyon nehezen tudjuk elhárítani az úgynevezett átbillenési pontok miatt, állítja Szathmáry Eörs evolúcióbiológus, aki a politikusokat és üzletembereket