
Jobban élünk, mint tízezer éve?
A címben feltett kérdésre nem olyan könnyű a válasz, mint elsőre tűnhet. A pesszimisták érvei jól ismertek: változik a klíma, emelkednek a tengerszintek, csökken a biodiverzitás,
A címben feltett kérdésre nem olyan könnyű a válasz, mint elsőre tűnhet. A pesszimisták érvei jól ismertek: változik a klíma, emelkednek a tengerszintek, csökken a biodiverzitás,
Három centiméternyi felső talajréteg létrejöttéhez 1000 évre van szükség a természetben, és ha a talajromlás jelenlegi üteme tovább folytatódik, 60 éven belül a bolygó összes felső,
Az emberi történelem nagy részében, körülbelül 300 000 éven át, vadászó-gyűjtögető lényekként éltünk néhány tucat emberből álló, fenntartható, egyenlőségre törekvő közösségekben. Az emberi élet a Földön,
A Földön, az élővilág történetében több tömeges kihalási esemény is történt, amelyek többségéhez a légkör szén-dioxid tartalmának „hirtelen” és drasztikus mértékű növekedése, illetve annak következménye,
Az éghajlatváltozással kapcsolatos események és információáradat közepette a nyilvánosság és a média túl kevés figyelmet szentel az úgynevezett „metánfegyver” [Kenneth JP és társai] jelenségének –
Az éghajlatváltozás az emberi élet jövője szempontjából a legnagyobb kihívásnak számít a Földön, ahogy a leírására használt tudományos nyelvezet megértése néha szintén komoly feladatnak tűnik.
Vizsgáljuk meg annak kockázatát, hogy az önerősítő visszacsatolások a Föld rendszereit egy olyan küszöbérték felé sodorhatják, amelynek átlépése megakadályozhatja az éghajlat stabilizálódását a globális átlaghőmérséklet-emelkedéssel