
Képesek vagyunk még közösen alkotni
Az összeomlás pedagógiája abban segít, hogy a különböző társadalmi osztályokból való, eltérő hátterű fiatalok tanulják meg az együttműködést egy minél kevésbé megterhelő átmenet reményében –

Az összeomlás pedagógiája abban segít, hogy a különböző társadalmi osztályokból való, eltérő hátterű fiatalok tanulják meg az együttműködést egy minél kevésbé megterhelő átmenet reményében –

Mintha egy égi hatalom küldött volna megerősítést a világnak az április végén Budapesten megrendezett World Adaptation Forum szellemében, amikor fél napra megszűnt az áramszolgáltatás az

A mélyalkalmazkodás nem a világ megmentését ígéri, hanem válaszokat keres az elfogadásra, a közösségek újjáépítésére és az elkerülhetetlen változásokra való felkészülésre. A mozgalom magyarországi konferenciáján jártunk.

A polikrízis korában az emberiség számtalan fenyegetettségnek van kitéve, mégis a legnagyobb veszélyt a butaság és a tudatlanság jelenti – hangzott el a Cassandra Program

„A GDP az isten, és a fogyasztói társadalom erre a vallásra épül” – mondta Gelencsér András levegőkémikus, egyetemi tanár, a Pannon Egyetem korábbi rektora szegedi

Nagy Balázs földrajztudós, az ELTE docense épp homokzsákot pakolt Verőcén, mikor megkerestük. Szerinte a jövőbeni tetőzések méterekkel is magasabbak lehetnek a mostaninál, miközben a folyómenti

Nyakunkon a világvége, és ez már nemcsak üres fenyegetés, hanem maga a valóság. De hogy pontosan mi, mikor és hogyan fog megtörténni, és milyen okokból

A hőhullámokon, hőmérsékleti rekordokon való szörnyülködés helyett érdemesebb az óceánokon és az állandó jég birodalmában körülnézni. A globális tengerszint Földünk „hőmérőjének” tekinthető, emelkedése a bolygó

A katonaságra szerte a világon egyre nagyobb szerep hárul a sokasodó extrém időjárási jelenségekkel kapcsolatban. A NATO a 2010-es stratégiai koncepciójában először ismerte el az