„Végzetessé válhat, ha nem készülünk fel az aszályokra”
A szántást azonnal be kellene tiltani Magyarországon – mondja Gyuricza Csaba, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem rektora. A magyar burgonya veszélyben van, a baracktól lassan
A szántást azonnal be kellene tiltani Magyarországon – mondja Gyuricza Csaba, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem rektora. A magyar burgonya veszélyben van, a baracktól lassan
A múltban már öt nagy klímaváltozás és fajkihalás történt, a jelenlegi a hatodik. A bolygó képes regenerálódni, az evolúció nem áll meg, de könnyen lehet,
Az éghajlatváltozás hurrikánokra gyakorolt hatásai Az éghajlatváltozás nagy valószínűséggel súlyosbítja az Egyesült Államokban előforduló hurrikánok hatásait azáltal, hogy növeli azok intenzitását, egyúttal csökkenti a hurrikánok
Horváth Balázs szakmai érdeklődésen túl főként személyes indíttatásból kezdett el foglalkozni a fenntarthatóság témakörével, és nincsenek jó hírei számunkra. Szavait akár az emberiség végrendeletének nyitófejezeteként
Az úgynevezett “Wet Bulb Temperature” (WBT), magyarul nedves hőmérséklet a hőmérsékleti értékeknek az emberek szempontjából nagyon lényeges aspektusát mutatja meg: azt, hogy milyen hatékonysággal tud
A folyamatban lévő fenntartható technológiaváltás valójában nem fenntartható, mert nincs meg a nyersanyag-fedezete. Így ahelyett, hogy segítene, gyorsítja a rendszer összeomlását. Az elektromos autó, a nap-
Hallott már arról, hogy akár végleg eltűnhetnek a rovarok a Földről? Bármilyen döbbenetes is ezt hallani, sajnos ez az igazság. A szárazföldön élő rovarok, többek
Néha a felismerés vakító villámcsapásként éri az embert. A homályos körvonalak formát öltenek, és hirtelen minden értelmet nyer. Az ilyen ráébredések mögött általában egy sokkal lassabb folyamat
Földünk egy gyors és visszafordíthatatlan éghajlatváltozás kellős közepén jár. A hőmérséklet emelkedés jelenlegi üteme azt jelzi, hogy a Föld éghajlata már 2030-ban a pliocén korszakéhoz