Magyarországon is beköszöntött a „hamis tavasz”
Különös éghajlati folyamatokkal találkozhatunk szinte már minden évben, Magyarországon itt az ideje megszokni a tavaszi fagyokat, az aszályos, hőhullámokkal megspékelt nyarakat, és az ezekből adódó
Különös éghajlati folyamatokkal találkozhatunk szinte már minden évben, Magyarországon itt az ideje megszokni a tavaszi fagyokat, az aszályos, hőhullámokkal megspékelt nyarakat, és az ezekből adódó
Az ökológiai katasztrófát már nem, vagy csak nagyon nehezen tudjuk elhárítani az úgynevezett átbillenési pontok miatt, állítja Szathmáry Eörs evolúcióbiológus, aki a politikusokat és üzletembereket
Betyáros idők jönnek – döbbenetesen negatív változásokra számíthatunk már nemcsak közép-, hanem rövid távon is, mert a Föld melegszik, a nyersanyagok elfogynak, a termékenységünk és egészségünk pedig
Stumpf-Biró Balázs összeomláskutató, a Cassandra Program társalapítója nyitotta meg a Portfolio Digital Transformation 2023 konferenciáját. A szakember beszédében a civilizációnk előtt álló legnagyobb kihívásokat, valamint a
Horváth Balázs szakmai érdeklődésen túl főként személyes indíttatásból kezdett el foglalkozni a fenntarthatóság témakörével, és nincsenek jó hírei számunkra. Szavait akár az emberiség végrendeletének nyitófejezeteként
A civilizációnk sokkal törékenyebb, mint azt hinnénk, a modern társadalom összetettsége olyan nagy, hogy elég egy-két elemét kiemelni, és összeomlik az egész – mondja Stumpf-Biró
A növekedésre épülő globális ipari civilizáció minden szakember szerint a korlátaihoz közeledik, a fenntartásához lassan nem marad erőforrás a kizsákmányolt természetben. A megoldást tekintve két
Stumpf-Biró Balázs összeomláskutatót kérdeztük a társadalom válságáról, a háború és a 8 milliárdot meghaladó populáció világra gyakorolt hatásáról, és arról, vajon jó döntés-e 2035-től csak az
A környezeti krízis erősödő hatásai egyre súlyosabb mentális nyomást helyeznek a társadalomra. Ágoston-Kostyál Csilla, az ELTE-PPK adjunktusa, a Környezetpszichológia Kutatócsoport tagja arról beszélt lapunknak, hogyan