A kibocsátás százalékos arányaitól kezdve a net zero célértékekig, az éghajlatváltozással kapcsolatos folyamatokat általában tények és statisztikák formájában rendszerezzük.
Ez nem túl meglepő, tekintettel arra, hogy az éghajlatváltozás tagadásának gondolatát alapvetően – magas rangú politikusok és gazdasági vezetők érdekeltségébe tartozó – olaj-, és gázipari vállalatok keltették életre. Számos éghajlati szakértő és környezetvédő küzd mai napig azért, hogy bizonyítsák, az éghajlatváltozás nagyon is valós, sőt már javában benne vagyunk; és ez a küzdelem végül meghozta gyümölcsét, hiszen az éghajlatkutatás és a tudományos tényeken alapuló párbeszéd immár előtérbe került.
Bármily hihetetlen, még mindig vannak éghajlatváltozást tagadó emberek, mindamellett egyre szélesebb körben már tényszerűen elfogadják, hogy az éghajlatváltozás egy létező folyamat, és nem csupán a kutatók fantáziájának szüleménye. Ám továbbra is nagy kihívást jelent meggyőzni az embereket arról, hogy:
- az éghajlatváltozás nem egy távoli, jövőbeli probléma, hanem már javában zajlik és mind részesei vagyunk,
- ezek a rendszerszintű folyamatok és változások már épp eléggé súlyosak ahhoz, hogy vészhelyzetnek minősüljenek és elsőbbséget élvezzen ez a téma a társadalmakban, a közéletben és a politikában egyaránt.
Tagadhatatlanul sokkal kényelmesebb közömbösnek maradni és úgy gondolni az éghajlatváltozásra, hogy ez majd a jövő nemzedékeinek problémája lesz. Vagy, hogy ez csupán egy természetes folyamat a Föld éghajlati viszonyaiban, ami majd magától helyreáll – és a puszta tények nem elegendőek ahhoz, hogy az eképpen gondolkodó emberek véleményét megváltoztassák.
„A legnehezebb témákat is el lehet magyarázni egy lassú észjárású embernek is, ha még nincs kialakult véleménye róluk; de a legegyszerűbb dolgot sem lehet a legintelligensebb ember számára világossá tenni, ha szilárdan meg van győződve arról, hogy már minden kétséget kizáróan tudja és ismeri azt, amiről szó van.” – Lev Tolsztoj
Ha csupa száraz adatokkal és statisztikákkal töltjük meg az éghajlatváltozásról szóló beszélgetéseinket, a hallgatóság figyelme nagy valószínűséggel elkalandozik vagy nagy ásítások közepette unni fogják a dolgot.
Félreértés ne essék, egy megfelelő ponton elhelyezett, figyelemfelkeltő statisztikai adat továbbra is igen hasznos lehet, ha az éghajlatváltozás folyamatait szeretnénk bemutatni. De az agyunk annyira hozzászokott ahhoz, hogy nap, mint nap adatok, tények, információk tömkelegével bombáznak minket a médiában, hogy nehezen tudjuk már kibogozni, mit is jelent egy-egy statisztika valójában és milyen hatása van annak a saját életünkre, illetve mások életére nézve.
Ráadásul a kutatások azt mutatják, ha valamiről ismerettel rendelkezünk és meg is értjük a hozzá kapcsolódó bizonyított tényeket, ez még sok esetben nem elég ahhoz, hogy valódi változást indítson el bennünk. Ez részben azért van így, mert a statisztikákkal szemben tehetetlennek érezzük magunkat, és nem vagyunk biztosak abban, hogy bármi, amit egyénként megtehetünk, igazán hasznos lehet. Szintén kimutatták, hogy amikor az emberek saját bőrükön tapasztalják az éghajlatváltozás hatásait, akkor nagyobb a valószínűsége, hogy környezettudatosan cselekednek – ez azonban nagyban függ a helyi adottságoktól és a körülményektől.
Egy másik, a hozzáállásunkat jelentősen befolyásoló tényező az is, hogy a minket körülvevő emberek – barátok, családtagok, munkatársak – hogyan vélekednek az éghajlatváltozással kapcsolatban.
Az ember alapvetően társas lény és nagy hangsúlyt fektet a társadalmi, illetve a közösségekkel való kapcsolódásra és ezeket a kapcsolatokat többek között a közös nézetek és hitrendszerek tartják össze. Ez olykor arra késztethet bennünket, hogy elhiggyünk és elfogadjunk nézőpontokat, véleményeket pusztán azért, hogy megfeleljünk a csoportegység igényeinek, és ezáltal egyfajta szociális biztonságban érezhessük magunkat. Ha szembe megyünk a “status quo”-val, és feladjuk a közösséget összetartó meggyőződéseket egy másik nézőpontért, az veszélybe sodorhatja ezeket a kapcsolatokat.
“Az embereket meggyőződésük alapján karolják fel, vagy ítélik el. Ezért az elme egyik fő feladata, hogy olyan nézeteket tegyen magáévá, amelyek az adott embernek a legtöbb szövetségest, támogatót vagy követőt biztosítják, nem pedig azokat, amelyek nagy valószínűséggel igazak.” – Steven Pinker
Nem kérdéses, hogy sokkal könnyebben fogadunk be új információt és tényeket olyan emberektől, akiket már ismerünk, akikben megbízunk és egyetértünk velük egyéb témakörökben is. És mi tagadás, kevésbé vagyunk nyitottak azon emberek mondanivalójára, akik nem tartoznak a közvetlen közösségünkhöz, baráti körünkhöz, főképp, ha a miénktől gyökeresen eltérő nézőpontot képviselnek.
Úgy tűnhet, hogy a mérhetetlen tudás, a tények és a statisztikai adatok megosztása a legkézenfekvőbb módja annak, hogy másokra hatást gyakoroljunk, és felhívjuk a figyelmüket az éghajlatváltozásra, valamint az ahhoz való alkalmazkodásra, ám legtöbbször azzal szembesülünk, hogy ez bizony nem ennyire egyszerű.
Érdemes szem előtt tartani, hogy őszintébb és nyíltabb párbeszédet tudunk folytatni az éghajlatváltozásról azokkal az emberekkel, akikkel már egy közösséget alkotunk, főleg, ha vannak közös meglátásaink; mindemellett lehet eltérő nézőpontunk is a közelgő kritikus folyamatokról és arról, hogyan tudunk majd helyesen cselekedni a ránk váró kihívások közepette.
Rengeteg hasznos kommunikációs módszer közül választhatunk, ami segíthet az éghajlatváltozás folyamatainak bemutatásában. Íme két, korábban vizsgált ötlet: kétségbeesés helyett a megoldásokra összpontosító remény; illetve elsősorban az éghajlatváltozás lakóhelyünkre gyakorolt hatásait és következményeit érdemes feltárni, ahelyett, hogy elvesznénk a globális, olykor elvontnak tűnő folyamatok útvesztőjében.
És még egy javaslat arra, honnan érdemes még megközelíteni ezt a témát: helyezzük előtérbe az éghajlatváltozás személyes életünkre gyakorolt hatásait.
A Communication Reportsban 2020 augusztusában megjelent tanulmány bemutatja, hogy a globális éghajlatváltozás következményeit már most megtapasztaló emberek személyes és megrázó történetei még az eleinte igencsak kételkedő hallgatóságot is be tudták bevonni a közéleti csatornákon keresztül. A tanulmány készítői úgy vélik, hogy a témába való mélyebb betekintés pozitív hatással volt a résztvevők éghajlatváltozással kapcsolatos véleményére, valamint az emberiséget és a bolygót fenyegető kockázatok valódi felismerésére.
A kutatók azt is megállapították, hogy ez a személetbeli fordulat azért következhetett be, mert a résztvevőkben aggodalmat és együttérzést váltott ki a mesélő személyes története. Minél mélyebben hatottak rájuk ezek az érzések, annál határozottabban változott meg a nézőpontjuk az éghajlatváltozás kockázataival kapcsolatban.
Szóval, milyen következtetést vonhatunk le mindezekből? Egyszerűen arra érdemes figyelnünk, hogy személyes élettörténeteket és saját tapasztalatokat osszunk meg arról, hogy az éghajlatváltozásnak milyen következményei vannak az emberiségre és az ökoszisztémára nézve; mert az igazság az, hogy minél érzelmesebb egy történet, annál mélyebb hatással lesz az emberekre.
A bejegyzés Tabitha Whiting, a medium.com oldalon 2020-ban közölt írása alapján készült.
