
Balázsék – Elérkezett a Nagy Felbomlás kora
Amikor társadalmak felbomlásáról, illetve összeomlásáról beszélünk, akkor meglévő életkörülményeink jelentős és drasztikus megváltozását értjük alatta. Azok az emberek, akik úgy látják, hogy ez a folyamat
Amikor társadalmak felbomlásáról, illetve összeomlásáról beszélünk, akkor meglévő életkörülményeink jelentős és drasztikus megváltozását értjük alatta. Azok az emberek, akik úgy látják, hogy ez a folyamat
Érezheti-e jól magát a bőrében az ember, amikor tisztában van azzal, hogy a civilizációnk egyre vészesebben közeledik a szakadék széléhez? Amikor tudja, hogy egy sportkocsiban
Az utóbbi években sorra érkeznek a hírek arról, hogy a természetbe került, majd ott felaprózódott műanyag-hulladékból származó mikroműanyag-szemcsék minden elképzelhető helyre eljutottak már a világban.
Az emberiség feltartóztathatatlanul sodródik a civilizáció jelenlegi formájának összeomlása felé egy önmaga által előidézett polikrízis spiráljában. Egy brit professzor és – Magyarországon különösen nagyszámú –
Jem Bendell a nemzetközi klímamozgalom talán legellentmondásosabb alakja. Évtizedekig foglalkozott fenntarthatósággal és klímaaktivizmussal nemzetközi szervezetek tanácsadójaként és az angliai Cumbriai Egyetem professzoraként. 2018-ban viszont hosszabb
Clickbait cím? Fölösleges riogatás? Jem Bendell brit fenntarthatóság-kutatóból lett ökofarmer, a mélyalkalmazkodás-mozgalom atyja szerint nem. Arról, hogy kicsoda Bendell és mi az a mélyalkalmazkodás, 2019-ben
A globális felmelegedés felgyorsulásával a hőmérsékleti adatok továbbra is nap, mint nap rekordokat döntögetnek. Az extrém hőség a bolygó számos pontján követelt már emberéleteket, és
A Geophysical Research Letters című folyóiratban megjelent új statisztikai elemzés szerint az emelkedő globális átlaghőmérséklet és az El Niño együttes hatása 2024 nyarán a trópusi
Mikroműanyag. „Divatos” kifejezés – csak épp a legtöbben nem tudják, mit jelent. Azt pedig még annyian sem, hogy nem olyasvalami, amiről csak úgy elfeledkezhetünk. A mikroműanyagok