Magyarországon is beköszöntött a „hamis tavasz”
Különös éghajlati folyamatokkal találkozhatunk szinte már minden évben, Magyarországon itt az ideje megszokni a tavaszi fagyokat, az aszályos, hőhullámokkal megspékelt nyarakat, és az ezekből adódó

A kén-hexafluoridot, vagy SF6-ot széles körben használják a villamosenergia-iparban a rövidzárlatok és balesetek megelőzésére. Ez a legerősebb üvegházhatású gáz, amelyet ismerünk, és ennek kibocsátása az

Ezeket a sorokat annak tudatában írom, hogy az alábbi javaslatok egyike sem fog megvalósulni – de ha mégis, hát biztosan nem önként. Nem utolsósorban azért,

Az Északi-sarkvidék az éghajlatváltozás következtében gyorsabban melegszik, mint a Föld szinte bármely más régiója. Az egyik legismertebb jelenség, hogy az északi-sarkvidéki tengeri jég terjedelme folyamatosan

Az éghajlatváltozás az emberi élet jövője szempontjából a legnagyobb kihívásnak számít a Földön, ahogy a leírására használt tudományos nyelvezet megértése néha szintén komoly feladatnak tűnik.

Sokan és sokszor riogattak már a világvégével. Míg ezek a jóslatok korábban inkább minden alapot nélkülöző fantáziák voltak, semmint valós fenyegetésen alapuló előrejelzések, ma már

Kisebb vagy nagyobb mértékben, ám mindannyian szembesülünk traumákkal, nehézségekkel és más stresszhatásokkal életünk során. Ez az útmutató abban segíthet bennünket, hogyan alkalmazkodjunk a változással járó

Stumpf-Biró Balázs összeomláskutatót kérdeztük a társadalom válságáról, a háború és a 8 milliárdot meghaladó populáció világra gyakorolt hatásáról, és arról, vajon jó döntés-e 2035-től csak az

Összefüggő rendszerek és a megértés korlátai Az antropológus és történész Joseph A. Tainter szerint az emberi társadalmak fejlődésük során a felmerülő problémákra reagálva egyre összetettebbé