Alfred Henry Lewis 1906-ban kijelentette: „Az emberiség és az anarchia között mindössze kilenc étkezés van”. Megállapítását azóta különböző szerzők is megismételték, például Robert Heinlein és Lev Trockij.
A kulcs itt az, hogy minden más árucikkel ellentétben a vízen kívül az élelmiszer az egyetlen olyan alapvető dolog, amire mindig szükségünk van. Ha hiány lenne mondjuk cipőből, hónapokig vagy akár évekig is együtt tudnánk élni a helyzettel. A benzinhiány rosszabb lenne, de azt is túlélhetnénk, tömegközlekedhetnénk vagy akár gyalogolhatnánk, ha szükséges.
Az élelmiszer azonban más. Ha megszakadna az élelmiszerellátás, az azonnal félelemmel töltene el minket. Ha pedig az élelmiszerellátás helyreállítása bizonytalan lenne, a félelem csak tovább erősödne. Valószínű, hogy már kilenc kihagyott étkezés után pánikba esnénk, és készek lennénk bűncselekményt elkövetni az élelem megszerzéséért. Ha meglátnánk a szomszédunkat egy vekni kenyérrel, és lenne fegyverünk, talán azt mondanánk: „Sajnálom, te jó szomszéd vagy, és évek óta barátok vagyunk, de a gyerekeim ma még nem ettek – meg kell szereznem azt a kenyeret – még ha le is kell lőnöm téged”.
Ám bizonyára nem kell spekulálni ezen a gondon. Az esti hírekben semmi sem utal arra, hogy ilyen probléma akár csak a láthatáron is megjelenhetne. Nézzük meg tehát közelebbről a tényleges élelmiszer-forgalmazó iparágat, hasonlítsuk össze a gazdaság jelenlegi irányával, és nézzük meg, hogy van-e okunk aggodalomra.
Az élelmiszeripar jellemzően nagyon alacsony – gyakran 2% alatti – árréssel működik. A nagy- és kiskereskedők hagyományosan rövid szállítási és akár 30 napos fizetési határidőre támaszkodnak. Az elmúlt években azonban a gazdasági rendszer egyre szigorodó volta azt eredményezte, hogy az iparágban sokan már csak pár napot várnak a szállításra és a fizetésre is. Ez a rendszer még mindig teljes mértékben működőképes, de nincs további mozgástere, ha a jövőben jelentős csapás érné.
Ha egy adott hónapban jelentős infláció következne be (mondjuk 3%), akkor a beszállítók és a kiskereskedők számára egyaránt elveszne az összes nyereség abban a hónapban, de az árukat még mindig le lehetne cserélni és magasabb áron lehetne értékesíteni azokat a következő hónapban. Ha azonban három vagy több egymást követő hónapban lenne infláció, az iparág nem tudná áthidalni a különbséget, még akkor sem, ha a következő hónapokban várhatóan kedvezőbben alakulnának a feltételek. Ha a vásárlók több hónapon keresztül nem tudnának fizetni, az kevesebb megrendelést jelentene, ez pedig csökkentené a polcokon lévő áruk mennyiségét. Minél tovább folytatódna az inflációs tendencia, annál gyorsabban emelkednének az árak, hogy kísérletet tegyenek az infláció ellensúlyozására.
Az 1922-es német, az 1946-os magyar, a 2000-es argentin és a 2016-os venezuelai infláció esetében is ez volt a minta: az infláció nem szórványosan, hanem rendszerszinten jelentkezett. Minden hónapban bezárt néhány üzlet, kezdve azokkal, akik a legkevesebb tőkével rendelkeztek.
Jó gazdasági környezetben ez kedvezőbb üzletet jelentene azoknak a boltoknak, amelyek még fizetőképesek, de infláció esetén nincsenek abban a helyzetben, hogy még több veszteséget vállaljanak. Az eredmény az lenne, hogy a kiskereskedők által kínált élelmiszerek mennyisége az infláció súlyosságának ütemében csökkenne.
Az élelmiszerek iránti kereslet azonban egyetlen kenyérrel sem csökkenne. Az üzletek bezárása a belvárosokban lenne a leginkább érezhető, amikor egy-egy bezárás miatt a vásárlók a szomszédos környékre mennének élelmiszerért. Az igazi veszély akkor állna fenn, ha az a bolt is bezárna, és mindkét környék egy másik városrészben lévő boltot keresne fel. Ekkor három potenciális vásárlóra jutna egy kenyér, amiért érdemes lenne gyilkolni. Gyakorlatilag senki sem tűrné sokáig, hogy a gyermekei élelem nélkül maradjanak, mert mások „lerabolták” a helyi boltokat.
A kialakult helyzet a kiskereskedőkön kívül az egész iparágra hatással lenne, és ahogy a kiskereskedők eltűnnek, úgy tűnnek el a beszállítók is, és így tovább, az élelmiszerláncban felfelé. Ez nem szabályozottan vagy csak egy adott környékre korlátozottan történne meg. A probléma országos szintű lenne. A bezárások a térképen mindenütt jelentkeznének, látszólag véletlenszerűen, minden területet érintve. Élelmiszer-lázadásokra kerülne sor, először a belvárosokban, majd átterjednének más közösségekre is. A vásárlók a hiánytól való félelmükben kiürítenék a polcokat.
Fontos, hogy éppen az élelmiszer-szállítás kiszámíthatatlansága az, ami növeli a félelmet, pánikot és erőszakot kelt. És ismétlem, a fentiek egyike sem spekuláció; ez egy történelmi minta – rendszerszintű infláció fellépése esetén az emberi természetből fakadó reakció.
Aztán … sajnos … megérkeznek a rendteremtők
Ezen a ponton nagyon valószínű lenne, hogy a központi kormányzat közbelépne, és olyan szabályozást vezetne be az élelmiszeripar számára, amelyek inkább politikai, mint üzleti igényeket szolgálnának, ami nagyban súlyosbítaná a problémát. A szállítóknak utasítást adnának, hogy azokba a városrészekbe szállítsanak, ahol a legsúlyosabbak a zavargások, még akkor is, ha ezek a kiskereskedők nem tudnak fizetni az áruért. Ez növelné a megszűnő beszállítók számát.
A teherautó sofőrök elkezdenék megtagadni a problémás környékekre való behajtást, és a katonaságot is be kellene vetni annak érdekében, hogy kikényszerítsék a szállítások végrehajtását.
De miért kell aggódni a leírtak miatt? Mi kellene ahhoz, hogy ezek az események bekövetkezzenek? Nos, a történelem során minden ilyen folyamat a túlzott eladósodással kezdődött. Tudjuk, hogy az adósságszint jelenleg az eddigi legmagasabb. Ráadásul a részvény- és kötvénypiacok történelmi méretű buborékokban vannak. Ezek minden bizonnyal ki fognak pukkanni.
A piacok összeomlása után mindig defláció következik, mivel az emberek megpróbálják eladni az eszközeiket, hogy fedezzék a veszteségeiket. A Federal Reserve (és más központi bankok) kijelentette, hogy kétségtelenül annyi pénzt fog nyomtatni, amennyit csak kell a defláció ellen. Sajnos az infláció sokkal nagyobb hatással van az áruk árára, mint az eszközökre. Ezért az árucikkek ára drasztikusan emelkedni fog, ami tovább szűkíti a fogyasztók vásárlóerejét, és ezáltal csökkenti annak valószínűségét, hogy eszközöket vásároljanak, még akkor is, ha azok kedvező áron elérhetők. Ezért az eszközök tulajdonosai a kétségbeesésükben újra és újra csökkenteni fogják az áraikat. A Fed ekkor még több pénzt nyomtat, hogy ellensúlyozza a mélyebb deflációt, és olyan időszakba lépünk, amikor a defláció és az infláció egyszerre növekszik.
A történelmi tapasztalatok azt mutatják, hogy amikor ez a pont elérkezett, egyetlen kormány sem cselekedett helyesen. Ehelyett az ellenkezőjét tették – folytatták a pénznyomtatást. Élelmiszer még mindig van, de a kiskereskedők bezárnak, mert nem tudják kifizetni az árukat. A beszállítók bezárnak, mert nem kapnak fizetést a kiskereskedőktől. A termelők csökkentik a termelést, mert az eladások zuhannak.
Minden országban, amely ilyen időszakon ment keresztül, a kormány végül eltűnt az útból, és a szabad piac győzedelmeskedett, új lendületet adva az iparnak, és visszatérve a normális kerékvágásba. A kérdés nem az, hogy a civilizáció véget ér-e. (Nem fog.) A kérdés egy élelmiszerválságot megtapasztaló társadalom reakciója, mivel még a legjobb emberek is pánikba eshetnek, és potenciális fenyegetéssé válhatnak bárki számára, aki köztudottan egy láda konzervet tárol a pincéjében.
Az éhezéstől való félelem alapvetően különbözik az egyéb, hiányon alapuló félelmektől. Ilyenkor előnyt jelent vidéken élni, minél távolabb a pánik központjától. Az is előnyt jelent, ha tárolunk olyan élelmiszert, amely szükség esetén több hónapig is kitart. Azonban még ezek az intézkedések sem jelentenek garanciát, hiszen manapság a modern autópályák és a hatékony autók segítségével bárki könnyen és gyorsan eljuthat oda, ahol az áruk vannak. Az ideális az, ha felkészülünk arra, hogy a válságot egy olyan országban vészeljük át, amelyet kevésbé fog érinteni a drámai infláció – ahol az élelmiszerválság valószínűsége alacsony, és az élet alapvetően biztonságosabb.
A bejegyzés Jeff Thomas, International Man oldalon 2022-ben közölt írása alapján készült.
