Tényleg megtörténhet az emberi civilizáció rendszerszintű összeomlása? Stumpf-Biró Balázs összeomláskutató szerint ez elkerülhetetlen, de korántsem a világvégéről van szó. Egyszerűen a jelenlegi társadalmi, gazdasági rendszereink fognak bedőlni, ami mellett egy ökológiai apokalipszis is vár ránk. A kutató szerint segíteni kell az emberek felkészülését erre, támogatni őket, hogy a mentális ellenállóképességük a lehető legstabilabb legyen, amikor jönnek a nehéz idők. Bár rengeteg a tennivalónk, a helyzet egyáltalán nem reménytelen, erről szól egy neves primatológus, Jane Goodall nemrég megjelent könyve is.
Hogyan lesz valakiből összeomláskutató?
Az elmúlt évtized nagy részét külföldön töltöttem. Amikor hazaköltöztem, kapcsolatba kerültem Jem Bendell professzor munkásságával, aki a Mélyalkalmazkodás (angolul: Deep Adaptation) mozgalom elindítója. Bendell professzor gondolatai olyan hatással voltak rám, hogy elkezdtem ezzel a területtel foglalkozni, egyúttal képviselni a Mélyalkalmazkodást Magyarországon. Közben útjára indítottam a Deep Adaptation csoport hazai verzióját, amely mára nemzetközi összevetésben a második legnagyobb és legaktívabb mélyalkalmazkodó közösséggé nőtte ki magát. Ebben a csoportban ismerkedtem meg Szalóczy Zsolt fizikussal és Hunyadi Mátyás humánökológussal, velük indítottuk útjára a Cassandra Programot, amely a Mélyalkalmazkodás értékein alapul, annak egyfajta kiteljesítése, és az emberek szemléletformálását, felkészítését, alkalmazkodását igyekszik támogatni az előttünk álló nehéz időkre.
Pontosan minek az összeomlásával foglalkozik az ön tudományága?
Az összeomláskutatás vagy kollapszológia kifejezés francia nyelvterületről származik, Jared Diamond és Joseph Tainter számítanak a terület nagy nevű kutatóinak.
A kollapszológia a komplex rendszerek (például egy ökoszisztéma vagy a globális ipari civilizáció) változásaival, illetve ezen rendszerek hosszabb felívelő periódusaihoz képest a viszonylag rövid és gyors hanyatlásukkal és összeomlásukkal foglalkozik.
Egy korábbi, digitális átalakulásról szóló konferencián azt mondta, hogy a nagy gyorsulás korát éljük. Kifejtené, pontosan mit takar a fogalom?
Az energia és anyag felhasználásán, a népesség számának növekedésén át az ökoszisztémák pusztulásáig, a vízfelhasználásig, a termőföld kimerüléséig számtalan jele van annak, hogy a nagy gyorsulás korába, az úgynevezett antropocén korszakba léptünk. Ennek az időszaknak egyértelműen az exponenciális gyorsulás a mértékegysége: minden ebben az ütemben fogy, pusztul, adott esetben fejlődik vagy szaporodik, hogyha az emberiséget nézzük. Ezek mind egyértelmű jelei annak, hogy rendkívül gyorsan merítjük ki a bolygó erőforrásait, így járulunk hozzá a saját magunk és még jó néhány más faj pusztulásához.
Mégis mik azok a jelek, amik ebbe az irányba mutatnak?
Úgy gondolom, a jeleket már mindannyian a saját bőrünkön tapasztaljuk. 2020 nem önálló esemény volt, hanem inkább valaminek, egy új korszaknak a kezdete, amit nyugodtan hívhatunk a bizonytalanság korának is. Pandémia, háború, ezeknek a gazdasági, társadalmi vonzatai, az energia- és élelmiszerválság tulajdonképpen nem egy-egy különálló esemény jelei, hanem sokkal inkább azt mutatják, hogy itt rendszerszintű problémák vannak. És ezek a válságok egy idő után egymásba fognak érni. Így alakul ki aztán a polikrízis. A polikrízis a nevéből adódóan nem egy vagy önmagában több válság megléte, hanem ezeknek a kölcsönhatása, miközben egymás hatásait erősítik. Így ezek eredménye több lesz, mint a válságok külön-külön eredményeinek az összege.
A Covid előtt nagy médiateret kapott a klímakatasztrófa közelgő bekövetkezése. A klímaváltozás többek között a fosszilis energiahordozók zabolátlan elégetésének a következménye. Mit gondol, van esély az energia-felhasználásunk zöldebbé tételére? Olyan lehetőségekre gondolok, mint a hidrogén felhasználása üzemanyagként, vagy a széndioxid-megkötés és -tárolás, amelyekben már nagyon előremutató eredmények is vannak.
Az ökoszisztémánk egyensúlyának felbomlásáért nem a technológia vagy az energiafelhasználás a felelős, hanem az ember. Minden drasztikus változás mögött mi állunk, és alapvetően mi nem tudunk megváltozni. Minden egyes ilyen technológiához energia kell és anyag, amelyek mind mennyiségükben, mind minőségükben egyre fogynak és romlanak. A kérdésben említett példák a tagadás legkézenfekvőbb formáját jelentik, a technooptimizmust.
Amikor abban bízunk, hogy a különböző technológiák és a tudomány majd megmentenek minket. Ez azért képzelhető el nehezen, mert ezek mind ugyanabban a keretrendszerben működnek, ami idáig juttatott minket.
Ha végtelen energiánk lenne, az alapvetően nem sokat segítene az ökoszisztémák összeroppanásán, az éghajlatváltozás anomáliáin. Érdemben nem tudnánk javítani az elképesztő társadalmi egyenlőtlenségeken, amik időzített bombaként ketyegnek.
Elég sokan hisznek a közelgő világvégében, az Egyesült Államokban léteznek úgynevezett prepperek (az angol prepare, azaz felkészülni szóból ered az elnevezés), vagyis a felkészülők, akik tudatosan készülnek az összeomlásra. Van értelme élelmiszereket felhalmozni, vagy elég lelkileg elfogadni a megváltoztathatatlant?
Nem gondolom, hogy a prepperek a világvégére készülnének. Egyébként sem a világvégéről van szó, hanem arról, hogy a jelenleg fennálló társadalmi, gazdasági rendszereink, vagyis az ipari civilizáció belátható időn belül nem fog tudni továbbműködni a ma ismert formájában. A prepperek csak a fizikai felkészülésre koncentrálnak, felhalmoznak, adott esetben önellátásra törekednek. Úgy is mondhatnánk: ugyanannak az érmének a másik oldalát jelképezik, míg a mélyalkalmazkodás velük ellentétben sokkal inkább befelé koncentrál, egy olyan megközelítést használ, ami úgy gondolja, hogy ezek a nehéz idők elsősorban mentális kihívást jelentenek majd az embereknek. Ahhoz, hogy ne a lehető legrosszabb legyen a helyzet, támogatni kell az embereket abban, hogy a mentális ellenállóképességük, vagyis a lelkierejük a lehető legstabilabb legyen.
Ezek szerint önnek nincs negatív érzete, esetleg depressziója, ha belegondol az elmúlásba.
Én már megbékéltem ezzel. Ami viszont a leginkább elborzaszt az előttünk álló időkben, az az, amit az említett konferencián is kifejtettem: az úgynevezett technoautoriter állam víziója.
Vagyis az, hogy úgymond a mi érdekünkben, továbbá azért, hogy a globális vészhelyzeteket elhárítsák, olyan államok fognak kialakulni, amelyek – részben a technológia és a mesterséges intelligencia felhasználásával – gyakorlatilag kontroll alatt fogják tartani a teljes életünket.
Részben erről szól a Fekete Tükör című sorozat is. Számomra ez egy félelmetes vízió, aminek a megvalósulása, úgy gondolom, szinte már karnyújtásnyira van.
A családja hogyan viszonyul ehhez a kérdéshez?
A családom tagjai ugyanúgy reagálnak a témára, mint a legtöbb ember, úgyhogy igazából köztük is én vagyok az, akinek a fent említettekre oda kell figyelnie.
Ha már úgyis mindegy, miért alkalmazkodjunk, miért ne élhetnénk tovább az életünket változatlanul?
Változtatni mindig lehet, ahogy jobbá is tehetjük a dolgokat bármikor. Azt gondolom iránymutatónak, hogy úgy éljük az életünket, és úgy tegyünk dolgokat nap mint nap, ahogy azt helyesnek érezzük. Ne azért cselekedjünk így vagy úgy, mert meg akarjuk menteni a világot, és ne is pusztán azért, hogy néhány nappal tovább élhessünk. Hanem mindig az adott napot próbáljuk meg a lehető legszebbé tenni, mert ha ezt tartjuk szem előtt, akkor a jövő is egy fokkal jobb lehet. Egyben elkerülhetjük azt is, hogy a lehető legrosszabb legyen a végkifejlete a történéseknek…
Stumpf-Biró Balázs összeomláskutató, az éghajlatváltozás hatásait azonosító és az alkalmazkodás folyamatát támogató Cassandra Programot fejlesztő Cassee Klímaadaptációs Tanácsadó Zrt. társalapítója. A mentális felkészülést fontosnak tartó Deep Adaptation (Mélyalkalmazkodás) mozgalom magyarországi képviselője és a szemléletformálást segítő Betyáros Világ podcast létrehozója, aki a Pannon Egyetem Környezettudományi Doktori Iskolájában a globális polikrízis jelenségének kibontakozását kutatja.
A bejegyzés Vass István, a Képmás magazin oldalán közölt írása alapján készült.
