
Mit tegyünk, ha már nem tehetünk semmit?
Sokan és sokszor riogattak már a világvégével. Míg ezek a jóslatok korábban inkább minden alapot nélkülöző fantáziák voltak, semmint valós fenyegetésen alapuló előrejelzések, ma már
Sokan és sokszor riogattak már a világvégével. Míg ezek a jóslatok korábban inkább minden alapot nélkülöző fantáziák voltak, semmint valós fenyegetésen alapuló előrejelzések, ma már
A környezeti krízis erősödő hatásai egyre súlyosabb mentális nyomást helyeznek a társadalomra. Ágoston-Kostyál Csilla, az ELTE-PPK adjunktusa, a Környezetpszichológia Kutatócsoport tagja arról beszélt lapunknak, hogyan
A jövőre mindenki kíváncsi, főként, ha figyelembe vesszük azt, hogy mennyi megpróbáltatás érte az utóbbi években az emberiséget. Vajon a jövő csak az élelmiszerért és
Teszem, amit tudok, ott, ahol vagyok, azzal, amim van – ennél több már nem várható el az emberektől. Itt az ideje elgondolkodnunk annak a lehetőségén,
Ha eddig azt gondoltad, messze még a vég, most már nem fogod. Stumpf-Biró Balázs az éghajlatváltozás hatásait azonosító, és az alkalmazkodás folyamatát támogató Cassandra Programot
Földünk egy gyors és visszafordíthatatlan éghajlatváltozás kellős közepén jár. A hőmérséklet emelkedés jelenlegi üteme azt jelzi, hogy a Föld éghajlata már 2030-ban a pliocén korszakéhoz
A közelmúltban legalább két vezércikket is olvastam, ami a klímamigráció témáját tárgyalta, és mintha egyre több embert foglalkoztatna a gondolat, hogy északabbra költözik. Ez sokszor
A múlt héten a Gaian Könyvklubunk összegyűlt, hogy megvitasson két, az összeomlásról szóló könyvet, a Hogyan omolhat össze minden (How everything can collapse), és a
A kibocsátás százalékos arányaitól kezdve a net zero célértékekig, az éghajlatváltozással kapcsolatos folyamatokat általában tények és statisztikák formájában rendszerezzük. Ez nem túl meglepő, tekintettel arra,