Talán Ön is észrevette, hogy manapság számos területen letértünk a helyes útról. Vajon miért mennek ennyire rosszul a dolgok? Ráadásul mintha egyszerre dőlne be minden rendszer, ami körülvesz bennünket.
Ezek az összhatások alakíthatják végül úgy a körülményeinket, hogy a világ kénytelen legyen szembenézni a polikrízissel? Létezik-e egyáltalán olyan, hogy polikrízis?
Az 1990-es évek végén megalkotott kifejezés csak nemrég került be igazán a köztudatba, amikor is a „polikrízis” lett a legfelkapottabb fogalom a davosi Világgazdasági Fórum 2023-as találkozóján. Maga a fogalom a világ jelenlegi, mélyen összekapcsolódott és egymással kölcsönhatásban álló válságaira utalt (járványok, háborúk, szélsőséges éghajlati események, energiahiány, infláció, tekintélyuralmi rendszerek felemelkedése, stb.), és szélsebesen elterjedt a szakmai szóhasználatban.
A kihívásokhoz hasonlóan természetesen elkerülhetetlenül megjelentek a kritikus hangok is. Az egyik legújabb, sokakat érintő válság például a közel-keleti háború. A politikai jobboldal egyes képviselői szerint a polikrízis fogalma nem több, mint egy újabb divatos kifejezés. Valóban, számos szörnyű dolog történik a világban, és ez sosem volt másként. Ahogy Niall Ferguson történész némiképp gúnyosan megjegyezte, a polikrízis „csupán maga a történelem, ami a szemünk előtt zajlik.” Ferguson és más kritikusok szerint a fogalom csupán újra felhasználja a régi, baljós malthusiánus elméleteket. Ők azzal érvelnek, hogy a jól bevált kiegyensúlyozó erők – beleértve a szabad piacok ármechanizmusát – képesek megakadályozni azt, hogy a kibontakozó válságok széles körű károkat okozzanak.
Eközben a politikai baloldalhoz tartozó kritikusok pedig azt állítják, hogy a polikrízis fogalma elvonja a figyelmet – talán szándékosan – az emberiség egyre súlyosbodó válságainak valódi okáról: a könyörtelen ragadozóról, a globális kapitalizmusról. Úgy tűnik azonban, hogy a kifejezés körül kialakult parázs viták során mégiscsak valamilyen kellemetlen igazságra derülhetett fény.
A polikrízist kutató szakértők például kihangsúlyozzák – és ezt a fogalom meghatározásában is kifejtik – hogy az, ami ma történik az emberiséggel, példa nélküli és teljesen újszerű helyzet. Ez az elképzelés azonban különösen bosszantja a politikai jobboldalhoz tartozó kritikusokat, mert azt sugallja, hogy a globális gazdasági és társadalmi struktúrákat gyökeresen át kell alakítani ahhoz, hogy azok illeszkedjenek ehhez az új valósághoz. Ezek a kritikusok inkább abban hisznek, hogy az emberiség korábban is tapasztalt már meg hasonló körülményeket. Úgy vélik, mivel korábban is megbirkóztunk az ilyesféle gondokkal (állítólag), most is képesek leszünk erre anélkül, hogy nagyobb változtatásokra lenne szükségünk.
A csoportgondolkodás ráadásul segít fenntartani ezt a viszonylag kényelmes álláspontot. Még Adam Tooze, a Columbia Egyetem történésze is, aki a polikrízis koncepciójának egyik legfőbb támogatója volt, csak mérsékelten érvel az újdonság elve mellett. Szerinte a jelen világunk sokkal inkább a múltban kialakult irányzatok és az újszerű jelenségek meglehetősen furcsa összekapcsolódása.
A valóságban azonban az új jelenségek egyre gyorsabban alakítják át, sőt szinte szó szerint lerombolják a korábbi irányzatokat. Olyan mértékben túlléptünk az emberi faj korábbi tapasztalatain, hogy a hatalmi pozícióban lévő emberek nagy része képtelen józan ésszel felfogni a helyzetünket, és sok esetben nem is hajlandóak erre.
Hogy megértsük, mennyire más és újszerű a mai világunk – és ez miként járul hozzá a polikrízis kialakulásához –, vizsgáljuk meg az emberiség múltbeli és jelenlegi állapotát négy kulcsfontosságú tényező alapján. Ez a lista messze nem teljes, de bőven elég ahhoz, hogy alátámassza a felsorolt érveket.
A legfontosabb, változást okozó tényező:
1. Az emberiség által elfogyasztott összes energia: Főként az olcsó fosszilis tüzelőanyagok egyre növekvő használata miatt, az energiafogyasztásunk hatszorosára nőtt az 1950-es évet követően. Ettől az időszaktól kezdve az emberiség létezése óta előállított összes energia körülbelül 60 százalékát fogyasztottuk el.
Semmilyen más tényező nem változtatta meg ilyen drasztikus mértékben az emberi civilizáció gazdasági viszonyait. A 18. században bekövetkező első ipari forradalom előtt a társadalmak gazdasági teljesítményük felét- háromnegyedét használták fel az energiaigényük kielégítésére; 1950 óta ez az arány 10 százalék alá csökkent.
Miközben hatalmas mennyiségű fosszilis tüzelőanyagot használtunk fel, a bolygó fizikai és ökológiai viszonyait is átalakítottuk legfőképp azáltal, hogy megváltozott:
2. A Föld energiamérlege: A modernkori emberiség kialakulásától egészen a 20. századig a Földre érkező energia mennyisége (főként a Napból származó látható fény) nagyjából egyensúlyban volt azzal az energiamennyiséggel, amely visszaverődött az űrbe többnyire hő és fény formájában. Most azonban jelentősen kevesebb a távozó energiamennyiség annál, mint amennyi érkezik, mert az üvegházhatású gázok növekvő mennyisége egyre több hőt tart vissza a légkörben. Az egyensúlyi állapottól való eltérés mértéke a bolygó felszínén legalább 0,9 Watt négyzetméterenként.
Lehet, hogy ez még nem tűnik akkora problémának, de ezek a fölös energiamennyiségek gyorsan összeadódhatnak. Ezt ahhoz lehetne hasonlítani, mintha minden egyes amerikai, háztelek méretű földterület közepére egy 1200 wattos főzőlapot helyeznénk el, maximális fokozatra kapcsolva, ami elég ahhoz, hogy öt perc alatt felforraljon egy liter vizet. Ha ezt az egész Föld felszínére kivetítjük, az energia mennyisége megegyezne azzal, mintha naponta 600 000 Hirosima méretű atombombát robbantanánk fel.
Azt a fölös energiamennyiséget, amit az óceánok elnyelnek és amit a légkörbe bocsátunk, nem csak a globális felmelegedés hatásaiban érzékelhetjük, ahogy azt a 2023 nyarán tapasztalt rekord magas hőmérsékletek is megmutatták. Ez az energia a bolygó vízkörforgását is felgyorsítja – a víz áramlása a Föld felszíne és a levegő között –, ami viszont egyre szélsőségesebb viharokat, áradásokat, aszályokat és erdőtüzeket okoz szerte a világon. Olyan, mintha elszabadítottunk volna egy hatalmas fenevadat, egy behemótot vagy egy leviatánt (>az ókori zsidó mitológiában egy képzeletbeli, kígyószerű tengeri szörny – a ford.), amely egyre nagyobb pusztítást végez a bolygón. Minden egyes évben, ahogy több energia érkezik a Föld felszínére, mint amennyi visszaverődik az űrbe, még több energiával látjuk el ezt a szörnyeteget – ami ezáltal egyre nagyobbá válik és egyre súlyosabb károkat okoz.
Ez a változás a bolygó fizikai rendszereiben további következményekkel járhat együtt, például a globális élelmiszertermelésre, a tömeges migrációra, a gazdaság helyzetére és a társadalmi egyensúlyra nézve, amelyek már most is billió dolláros veszteséget okoznak a világgazdaságban. Ez önmagában is elegendő ahhoz, hogy megállapítsuk: az emberiség helyzete alapvetően megváltozott.
De emellett rendkívüli mértékben megnövekedett:
3. Az emberi népesség teljes biomasszája: 1800 és 1925 között, azaz 125 év alatt az emberi népesség nagyjából megduplázódott, 1 milliárdról 2 milliárdra nőtt. Az azóta eltelt közel 100 évben ez a szám már négyszeresére emelkedett, elérve a 8 milliárdot, az emberiség össztömege pedig alig valamivel kevesebb, mint 400 millió tonna. A mezőgazdaság területén történt hatalmas energia befektetések – mint például a gépesítés, az öntözés és a műtrágyagyártás – tették lehetővé ezt az elképesztő növekedést. Más szóval tehát, a fosszilis tüzelőanyagok nélkül a népességünk csupán töredéke lenne a mai számoknak. Valójában a testünkben lévő szén körülbelül egyharmada – átlagosan 3 kilogramm – az emberiség által együttesen elégetett szénből, kőolajból vagy földgázból származik. A szénatomok a légkörből a növények fotoszintézise által, az élelmiszer-fogyasztás révén jutnak a szervezetünkbe.
Ha összesűrítenénk a teljes biomasszánkat, az megtöltene egy körülbelül 750 méter oldalhosszúságú kockát. Ez elsőre talán nem is tűnik olyan soknak, ám jelenleg mi vagyunk a második legnagyobb tömegű faj ezen a bolygón. Az első helyen a háziasított szarvasmarhák állnak, akiknek a teljes biomasszája körülbelül 5 százalékkal haladja meg az emberiségét. Az elmúlt két évtized során, ahogy a népességünk növekedett, kiszorítottuk az antarktiszi krillt a második helyről. (A krillek, vagy világítórákok a rákok altörzsébe és a felsőbbrendű rákok osztályába tartozó rend – ford.) Ugyanakkor a globális felmelegedés és a túlhalászat jelentős mértékben hozzájárul a krillek biomasszájának további csökkenéséhez. A háziasított juhok, amelyek szintén egyetlen fajhoz tartoznak, a negyedik helyen állnak.
Önmagában a biomasszánk növekedése még nem adna okot az aggodalomra. Azonban hozzájárul a polikrízis kialakulásához, azáltal, hogy intenzíven fokozódik:
4. Az emberiség összekapcsolódása: A repülőgépek, konténerszállító hajók, üvegszálas kábelek, műholdak, olajszállító tartályhajók és csővezetékek egytől-egyig olyan eszközök és hálózatok, amelyek lehetővé teszik az anyag, az energia, az élő szervezetek és információk folyamatos bolygószintű áramlását. 1980 és 2020 között a repülőgéppel utazók száma majdnem megháromszorozódott, és elérte az évi 1,8 milliárdot; a légi árufuvarozás hatszorosára, évi 180 milliárd kilotonnára nőtt; az internethasználat pedig gyakorlatilag nulláról indult és ma már a világ népességének 60%-át érinti. 1980 és 2022 között a világ áruforgalmának összértéke 12-szeresére, közel 25 billió dollárra nőtt, míg a konténerkikötők forgalma 2000 óta megháromszorozódott, és 2020-ra csaknem 800 millió szabvány konténer egységre emelkedett.
A bőséges fosszilis energiaforrások és az olyan újítások, mint a konténeres szállítás elősegítették ezeknek a kapcsolati hálóknak a kialakulását, mivel lehetővé tették, hogy egyre nagyobb mennyiségű áru keljen útra, viszonylag alacsony költségek mellett. Az 1990-es években a hidegháború vége szintén kulcsfontosságú volt, mivel elősegítette a neoliberális gazdasági irányelvek és intézmények nemzetközi elterjedését, amelyek létrehozták a világkereskedelmi hálózatot. (Az Amerikai Egyesült Államok és Kína között fennálló jelenlegi rivalizálás némiképp gyengíti ezt a rendszert.)
Ám az emberiség egyre sűrűbbé váló kapcsolati hálójának legfőbb oka az volt, hogy a kommunikáció költségei folyamatosan csökkentek. A számítási teljesítmény és az ezáltal létrejövő kommunikációs rendszerek évtizedek óta tartó exponenciális fejlődése szinte nullára csökkentette egy bitnyi információ előállításának, tárolásának és elterjesztésének árát. Ma már világszerte több milliárd ember hordoz a zsebében egy olyan számítógépet, amely az 1950-es évek közepén 50 db Pentagon méretű épületet töltött volna meg. Ennek a készüléknek a segítségével pedig szinte azonnal összekapcsolódhatunk a másik több milliárd számítógép bármelyikével. Mivel ez a fajta kommunikáció ennyire olcsó lett, így olyan mennyiségű információt oszthatunk meg egymással minden egyes másodpercben, ami alig több, mint egy generációval ezelőtt még felfoghatatlan lett volna.
Több különálló változás, vagy egyetlen nagy polikrízis
A fenti négy kulcsfontosságú tényező közül a Föld energiamérlegének drámai változása az egyetlen, egyértelműen rossz dolog, legalábbis az emberi jólét szempontjából. Ám mind a négy változás vitathatatlanul jelzi az emberiség körülményeinek eddig példa nélküli átalakulását. Ennek alapja az emberi népesség, az anyagfelhasználás, az összekapcsolódás, valamint a globális környezeti hatások robbanásszerű növekedése, amely mind nagyjából 1950 körül kezdődött, és amit egyes szakemberek a „Nagy Gyorsulás” korának neveznek.
Az átfogó változások gyorsulása egy fontos tényező. Még ennél is fontosabbak azonban azok a még kevésbé ismert ok-okozati összefüggések, amelyek az imént kiemelt négy kulcsfontosságú tényező között alakulnak ki. És éppen ezek az összefüggések és kölcsönhatások hozzák létre a mai világunkban zajló polikrízist.
Nézzünk csak meg egy példát: a szakértők kimutatták, hogy azok az ökológiai, technológiai vagy társadalmi rendszerek, amelyek egyidőben szorosan kapcsolódnak egymáshoz és jellemzően egységesek, különösen érzékenyek a dominószerű hatásokra. A nagyfokú és sokrétű összekapcsolódás lehetővé teszi, hogy egy zavar – például egy kórokozó vagy egy külső sokkhatás – mielőbb átterjedhessen a rendszer egyik részéből a többi részére. Míg a nagyarányú azonosság pedig azt segíti elő, hogy a keletkező zavar hatása hasonló mértékű legyen a rendszer minden egyes részében.
Gondoljunk csak egy mezőre, amelyet egy azonos génnel rendelkező kukorica fajtával ültettek be. A szárak közelsége biztosítja a nagyfokú kapcsolódást, így egy betegség könnyen átterjedhet egyik növényről a másikra. Genetikai azonosságuk miatt pedig szinte biztos, hogy a betegség ugyanolyan káros hatással lesz az összes növényre. Ez az egyik fő oka annak, hogy a modern ipari mezőgazdaság ilyen mértékben támaszkodik a növényvédő szerekre.
Az emberi népesség most pontosan olyan, mint ez a kukoricamező. Mi is szorosan összekapcsolódunk, genetikai szempontból egy nagyrészt azonos összetételű biomasszát alkotunk, azzal a különbséggel, hogy sokkal nagyobb az össztömegünk, és a „mezőnk” a bolygó felszínének nagy részére kiterjed. És valóban, éppen annyira sebezhetőek vagyunk a kórokozókkal szemben, mint egy mezőgazdasági monokultúra. Ezért is használunk (néhány esetben túlzott mértékben) antibiotikumokat és vírusellenes szereket, pont úgy, ahogyan a növényvédő szereket is alkalmazzuk.
Természetesen, mivel mindannyian az emberi fajhoz tartozunk, így azonos génállománnyal rendelkezünk. Évszázadok óta összekapcsolódunk egymással az utazás és a kereskedelem révén, ezért az emberiség már számtalanszor megtapasztalt kisebb-nagyobb járványokat. Ám az azonos összetételű és növekvő biomasszánk össztömege, valamint a jelenlegi, globális kapcsolati hálózatunk összességében egy minőségi szempontból teljesen új helyzetet hozott létre. Míg a 19. században a kolerajárvány bolygószintű elterjedése évekig is eltartott, 1918-ban az influenzajárvány néhány hónap alatt elterjedt, ma pedig a fertőző kórokozók már néhány hét alatt eljuthatnak a bolygó egyik részéről a másikra. Az emberi faj lett messze a legalkalmasabb közeg ahhoz, hogy bizonyos kórokozók gyorsan fejlődjenek és mielőbb elterjedjenek a Földön.
Nem vitás, hogy az éghajlatváltozásnak kiemelt szerepe van ezekben a folyamatokban. Megzavartuk az évezredekig érintetlen élőhelyeket és egyre közelebb toltuk településeink határvonalát a vadállatok uralta területekhez. Az, hogy ilyen jelentős mértékben bevatkozunk a természeti rendszerekbe, növeli annak kockázatát, hogy az olyan kórokozók, amelyeket az immunrendszerünk egyelőre nem ismer fel, átjussanak az állatokról az emberekre (zoonózis).
Kiderült, hogy ez a kukoricamező hasonlat éppúgy alkalmazható a világ pénzügyi rendszereire, mint a közös technológiai és gyártási infrastruktúránkra, illetve számos élelmiszer-ellátási rendszerünkre is, mivel ezek a rendszerek nemcsak szorosan kapcsolódnak egymáshoz, hanem egyre inkább egyformává is válnak. A globálisan hálózatba kapcsolt vállalatok, mint például a Meta, a Microsoft, az Unilever, a Cargill és a Tesla, csökkentik költségeiket és képesek növekedni azáltal, hogy termékeiket egységesítik a különböző nemzeti piacokon. Hasonlóképpen, az olyan globális intézmények, mint a Nemzetközi Szabványügyi Szervezet (ISO) vagy a Pénzügyi Stabilitási Tanács, növelik gazdasági és politikai befolyásukat azáltal, hogy egyre több embert és nemzetet vonnak szabályaik hatálya alá. Mindkét folyamat elősegítette az áruk, szolgáltatások és különböző folyamatok fokozatos szabványosítását.
Szinte mindenhol a világon hasonló elven működnek a nemzeti gazdasági rendszerek, beleértve a központi bankokat, a pénzügyminisztériumokat és más intézményeket. Emellett a pénzügyi eszközök, mint például a különböző típusú részvények, kötvények és azok származékai is szinte mindenhol nagyon hasonlóak. Csakúgy, mint az alapvető ipari folyamatok, az antibiotikumok, az alapvető növények és haszonállatok genetikai állománya, a gyorséttermek, a ruházat, a kereskedelmi nyelv, a fogyasztói életmódról alkotott elképzelések, és még a kasszasiker filmek is. Bizonyos típusú áruk és szolgáltatások esetében – amelyek annál hasznosabbá válnak, minél többen használják őket (a közgazdászok által „pozitív hálózati külső gazdasági hatásoknak” nevezett jelenségek) – a szabványosítás folyamata önmagát erősítheti, ami aztán néhány termék és gyártó piaci egyeduralomhoz vezethet. Erre egy remek példa, hogy világszerte az emberek mindössze néhány közösségi média felület közül választanak, valamint alapvetően két operációs rendszert használnak mind az asztali számítógépek (beleértve a laptopokat), mind pedig a táblagépek esetében.
Való igaz, hogy a sokszínűség csökkenése, valamint a rendkívül sűrű és sokrétű kapcsolati háló együttesen láncreakciószerű meghibásodásokat okozhat, amikor a kulcsfontosságú rendszereket hirtelen sokkhatás éri. A COVID-19 világjárvány például jelentősen megzavarta a “just in time” (“éppen időben” elv alapján működő) szabványosított áruk ellátási láncait, ami világszerte elterjedt és globális inflációt idézett elő. A szabványosított szoftvereket kihasználó zsarolóvírus-támadások ma már rendszeresen előfordulnak és komoly károkat okoznak a létfontosságú szolgáltatásokban, többek között az egészségügy és energiaellátásinfrastruktúráiban. A nem is olyan távoli jövőben az extrém időjárási jelenségek valószínűleg egyszerre több gabonatermő régiót is érinthetnek. Ez pedig megzavarhatja a szabványosított gabonafélék világkereskedelmét, amely az emberiség számára szükséges kalóriabevitel nagy részét biztosítja.
A továbblépés lehetőségei
Semmi okunk azonban arra, hogy teljesen kétségbe essünk, hiszen számos lehetőségünk van a polikrízis enyhítésével kapcsolatban. Úgy tűnik, hogy a Föld egyre súlyosbodó energiamérlegének a kibillenése lehet a válságok legfőbb mozgatórugója, méghozzá az ökológiai, gazdasági és társadalmi rendszereken keresztül. Nyilvánvalóan az egyik legfontosabb teendőnk az, hogy a lehető leggyorsabban nullára csökkentsük az üvegházhatású gázok kibocsátását. Őszintén szólva azonban igen csekély a valószínűsége annak, hogy kellő léptékben és mértékben képesek leszünk csökkenteni a kibocsátást abból a célból, hogy enyhítsük az egyensúlyhiány pusztító hatásait, elsősorban a globális élelmiszer-ellátással kapcsolatban. Így az elkövetkező évtizedekben az emberiség szinte biztosan beavatkozik majd annak érdekében, hogy növelje a légkör fényvisszaverő képességét – talán kén-dioxid kristályokat juttathatunk a sztratoszférába – mindaddig, amíg a kibocsátás csökkentésével el nem érjük a kívánt hatást.
A többi tényező esetében kihasználhatjuk az összekapcsolódás és az egyforma részegységek közötti kölcsönhatásokat azért, hogy csökkenthessük a válságok hatását. Ám ennek módja attól is függ, hogy melyik rendszerben milyen típusú válságot igyekszünk éppen enyhíteni. Ha például azt szeretnénk, hogy a világjárványok ritkábban és kevésbé súlyos formában jelenjenek meg, akkor egy dolog biztos: az emberi faj azonos génállományán, valamint biomasszánk össztömegén rövid és középtávon nem tudunk változtatni. Az egyetlen, amit ebben az esetben megtehetünk, hogy szükség szerint módosítjuk a fizikai kapcsolódásunkat. Például egy új vírusos betegség elterjedése esetén az egyik legfontosabb intézkedés az utazási korlátozások bevezetése és erre valószínűleg rendszeresen számíthatunk majd. Az ilyen korlátozások esetében gyakran megjelennek azok a liberális aggályok, amelyek az emberi jogokkal kapcsolatosak. Ám vitathatatlan, hogy ezek az intézkedések valóban hatásosak a betegség elterjedésének lassításában, lehetőséget és kellő időt biztosítanak a társadalmaknak a felkészülésre, ezáltal segítve őket a fertőzési görbe ellaposításában.
Az élelmiszer-ellátás, a technológiai és a gazdasági rendszerekben fellépő, dominószerű összeomlás előfordulásának és káros hatásainak enyhítése érdekében, valószínűleg az egységesség csökkentése lesz a hatékonyabb megoldás. Ennek egyik legfőbb oka az, hogy az emberiség foggal-körömmel ragaszkodik a kereskedelmi hálózatok és még inkább az információs hálózatok általi összekapcsolódáshoz. Ez olyan célzott beavatkozásokat jelenthet – például adókedvezmények és szabályozások révén –, amelyek arra ösztönzik a vállalatokat, hogy felosszák a világ élelmiszerkészleteit, szoftver rendszereit és pénzügyi eszközeit.
Azonban most mindezek mellett az a legfontosabb, hogy alaposabban megértsük és átlássuk a polikrízis felszín alatt zajló működését. Kulcsfontosságú kérdés például, hogy a világ számos létfontosságú rendszere miért billen át szinte egyidőben a negatív tartományba? Jelenleg csupán részleges válaszokkal rendelkezünk, nagyrészt abból kifolyólag, mert az egyetemek, vállalatok, tanácsadó szervezetek és a kormányok szakértelmüket és figyelmüket olyan területekre fordítják, amelyek igazodnak az általuk a világban látott rendszerekhez: gazdaság, egészségügy, éghajlatváltozás, geopolitika stb. Előfordulhat tehát, hogy nem veszik észre a polikrízist előidéző rendszerek közötti kölcsönhatásokat, ami azt jelenti, hogy kevésbé képesek az eredményes beavatkozásra.
A probléma tehát ismét a hatalommal rendelkező rétegekből ered. Társadalmaink vezetői, az általuk betöltött szerepkörök és az általuk működtetett intézmények egyszerűen nem rendelkeznek azokkal a képességekkel, hogy valóban megértsék, mi is történik most a Földön. Persze képesek lennének a nézőpontjaikat megváltoztatni abban az esetben, ha felhagynának azzal az illúzióval, hogy alapjában véve minden rendben van a világban.
A bejegyzés Thomas Homer-Dixon, Vox oldalon közölt írása alapján készült.
