Ezeket a sorokat annak tudatában írom, hogy az alábbi javaslatok egyike sem fog megvalósulni – de ha mégis, hát biztosan nem önként. Nem utolsósorban azért, mert soha a történelem során nem voltunk még ilyen közel egy teljes körű nukleáris háborúhoz, amely esetben ez az egész vita értelmetlenné válik. Ha azonban túlélem a többpólusú világ születését, és az energiaforrások kimerülése megkezdi pusztító hatását a bolygó egykor leggazdagabb nemzetein, az alábbiakban tárgyalt témák előtérbe kerülhetnek. Csatlakozz hozzám ebben a gondolatkísérletben, hogy felmérjük, vajon a kormányaink intézkedései összhangban vannak-e a valósággal, vagy csak abban reménykednek, hogy a dolgok a szokásos mederben folyhatnak tovább, még legalább egy-két választási cikluson át.
A következő állítások természetesen azt feltételezik, hogy az alábbiak egyetemes igazságként elfogadottak. Ha nem jutunk el az itt vázolt következtetésekhez, reménytelenül hiábavaló minden érdemi vita a jövőnkről. Ez nagyjából a következőképpen hangzik:
Ezt a civilizációt nem megújuló anyagokból építettük fel, és fosszilis tüzelőanyagokkal működtetjük. A probléma az, hogy már kimerítettük az ásványi nyersanyagok könnyen hozzáférhető, alacsony energiaköltségű részét. A maradék kitermelése exponenciálisan növekvő mennyiségű energiát igényel, és példátlan mértékű ökológiai pusztítással jár. Minden tiltakozás ellenére nem létezik olyan dolog, hogy „energetikai átállás”: az atomenergiától a „megújuló energiaforrásokig” terjedő összes javasolt alternatíva nem megújuló anyagokat és fosszilis tüzelőanyagokat igényel a gyártáshoz, szállításhoz és telepítéshez… Ez ugyanúgy igaz minden más technológiai „megoldásra”, a „szén-dioxid-elkülönítő és -tároló” berendezésektől a geomérnöki módszerekkel történő árnyékolásig.
A technológia által okozott számtalan nehézségre nem lehet technológiai megoldást találni. Évszázados növekedés után high-tech ipari civilizációnk halálos beteggé vált. Számos problémájára – az erőforrások kimerülésétől kezdve az éghajlatváltozásig – a mai napig nincsenek skálázható megoldások. Ami még rosszabb, még ha lenne is egy csodafegyver a fent vázolt energia dilemma „megoldására”, a környezetszennyezés, az erdőirtás és az ökoszisztémát ért sok más kár akkor is tovább halmozódna. A „probléma” gyökere az, hogy sokkal több természeti és ásványi nyersanyagot (valamint energiát) fogyasztunk, mint amennyit fenntartható módon kitermelhetnénk anélkül, hogy a hosszú távú kilátásaink romlanának. Másrészt sokkal több mérgező hulladékot és szennyezést bocsátunk ki, mint amit a természet el tudna nyelni és fel tudna dolgozni. Abszolút ökológiai túllépésben vagyunk.
A miénk egy haldokló civilizáció, amely palliatív ellátásra szorul, nem pedig egy életerős fiatal, amelynek csupán egy esztétikai beavatkozásra van szüksége.
Ezek azok az alapvető dolgok, amelyeket el kell fogadnunk ahhoz, hogy legalább esélyünk legyen megtalálni a módját annak, hogyan alkalmazkodhatunk egy kialakuló új valósághoz. Ne feledjük, hogy az alábbiak nem kínálnak „megoldásokat” a fent vázolt helyzetre. Amíg azonban a szokásos mezőgazdasági/ipari civilizációs paradigmához ragaszkodunk, addig csak azt a faágat vágjuk el, amelyen ülünk. Az emberi túlélés esélye (néhány évszázadon túl) abban rejlik, hogy fokozatosan visszatérünk-e egy helyi, regeneratív kultúrához, amely teljes mértékben valóban megújuló anyagokon (például fán) alapul, és a nap, a szél, a víz és az izommunka hajtja. Nincs fém, nincs szénégetés, nincs villamos energia. Még a nagyüzemi mezőgazdaságot is fel kell adni, és helyette kertészetre, évelő növényekre, gyümölcsökre, diófélékre és hasonlókra kell átállni.
Mint látható, ez a valóban fenntartható életmód nem lesz képes eltartani 8 milliárd embert, ezért a következő évszázadokban a népességszámnak is fenntartható szintre kell csökkennie. A következő lépések időtartama tehát nem években, hanem több évtizedben, ha nem egy egész évszázadban mérhető, és több generációt fog át. Ez inkább gondolkodásmódbeli változás, mint fizikai. Ezt szem előtt tartva, és minden további nélkül, íme a manifesztumom, a Civilizációs Hospice Protokoll, amely segít az oly nagyon szükséges „civilizáció mentesítés” folyamatában.
1. Hozzunk létre egy nemzetközi szerződésen alapuló, világszintű nem kormányzati ellenőrző szervezetet, amelynek feladata pontos adatok gyűjtése az ásványi nyersanyagok – legyen az kőolaj, réz vagy urán – készleteiről. Ez nem egy bűnüldöző vagy döntéshozó szervezet, hanem egy tisztán ellenőrzési céllal működő, amelynek feladata az összes könyv, Excel-fájl, adatbázis stb. átvizsgálása minden ország összes nyersanyag-kitermelő vállalatánál, azzal az egyetlen céllal, hogy pontos nyersanyag-adatbázist hozzon létre és tartson fenn a Föld minden országáról. A szabályokat be nem tartó vállalatokat világszerte el kell tiltani az üzleti tevékenység folytatásától.
2. Az előzővel párhuzamosan hozzunk létre egy másik ellenőrző szervezetet, amelynek feladata az ökológiai szolgáltatások iránti emberi igények, valamint az azokat biztosító ökoszisztémák egészségi állapotának és igényeinek felmérése. Ne aggódjon, ha a két adat egymásnak ellentmond. (Természetes, hogy ellentmondanak, hiszen túlfogyasztásról van szó.) A cél itt annak megértése, hogy milyen mélyre jutottunk a túlfogyasztásban, és hogyan lehet végső soron egyensúlyt teremteni.
3. Az összegyűjtött adatok alapján szembesítsük a közvéleményt a rideg valósággal. Magyarázzuk el közérthető nyelven, hogy mit jelent az ökológiai túllépés – a világ olajtermelésének várható csökkenésével együtt – és milyen következményekkel jár. Magyarázzuk el az éghajlatváltozással való összefüggést, és hogy legjobb esetben is miért csak enyhíthetjük a rossz következményeket, de nem leszünk képesek „megoldani” őket. Például úgy, hogy egyre kisebb, egyre kevésbé energiaigényes gazdaságot alakítunk ki, egyre kevesebb technológiát használva. Ezáltal nemcsak az erőforrások felhasználását tudnánk csökkenteni (és azok élettartamát meghosszabbítani), hanem a CO2-kibocsátást is, és lassíthatnánk az ökoszisztémák pusztulását – mindezt egyszerre.
4. Magyarázzuk el, hogy az emberi tevékenység bolygónkra gyakorolt hatásainak csökkentése nem választás, politikai program, vagy „szükségszerűség”, hanem egy előre látható kimenetelű kényszerhelyzet. Vagyis: mindenképpen bekövetkezik. Az egyetlen választásunk az, hogy milyen súlyos lesz a kimenetel, és milyen gyorsan fog bekövetkezni. Arról van szó, hogy választhatunk egy hosszú távú, lassú hanyatlás és egy néhány évtized alatt bekövetkező katasztrofális összeomlás között.
5. Támogassuk a szabad, nyilvános vitát a témáról. Minél hangosabb és hevesebb a vita, annál jobb: engedjük, hogy minden érzelem felszínre kerüljön, a félelmeket megvitassák, és a reményeket a valósággal szembeállítsák. Szólítsuk fel a tagadókat, és szálljunk szembe velük nyilvánosan. Kérjük meg őket, hogy mutassanak be egy jobb tervet, amely a valós tényeken alapul. Hassunk az érzelmekre és az értelemre egyaránt. SOHA ne engedjük, hogy vállalatok vagy álnéven folytatott kampányok bekapcsolódjanak a vitába. Tárják fel finanszírozási forrásaikat, és mutassák be az ügyben fennálló összeférhetetlenségüket. Ezeknek polgári vitának kell lenniük polgári gyűléseken, városházákon, iskolákban és minden olyan helyen, ahol emberek találkoznak.
6. Ez egy forradalom a vállalatok és a szokásos üzletmenet ellen, amely végső soron véget vet a létezésüknek, mielőtt ők véget vetnek az emberiségnek és sok más faj létének egyaránt. Távolítsuk el az összes vállalati érdeket a kormányból és a választási folyamatból. Tilttassuk be a kampányadományokat. Szükség esetén tiltsuk be és szüntessük meg a szabálytalanul működő vállalatokat, vagy foszttassuk meg a milliárdosokat vagyonuktól. A kormány megválasztása közjó, ezért azt közpénzből kell finanszírozni. Egy személy, egy szavazat.
7. Hozzunk létre egy technológiai osztályozási (triage) rendszert az állampolgárok és az egyes területek szakértőinek bevonásával. Tegyük fel a kérdést: miről tudunk ma, holnap és később lemondani? Ennek szintén a társadalmi párbeszéd eredményének kell lennie: kampányolás és mesterséges közvélemény-manipuláció nélkül. A döntéseket helyi szinten kell meghozni, a helyi viszonyok alapján, majd azokat országos szinten kell összesíteni, hogy megvizsgálható legyen, megvalósíthatók-e azok szélesebb körben. Ne erőltessenek megoldásokat rendeletekkel, hanem inkább kísérleti projektek alapján dolgozzanak ki reális, fokozatos visszafejlesztési tervet.
8. A beruházási terveket (mostantól) a felhasznált erőforrásokban (kW energia, tonna acél, réz, beton stb. és ledolgozott órák) kell kifejezni. Tudom, hogy bonyolultnak hangzik, de ez az egyetlen módja annak, hogy eldöntsük, melyik projekt valósítható meg (fizikailag), és melyik nem.
9. Hasonlóképpen, minden ásványi tartalékot az egységnyi kitermeléshez szükséges energiaigényben fejezzünk ki. Például: Mennyi energia szükséges egy adott lelőhelyből nyert kőolaj kitermeléséhez (kW/hordó)? Hasonlóképpen számítsuk ki, mennyi energia szükséges 1 kg tiszta réz, urán, nikkel stb. kitermeléséhez és finomításához. A számok természetesen nagyban függenek a lelőhely minőségétől.
10. Készítsünk számítógépes modelleket az adatsor felhasználásával, hogy megbecsüljük, mennyi ideig folytatható egy adott erőforrás kitermelése. Hangoljuk össze az erőforrás-kitermelési terveket (új bányák megnyitása, új kutak fúrása) a beruházási tervvel és az iparosodás előtti társadalomba való visszatéréshez szükséges idővel. Szükség esetén nyissunk új bányákat és fúrjunk több olajkutat, de csak a teljes kivezetés szem előtt tartásával.
11. Készítsünk nemzetközi számviteli és elszámolási rendszert az erőforrás-kereskedelem számára. Szüntessük meg a meglévő piaci struktúrákat, valamint az áruk szabad eladását, vásárlását. Vessünk véget a spekulációnak és annak, hogy az élelmiszereket és az árukat virtuális (papír) eszközként kezeljük. Keressünk új kereskedelmi mechanizmust. Az árakat ne a költség+nyereség modell alapján állapítsuk meg, hanem az előállításukhoz szükséges energia és nyersanyagok alapján. Felejtsük el a nyereséget. A cél a túlélés és az emberek és állatok szenvedésének enyhítése.
12. Ne bővítsük a meglévő infrastruktúrát, különösen az utakat, és főleg ne olyan területeken, ahol a tengerszint emelkedése vagy elviselhetetlen nyári hőmérsékletek várhatók. Az egyetlen kivétel az, ha a veszélytől mentes helyeken építhetünk ellenállóbb lakóhelyeket. Becsüljük meg, hogy a biztonságos helyeken található meglévő infrastruktúra mennyi ideig tartható fenn, és mekkora minimális beruházás szükséges ahhoz, hogy az alapvető szolgáltatásokat addig biztosítani lehessen, amíg végleg el nem hagyják azokat a helyeket.
13. Készítsünk tervet a mezőgazdaság műtrágyáktól, vegyszerektől való függőségének megszüntetésére. Finanszírozzunk egy globális projektet, amelynek célja olyan ellenálló, évelő növény fajok termesztése, amelyek alkalmasak a melegebb/szárazabb/nedvesebb éghajlatra (az emberek lakóhelyétől függően). A magokat és a tudást ingyenesen terjesszük. A finanszírozásnak a nyersanyag-kitermelő iparból kell származnia, amelynek a bővítésébe történő befektetés helyett, az alkalmazkodási technikák fejlesztésébe kell befektetnie.
14. Államosítsuk az összes erőforrás-kitermelő és energia-termelő létesítményt. Vizsgáljuk meg és ellenőrizzünk minden telephelyet, és dolgozzunk ki megvalósítható terveket azok biztonságos bezárására/újrahasznosítására. Ugyanez vonatkozik az atomerőművekre is, amelyeknek elegendő időt kell biztosítani a reaktorok és a fűtőelemek lehűlésére. Az összes nukleáris hulladékot több kilométer mélyen a hegyekbe kell eltemetni, majd a járatokat be kell omlasztani. Nem kell attól tartani, hogy valaki később megtalálja ezeket a helyeket: fosszilis tüzelőanyagok hiányában a jövő civilizációi nem lesznek képesek kiásni őket. Ne feledjük, hogy még mindig jobb a nukleáris hulladékot egy nem túl ideális helyre temetni, mint hagyni, hogy ott robbanjon fel és égjen el, ahol jelenleg van.
15. Fogadjuk el a népességcsökkenést: ünnepeljük az 1-2 gyermekes kis családokat. A cél ismét a szenvedés minimalizálása és az emberi népesség békés visszatérése a fenntartható szintre.
Mivel azonban saját magam vagyok a legkeményebb kritikusom, már hallom is a számtalan hangot, ahogy teljes tüdőből kiabálnak: „Ökofasizmus!” „Kommunizmus!” „Jakobinus terror!” „Hülyeség! A fúziós energia meg fogja oldani a problémáinkat!” „Milyen korlátok?! Az emberi leleményesség határtalan!!!” Nincsenek illúzióim. Ez a terv soha nem fog megvalósulni. Még csak meg sem fogjuk próbálni. És talán jobb is így.
Globális emberi vállalkozásunk egy hatalmas szuperorganizmus, egy komplex adaptív rendszer, minden kialakulóban lévő jellemzőjével és kiszámíthatatlan sajátosságával. Nyolc milliárd emberből áll, akik személyiségükben, hátterükben, értékeikben, neveltetésükben és társadalmi körülményeikben radikálisan különböznek egymástól. Egy ilyen nagy rendszernek megvan a maga tehetetlensége, és sokkal inkább jellemzik azt a természeti törvények (például a maximális teljesítmény elve) és olyan megfigyelések, mint a Jevons-paradoxon, mint azok a történelmi személyiségek, akik megváltoztatták az események menetét.
Látva, hogy a globális elit egy kis csoportja hogyan ragaszkodik a hatalomhoz és a geopolitika felett elvesztett dominanciájához, akár el is hamvadhatunk egy nukleáris tűzvészben. A fenébe is, akár meg is ölhetjük egymást azért, hogy melyik nemzetet nevezik a világ legnagyobb gazdaságának. Komolyan. És én velük akarok beszélni a növekedés visszafogásáról? Vagy arról, hogy elfogadjuk, hogy potenciálisan egy egyértelmű út vezet a kihaláshoz, és hogy a legjobb reményünk az, hogy valamikor a jövőben az utódainknak sikerül visszatérni a vadászó-gyűjtögető életmódhoz? Ki a fenének képzelem magam?
Nehéz helyzetben vagyunk. Ennek számos oldala van (1), amelyek közül valójában egyik sem megoldható. Csak alkalmazkodni lehet hozzájuk. És ezt is kell tennünk. (Hogy ezt hogyan szeretnéd megtenni, kedves olvasó, az teljesen rajtad múlik.) Egyesek talán szeretnék megtalálni a hozzájuk illő társaságot, vagy jobb kapcsolatot építeni rokonokkal és szomszédokkal. Mások talán új készségeket szeretnének elsajátítani, vagy többet szeretnének megtudni arról, hogyan lehet megbirkózni az áramszünetekkel és az üzemanyaghiánnyal. Vannak, akik inkább távolról figyelik mindezt, mint egy gyönyörű naplementét.
Egy dologban biztos vagyok: minél hamarabb elfogadod, hogy ez mindenképpen bekövetkezik, annál jobban tudsz majd koncentrálni a előtted álló útra. Amikor eljön a fordulópont – Nate Hagens inkább „töréspontnak” nevezi –, megtalálod a szerepedet és a helyed. Míg mások megőrülnek az elvesztett vagyonuk és lehetőségeik miatt, te már alkotsz, tanítasz, vezetsz, és egy olyan életmódot építesz, amely jobban alkalmazkodik a gyorsan változó világhoz. Ahelyett, hogy megpróbálnád megmenteni a civilizációt, fogadd el annak szépségét, és tanuld meg elengedni, tudva, hogy ami fenntarthatatlan, az végül nem fog fennmaradni.
A következő alkalomig,
B
Megjegyzések:
(1) Ha kíváncsi vagy, hogy mit jelent az icosahedron (egy 20 oldalú sokszög) a blog logójában, akkor nem kell tovább keresned a választ. Az emberi túlfogyasztás problémája egy sokoldalú kocka, amelynek minden háromszöge a civilizációt sújtó többszörös válság (például a nettó energiafogyasztás csökkenése, az erőforrások kimerülése, az éghajlatváltozás, a kémiai szennyezés, az ökológiai összeomlás stb.) egy-egy oldalát jelképezi.
A bejegyzés a The Honest Sorcerer oldalon 2024-ben közölt írás alapján készült.
