Teszem, amit tudok, ott, ahol vagyok, azzal, amim van – ennél több már nem várható el az emberektől.
Itt az ideje elgondolkodnunk annak a lehetőségén, hogy elkéstünk egy – a teljes bolygót érintő – környezeti katasztrófa elhárításával, ez a katasztrófa minden következményével együtt, még a ma élő emberek életében eljön. Pontosítsunk: a hetven év alatti korosztályok mindegyikének életében, létében fenyegetve az emberiséget. Elvesztettük az irányítást, amely talán soha nem is volt a kezünkben. Nem azt mondom, hogy mindenki és minden elpusztul, de a világunk, ahogyan eddig ismertük, a felismerhetetlenségig átalakul. Nagyjából így foglalható össze Stumpf-Biró Balázs, a Cassee Klímaadaptációs Tanácsadó Zrt. társalapítójának az álláspontja a jövőnkről.
Hópium vagy szembenézés?
Mondanunk sem kell, kutatónknak ezzel a véleményével hatalmas médiavisszhangot sikerült viharos gyorsasággal keltenie maga körül, amiből mi sem akartunk kimaradni. Már csak azért sem, mert az említett tanácsadó cég ugyanazzal a Cassandra Programmal hozható összefüggésbe, amelynek a vezérigazgatójával, Szalóczy Zsolt fizikussal ez év tavaszán cserélhettünk eszmét. Már ő sem ígért a jövőre nézve sok jót, miközben részletesen elmagyarázta, hogyan esett szét a fejünk fölött a sarki Polar Vortex és a Jet Stream, az a két légörvény, amely eddig meg tudta őrizni az éghajlati rendszerek stabilitását. Jól jegyezzük meg a mögöttünk hagyott telet, sugalmazta, ám ettől tovább ő sem merészkedett, talán meghagyva a „rossz hír hozója” szerepkört kollégájának.
– Természetesen senki emberfia nem mondhat olyat, hogy vége, lehúzhatjuk a rolót. Ám mindenki, aki megoldást, a remény andalító ígéretét, csodálatos angol kifejezéssel „hopium”-ot kínál az embereknek, becsapja őket. Elveszi tőlük annak lehetőségét, hogy a valósággal őszintén és bátran szembenézve hozzák meg az igazán fontos, életükkel kapcsolatos döntéseiket. Természetesen mindenki szereti valamilyen formában – a vallásossága, a jövő generációiba vagy az emberi találékonyságba vetett hite révén – belevetíteni magát a jövőbe. De olyan öngerjesztő folyamatok indultak el, amelyekről hiba lenne azt hinni, hogy megfordíthatók.
Mindezt igazolja, ami már most is megtörténik velünk. Ezért is felesleges, sőt káros illúziókba ringatnunk magunkat. Egészen bizonyos – és ezzel a véleményemmel valamennyi kollégám egyetért –, igen cifra dolgokat fogunk látni már ebben az évtizedben, mind az elsődleges következmények, mind pedig a másodlagos hatások vonatkozásában – szögezte le a kutató. Láthatóan nem beszélt mellé, még azt is elárulta, hogy éppen borotválkozó kés után kutat. Szeretne készen állni, ha már az eldobható vagy a cserélhető pengék hiánycikké lesznek a piacon, amely szerinte hamar eljöhet.
Három fontos tényező vezetett a fennálló, áldatlan helyzethez, mutatott rá: az emberi psziché, a fosszilis energiaforrások, és a bennünket körülvevő folyamatok léptéke és sebessége.
A saját mókuskerekünkben
– Úgy vélem, elsődleges az úgynevezett ecological overshoot, amit úgy fordítanék, hogy túlhasználat. Olyan mértékben és kizsigerelő módon, ráadásul annyian használjuk mindazt, amink van, hogy az fenntarthatatlan. És bár megértem az emberiséget, felmenteni mégsem tudom. Ha a krokodilok 200 millió éves létét tekintjük, ehhez képest elenyésző az emberé a maga 200-300 ezer évével. Mégis, a Homo Sapiens az elmúlt 150-200 év alatt olyan léptékű ökológiai változást volt képes generálni, amit a bolygó szélsőséges változások nélkül már nem visel el. Elképesztő, hogy a túlhasználat-programja ma is ugyanúgy fut, ahogy eddig: facsarjunk ki mindent környezetünkből gyorsan, lehetőleg most, nem holnap vagy holnapután. Legyűrjük a konkurenciát, hatalomra és kényelemre törekszünk, és hallani sem akarunk holmi távoli és elvont problémákról. Ezt a modellt egyéni szinten imitt-amott még meg is lehet haladni, de a tömegek számára ez lehetetlen.
– Ugyancsak problematikus – egy a sok következmény közül – az éghajlatváltozás, amelynek a léptéke és a gyorsasága egyre elképesztőbb. Számos másodlagos hatást is generál, így globális élelmezési válságot és vízhiányt idézhet elő. Gondoljunk csak bele: a bevitt szénhidrátmennyiségünknek közel 60 százaléka mindössze három növényből, a búzából, a kukoricából és a rizsből áll össze. A Földön 4-5 nagy gabonatermő régió található, ezekből érintsenek csak kettőt-hármat az időjárási szélsőségek, máris ott vagyunk az említett világszintű éhezésnél. Bele se lehet gondolni, mit fognak tenni az éhező tömegek, amikor már most törnek, zúznak, gyújtogatnak az emberek, mert valamivel nehezebb lett az életük – vettünk sorra néhány példát.
– Az emberiség történelme során mindig volt elit és tömeg, felesleges most bárkire ujjal mutogatni. De tény, ilyen mértékű és minőségű különbség a kettő között még soha nem volt, és az olló elképesztő gyorsasággal nyílik tovább – kezdte válaszadását Stumpf-Biró Balázs arra a közbevetésünkre, hogy egyesek szerint a jelenlegi „Covidhisztit” hamarosan durva „klímahiszti” követi majd, amire hivatkozva az elit még inkább korlátozhatja majd a tömegek emberi és szabadságjogait. Miközben az Európai Környezetpolitikai Intézet (IEEP) és a Stockholmi Környezetvédelmi Intézet (SEI) kutatásai szerint az emberiség 1 százaléka hetvenszer nagyobb szén-dioxid-kibocsátásért felel, mint a legszegényebbek fele. Tíz perc a levegőben egy magángéppel nagyjából 70 tonna szén-dioxiddal terheli a környezetet, írta meg nemrég a Liner.hu.
– Nem tudom megmondani, nem is szeretném, hogy a folyamatokban mennyi a tervezett és a spontán elem, de mára az emberiség olyan összetett és bonyolult rendszert épített fel, amit senki emberfia nem láthat át. Azt sem tudhatjuk, hogy az elit milyen technológiai, vagy tudásbeli előnyökkel rendelkezik, nyilván bármit meg fognak tenni az általuk szükségesnek tartott rend fenntartása érdekében. S mivel a tömegek részéről is fokozatosan nő az igény a kiszámítható rend fenntartására, aligha elkerülhető, hogy egyre inkább az autoriter rendszerek felé haladjunk az egész világon. Jem Bendell, az University of Cumbria tanára egy tanulmányban figyelmeztetett 2018-ban, hogy az éghajlatváltozással foglalkozó kutatók és szakemberek többsége azt feltételezi: a jelenlegi gazdasági, társadalmi és politikai rendszereink kellően rugalmasak ahhoz, hogy alkalmazkodjanak a hatalmas kihívásokhoz, és így változatlanul fennmaradjanak. Megalkotta a „mélyalkalmazkodás” fogalmát annak a gondolatkörnek a leírására, amely a fentiekkel ellentétben elfogadja, hogy a természeti és humán rendszereink összeomlása egy valós lehetőség, már a mi életünk folyamán is.
Mélyalkalmazkodás
– Természetesen senki sem tudja megmondani, mikor és hogyan jöhet el a rettegett összeomlás – tértünk rá a többséget leginkább érdeklő kérdésre. – Az elsődleges következményeket – hogy mondjuk az időjárási események egyre szélsőségesebbek, egyre intenzívebbek, és olyan helyeken is mutatkoznak, ahol korábban sohasem – már egy ideje tapasztaljuk. Engem nagyon megviselt, amikor Csehországban tornádó pusztított el falvakat, holott eddig ez leginkább csak Észak-Amerikában volt jellemző. De még ennél is súlyosabbak a másodlagos hatások, például a jég elolvadása, az elsivatagosodás, a metán kiszabadulása a permafroszt területeken. És bár tény: az ökológiai szemléletű, kisebb léptékű gazdálkodás bizonyos mértékű megoldást jelenthet, nem hiszek abban, hogy az emberek tömegesen kivonulnak majd egy tanyára gazdálkodni, amit íjakkal és dárdákkal próbálnak megvédeni. Szomorú látni, hogy a talajvízszint egyre lejjebb húzódik, hogy mégsem vagyunk vizes nagyhatalom, mert a folyók átáramlanak hazánkon, a termálvíz pedig nem igazán iható. Hogy a mezőgazdaság még mindig jelentős mértékben fogyaszt fosszilis tüzelőanyagot, és évente másfél Földet fogyasztunk el, annyi különbséggel, hogy amíg Európában már májusban „elfogy” a bolygó, nálunk ez idén „csak” június 8-án következett be – sorolta.
Természetesen nem zárhattuk a beszélgetést némi fogódzó nélkül. Stumpf-Biró Balázs szerint érdemes mindenkinek megismerni Jem Bendell négy lépésből álló Mélyalkalmazkodás-elméletét. Eszerint tudnunk kell, mi lehet az az érték, amit érdemes megtartanunk, mi az, amit el kell engednünk, milyen jó módszereket lehet visszavezetnünk a múltból és mivel leszünk kénytelenek megbékélni. Ebben a Deep Adaptation Hungary csoport sokat segít azoknak, akiket lelkileg megviselnek a folyamatok. A Betyáros Világ podcast pedig segít megismerni a tényeket, elfogadni a változást. Hiszen ez már a kihívás megértésének is előfeltétele. A tudatosulás útján pedig az lesz az első lépés.
Vajon mi marad?
– Az embereket szembesíteni kell az őket körülvevő valósággal, hogy amikor a közüzemi leállások után elkezd repedezni a társadalom szövete, ne essenek pánikba. A Cassandra Program a jövőben nem csupán a gazdálkodó szervezeteknek kínál adaptációs megoldásokat, de a kisközösségekben élőknek, a természetes személyeknek is. Legközelebb például a családok ellenálló képességét fogjuk felmérni. Nem kerülhető meg a belső, mentális felkészülés sem, hiszen az overshoot, vagyis a túlfogyasztás szakaszában élünk, és a feedback loop, azaz az öngerjesztő visszacsatolás jelei is megsokasodtak, sok esetben pedig elértük a tipping pointot, azt a fordulópontot is, ahol a folyamatok már önjáróvá válnak, ahonnan már nem fordíthatók vissza. Nyilván mindent meg kell tennünk a folyamatok lassítása érdekében, csakhogy az emberi tényező – látva, hogy nem tudjuk magunkat meghaladni, 2040-ben az előrejelzések szerint 70 százalékban még mindig fosszilis energiát fogunk használni – ezt nem igazán teszi lehetővé. Mást mégsem mondhatok: meg kell erősíteni az emberi kapcsolatainkat, mert megeshet, hogy idővel nem marad semmi másunk, és szem előtt kell tartanunk a legfontosabbat: szeressük egymást.
A bejegyzés MJ, a SZON oldalon közölt írása alapján készült.
