Így készülnek a társadalmi összeomlásra a magyar mélyalkalmazkodók. Világvége, polikrízis, Nagy Felbomlás. Nevezzük bárhogy, a mélyalkalmazkodás mozgalom szerint efelé halad az emberiség – megállíthatatlanul. De mi is ez a mozgalom valójában? Kik csatlakoznak hozzájuk és hogyan dolgozzák fel az ezzel járó mentális terhet? Hogyan reagálnak a cégvezetők, amikor szembesítik őket a közelgő összeomlással? Hogyan viszonyul a témához a politika? És egyáltalán: hogy lehetséges, hogy nemzetközi jellege ellenére ez a mozgalom hazánkban rendelkezik a legtöbb követővel?
„Amikor először találkoztam a gondolattal, hogy a civilizációnk össze fog omlani, erőt vett rajtam a szorongás és álmatlan éjszakáim voltak. Aztán túljutottam a mélyponton – az ember mindent meg tud szokni. Egy idő után már együtt tudtam élni ezzel a gondolattal. Egyébként is, látszólag minden rendben: folyik a víz a csapból, tudok telefonálni, van a boltban banán. Ma is úgy megyek vásárolni, hogy most tudok venni ezt-azt, de lehet, hogy később ez nem így lesz. Ezzel a tudatossággal élem a hétköznapjaimat” – meséli Horváth-Szováti György, aki eredeti szakmája szerint mérnök és 2020-ban talált rá a Deep Adaptation Hungary (Mélyalkalmazkodás Magyarország) – Készülj & Alkalmazkodj nevű Facebook-csoportra. A fenti, érzelmi mélyponton ekkor már régen túl volt: azt 2006-2007 környékén élte át, amikor először hallott arról, hogy ha minden így megy tovább, az emberiség súlyos válságok elé néz.
„Amikor találkoztam a mélyalkalmazkodás csoporttal, megörültem, hogy annak idején nem valamiféle patológiás állapotba kerültem. Kiderült, hogy a téma másokat is ugyanúgy foglalkoztat. A mélyalkalmazkodás a külső és belső utak kereséséről szól. A külső megközelítéshez tartozik például a tanyára költözés, felhalmozás, prepperkedés. A belső megközelítés pedig egy szellemi és lelki munka. A kettő nem zárja ki egymást, inkább kiegészíti. Olyan emberekkel kell együttműködni, akikkel a becsapódás káros hatásai enyhíthetőek” – vallja Horváth-Szováti György, aki ennek megfelelően létre is hozta a soproni mélyalkalmazkodó csoportot, mely nagyjából harminc főt számlál. Magánéleti okokból az elmúlt időszakban eggyel hátrébb lépett, de reméli, a jövőben élővé tudja majd tenni a közösséget, mert elmondása szerint fontos lenne, hogy a tagok alkalomadtán eszmét és vetőmagokat is cserélhessenek egymással.
De mi is az a mélyalkalmazkodás, mik a főbb állításai és hogyan honosodott meg Magyarországon is a mozgalom?
A mélyalkalmazkodás mozgalom születése egy 2018-as tanulmánnyal kezdődött, amely Jem Bendell, a University of Cumbria fenntartható vezetés professzorának nevéhez fűződik. Az írásban Bendell szakított a fenntarthatósággal foglalkozó kutatók és zöld aktivisták bevett alapállásával, miszerint az emberiség előtt álló ökológiai válság, élén az éghajlatváltozás problémájával, azonnali cselekvéssel még kezelhető.
A professzor szerint az emberi tevékenység nyomán kibontakozó, megannyi negatív környezeti változás megállíthatatlan és végül egy civilizációs összeomláshoz vezet. Bendell szerint ez a lassú összeomlás már el is kezdődött, a globális ipari civilizáció napjai meg vannak számlálva. A tanulmány eredetileg a Sustainability, Accounting, Management and Policy Journal nevű tudományos folyóiratban jelent volna meg, de az végül nem fogadta be az írást, amelyet így Bendell az egyetem honlapján közölt.
Annak ellenére, hogy a tudományos világ egyes szereplői erős kritikával illették a dolgozatot, a professzornak sok követője akadt. Bár az összeomlás szerintük nem kerülhető el, mégsem várják tehetetlenül a világvégét. Az általuk kívánatosnak tartott cselekvés az alábbi négy fogalomra épül:
a megtartásra, ami az igazán értékes dolgok megőrzését jelenti,
az elengedésre, ami lemondás olyan dolgokról, amik csak rontanak a helyzeten,
a visszahozásra, ami azoknak az eszközöknek, képességeknek és tudásnak a felélesztését jelenti, amelyek korábban jelen voltak a társadalmakban,
és a megbékélésre, ami akár konkrét személyekhez, akár a megmásíthatatlan összeomlás elfogadásához is kapcsolódhat.
De hogy nézne ki egy ilyen összeomlás a gyakorlatban?
„Az emberek megijednek, pánikba esnek, ami káoszhoz vezet, a káosz közepette pedig fontos döntéseket hoznak meg, jellemzően rosszul. Ezek a lépések vezethetnek el a gyakorlatban a társadalmi összeomláshoz”
– magyarázza Stumpf-Biró Balázs, összeomlás-kutató, a hazai Deep Adaptation Hungary (Mélyalkalmazkodás Magyarország) mozgalom alapítója és vezetője.
Jem Bendell nyomán ő is vallja, hogy „az emberi tevékenység elpusztítja a környezetet, így mivel ennek a részei vagyunk, a széleskörű társadalmi összeomlás nem elkerülhető – az összeomlás jelensége azonban nem egy megoldandó probléma, hanem egy lezáruló ciklus végső, elviselendő szakasza.”
Népművelő összeomlás-kutató
Összeomlás-kutatóval még nem találkoztunk, ezért megkérdeztük tőle, mit takar az elnevezés.
„A címke rajtam ragadt az elmúlt évek folyamán, bár tulajdonképpen az én lelkemen szárad a dolog. A kollapszológia tudományágával foglalkozó személyt fordítottam le ilyen módon magyarra, ami egy fiatal, több különálló diszciplínát magába foglaló tudományterület, témája pedig a globális ipari civilizáció összeomlása. Azért kezdtem el használni az összeomlás-kutató kifejezést, hogy az megkülönböztethető legyen a jövőkutatótól. Én ugyanis nem a fényes jövővel és a robotokkal foglalkozom” – magyarázza Stumpf-Biró, aki a Pannon Egyetemen, Gelencsér András professzor témavezetése mellett kutatja a globális polikrízis kibontakozását. Egyetemi háttere ellenére magát inkább népművelőnek vagy tudományos kommunikátornak tartja, mint hagyományos értelemben vett tudósnak. „A klasszikus tudomány művelése, az elefántcsonttoronyba vonulás távol áll tőlem. Ennél sokkal fontosabb feladataink is vannak: a tudomány eredményeit kézzelfoghatóan elvinni az emberekhez és segíteni nekik az őket körülvevő folyamatok és összefüggések megértésében, annak érdekében, hogy illúziók nélkül, a valóság ismeretében hozhassanak meg fontos döntéseket a saját életükkel kapcsolatan” – teszi hozzá.
Stumpf-Biró eredeti szakmája szerint egészségügyi szakmenedzser. A 2010-es évek elején két fogorvossal és egy bőrönddel érkezett Írországba, hogy aztán néhány év alatt létre hozza az ország legnagyobb fogászati magánklinikáját. Ezt hagyta hátra 2018-ban, miután találkozott a brit Jem Bendell professzorral, aki olyan nagy hatást tett rá, hogy elkezdett a mélyalkalmazkodás témájával foglalkozni, és azóta lényegében ez tölti ki az életét. 2019 júliusában elindította a hazai Deep Adaptation Facebook-csoportot, ami öt év alatt a legaktívabb és legnagyobb csoporttá vált a nemzetközi hálózatban: ma már közel huszonötezer taggal rendelkezik. Stumpf-Biró Balázs szerint a befektetett munkán túl ennek a magyarokra oly jellemző „hungaropesszimizmus” is lehet az oka, miszerint itthon az átlagosnál nagyobb a fogadókészség egy olyan negatív jövőkép iránt, mint a globális társadalmi összeomlás. Minden egyes jelentős média megjelenést követően növekszik a csoportba jelentkezők száma, jól mutatva a fogékonyságot és a valós igényt, amely az emberekben él a bizonytalan jövővel kapcsolatban.
„Ez is azt igazolja, hogy nagyon nagy az elérendő emberek száma, hiszen tömegek számára ismeretlen még a mélyalkalmazkodás fogalma. Évekkel később is kaptam olyan visszajelzést, hogy >>akkor reggel, amikor Balázséknál beszéltél a rádióban, lehúzódtam az autópályáról és egy órán keresztül csak megdöbbenve hallgattalak… azóta megváltozott az életem<<” – mesél egy ismeretlen vallomásáról.
De nem kizárólag a rádióban és az interneten aktívak: idén áprilisban már a második nemzetközi konferenciájukat szervezték meg Budapesten World Adaptation Forum néven, ahová a kollapszológia tudományágának legjelentősebb képviselőit hívták meg. Emellett rendszeresen szerveznek nyilvános találkozókat a Deep Adaptation Club keretei közt, ahol nemrég például Pogátsa Zoltán beszélt a nemnövekedés elméletéről, de volt már meghívott vendég Szathmáry Eörs evolúcióbiológus vagy Buda Péter nemzetbiztonsági szakértő is.
Szerzetesekhez és cégvezetőkhöz is szól
A Facebook-csoport ugyanakkor csak a felszín, amely mögé pillantva tevékenységek egész hálója tárul elénk. Ezeket a Cassandra Program elnevezésű kezdeményezés fogja össze, amely az egész hazai mélyalkalmazkodás közösség szervezeti hátterét biztosítja. Ezt a nonprofit kezdeményezést 2022-ben hozta létre Stumpf-Biró Balázs és Szalóczy Zsolt fizikus, aki egyébként szintén a Pannon Egyetemen Környezettudományi Doktori Iskolájának hallgatója (vele készült, korábbi interjúnk itt olvasható). Ők ketten a magyar Deep Adaptation csoportban ismerkedtek meg egymással és dolgozták ki a program elemeit, amelyeket saját erőforrásokból, illetve alkalmi önkéntesek munkájának köszönhetően valósítanak meg.
Azt, hogy mi mindennel foglalkozik ez a szervezet, felsorolni is nehéz: például könyveket (Holnapután könyvsorozat) és cikkeket, tanulmányokat (Üdvözöljük a Nagy Felbomlás korában!) fordítanak a szemléletformálás jegyében, szervezeti rezilienciát fejlesztenek, előadásokat és klubokat tartanak, de most éppen egy ifjúsági alkalmazkodási programon is dolgoznak. Ez – miután elkészül – tanároknak, szülőknek, gyermekpszichológusok és maguknak a fiataloknak segít majd e roppant nehéz téma megértésében és feldolgozásában. De a következő hónapokra tervben van egy integrált vészhelyzeti útmutató elkészítése is, ami váratlan krízishelyzetek esetén segítené a lakosságot gyakorlati tanácsokkal.
„Erre a célra ma Magyarországon – számos európai állammal ellentétben – nincs megfelelő minőségű anyag. Ugyan nem a mi dolgunk lenne, de megcsináljuk. Jelenleg éppen a felelős hatósággal egyeztetünk, hogy ha már ingyen elkészítjük, legalább a terjesztésében segítsenek”
– magyarázza az összeomlás-kutató, aki elmosolyodik, amikor a kormányzattal való együttműködésről kérdezzük.
„Tisztában vagyok vele, hogy legfelsőbb szinten a döntéshozók tudnak rólunk, mégis teljes az érdektelenség a munkánkkal kapcsolatban. És ez oldalaktól függetlenül így van. Akármi is lesz ebben az országban, a politikai vezetés részéről érdemben senkit sem foglalkoztat ez a téma.”
A cégeknél már egy kicsit más a helyzet: sok helyre hívják, gyakran tart előadásokat, képzéseket. Bankok, multik, hazai kis- és középvállalkozások is érdeklődnek, de volt már szerzetesközösségnél is előadni. Igyekszik mindenhova elmenni, ahová hívják, ez jelentős részét teszi ki a mindennapjainak. Jellemzően tömegközlekedéssel utazik, bár megtehetné, de autóba csak évente négyszer-ötször ül. Mondván, hogy ha már most rászoktatja magát az autómentes életre, később – ha a szükség úgy hozza – könnyebb lesz lemondania róla.
„Most éppen a New York Palotából jövök, ahol egy konferencián, mint utólag megtudtam, ott ült a magyar GDP húsz százaléka. Mondhatjuk úgy, kellően megdöbbentek. Gyakori visszajelzés, hogy ezt a nem túl vidám dolgot képes vagyok némi humorral úgy tálalni, hogy az emberek, miközben lenyelik a keserű pirulát, még mosolyognak is” – meséli tapasztalatait.
A cégvezetők hozzáállásával kapcsolatban ugyanakkor vegyesek a tapasztalatai. „Egy-egy felsővezetői szemléletformáló napot követően gyakran ez a jellemző reakció: >>Amíg én vagyok itt a főnök, addig erről a cégben senkinek egy szót se! De nekem mondjátok el, mit hogyan kell csinálni, mert a téma nagyon fontos<<. Ha a szervezetek szintjén szeretnénk változást elérni, akkor magára az emberre kell célozni, hiszen minden egyes felsővezető ember és általában szülő is egyben” – mutat rá.
„Azért akadnak pozitív példák is, igaz nem sok. Az egyik cég például belement abba, hogy kontrolláltan, a szervezet minden szintjén átadjuk a polikrízis kibontakozásával és a mélyalkalmazkodással kapcsolatos tudást a dolgozóknak is. Fontos, hogy hiteles képet kapjanak a folyamatokról, a várható következményekről, és feltehessék a kérdéseiket, miközben mentális támogatást is kapnak. Volt olyan magyar cég, aki úgy segítette a dolgozók felkészülését, hogy vett egy tonna rizst nagykereskedelmi áron, kiadagolta és beszerzési áron adta tovább a dolgozóknak. Apró gesztus, de nekik sokat jelentett. Egy másik cég földet vásárolt, ahol a dolgozók megtanulhatnak kertet művelni” – sorolja.
„Érdemes minden vállalatnak végig gondolnia: ha elértéktelenedik a pénz, mi fogja az emberek tömegeit a munkahelyükön tartani? Szükség van olyan többlet értékre, ami miatt megéri a szervezetben maradni a nehézségek ellenére is” – teszi hozzá.
Többségben a középkorú, értelmiségi nők
A szemléletformálás mellett kulcsfontosságú a magyar mélyalkalmazkodás mozgalmon belül a közösségépítés szándéka. A már említett Facebook-csoport csupán a kiindulópont: az alapítók 2023 óta tudatosan is törekszenek arra, hogy minél több helyi kisközösség jöjjön létre. Budapesten és a legtöbb megyeszékhelyen havonta egyszer-kétszer vannak találkozók, ezek a Deep Adaptation Club-ok. Stumpf-Biró szerint ez ott működik jól, ahol van valaki, aki magáénak érzi a feladatot, és aki mellé az emberek oda tudnak állni.
Jellemzően kik alkotják a mélyalkalmazkodók közösségét? – kérdezzük az alapítót.
„A legtöbb csatlakozó harminc és ötven év közötti, ezen belül pedig nagyon domináns a nők aránya: közel hetven százalék. Ez talán azért is lehet így, mert többségük anya és bennük erősebb a gyermekeik jövője miatti aggódás. Megítélésem szerint valószínűleg többségében vannak az értelmiségiek a tagok között. Ugyanakkor tudok egy olyan zalai parasztgazdáról is, aki rendszeresen jár a budapesti klubunk eseményeire. Ő, amellett, hogy a birkáit istápolja, Lao-ce-t olvas – nem tudom, hogy ő minek számít” – foglalja össze.
„A mélyalkalmazkodás teljes mértékben befogadó: mi nem egy permakultúrás vagy ezo-bio-öko vagy meditációs vagy prepper csoport vagyunk, hanem egy kicsit mindegyik. Nem határolódunk el senkitől és semmitől, arra ugyanakkor figyelünk, hogy egyik irányba se tolódjon el a hangsúly. Két alapvető elvárást támasztunk a tagok felé, és ezekhez tartjuk magunkat következetesen: egyrészt semmilyen aktuálpolitikát nem tűrünk meg a csoportban, másrészt kedves, tiszteletteljes és érdeklődő viselkedést várunk el mindenkitől” – emeli ki.
„Van egy bázisunk vidéken”
A helyi mélyalkalmazkodó közösségekkel kapcsolatban megkérdeztünk pár csoporttagot, hogy működik ez az egész a gyakorlatban és mit ad nekik egy ilyen kisközösség. Simonovits Erika önkéntes szabadúszóként csatlakozott a Deep Adaptation Facebook-csoporthoz, és 2023 óta Stumpf-Biró Balázs és Szalóczy Zsolt mellett oszlopos tagja a mozgalomnak. Cikkeket fordít, sőt most már egy kisebb fordítócsapatot koordinál, de ha kell besegít rendezvények szervezésébe is, moderál, illetve segít elindítani a helyi, megyei, járási szintű klubokat is.
Elmondása szerint az elmúlt évben mozdultak meg jobban az emberek: Veszprémben, Vácon és Győrben, valamint Baranya, Fejér, Tolna, Somogy, Csongrád és Borsod vármegyékben léteznek már aktív, mélyalkalmazkodó közösségek. A legtöbb helyen havi rendszerességűek a találkozások. Ő maga a győri közösséget hozta létre másfél éve, itt az emberi kapcsolatoké, a mentális felkészülésé a főszerep. Megfigyelése szerint a városi csoportokban inkább ez a rész a fontosabb, míg a kistelepüléseken a gyakorlati témák a népszerűbbek, mint például a kertészkedés vagy a gyógynövényismeret.
„Annak idején közösséget kerestem. Bíztam benne, hogy falun ki lehet alakítani valami ilyesmit, ezért is költöztem egy Győr-Moson-Sopron vármegyei kistelepülésre. Ám kiderült, hogy ez nem az a falu. A Deep Adaptation csoportnak köszönhetően végül is Győrben sikerült létrehozni egy nagyon összetartó, helyi közösséget, aminek nagyon örülök. Nekem nagyon sokat adott!” – a múlt időt az indokolja, hogy Simonovits Erika időközben visszaköltözött a fővárosba.
Akad olyan falu is, ahol aktív kisközösség él. Egy állami cégnél dolgozó, vidéken élő csoporttag már több, fenntarthatósággal foglalkozó csoportban is járt, mielőtt rátalált a mélyalkalmazkodásra. Szerinte ez a mozgalom abban különbözik a többitől, hogy egyrészt nagyon integratív szemléletű, másrészt „nagyon jó a felhozatal, jók a témák és a szervezés”. Falun lakik, ahol tagja egy kisközösségnek, de ez független a mélyalkalmazkodás mozgalomtól. Sörözni, sütögetni járnak össze, ahol többek között a kertműveléssel és a permakultúrával kapcsolatos tapasztalataikat is megosztják egymással.
„Van egy bázisunk vidéken” – mondja egy másik megkérdezett hölgy, aki jogtanácsos és egyben háromgyermekes anyuka. „Még 2005-ben olvastam a Növekedés Határai című írást, amely felnyitotta a szememet, ugyanakkor sokkolt is. Aktívan kerestem a hozzám hasonlóan gondolkodók társaságát és velük közösen azt, hogy milyen választ adjunk az előttünk álló kihívásokra. Végül is találtunk egy helyet vidéken, ami egyfajta közös bázisunk lett. Ez egy gyülekezeti parókia, nagy kerttel és pincével. Budapesten élünk, de amikor csak tudunk, a bázison vagyunk. Nagyjából hat családdal osztozunk most ezen a kétlaki életen. A helyi közösség befogadott minket. Méhészek, tehenészek, borászok is élnek ott, jó kapcsolatban vagyunk velük. Persze azért az önellátásnak is vannak határai, ott is mindenki a közeli szupermarketben vásárolja az elfogyasztott élelem javát” – teszi hozzá, majd kiemeli: a legfontosabb a lelki támasz, amit a közösségen belül tudnak adni egymásnak.
„Nem értek egyet azzal a kijelentéssel, hogy minden visszafordíthatatlan. Az azonban tetszik, hogy Bendell és a mélyalkalmazkodás mozgalom kendőzetlenül fogalmaz. Nevén nevezik a problémákat, nem úgy, mint más zöld mozgalmakban, ahol sokszor szépítik a dolgokat”
– fogalmaz egy harminc év körüli közgazdász fiatalember, akit már régóta foglalkoztat a fenntarthatóság problémaköre. Vidéken él, ahol hatan-nyolcan rendszeresen összejárnak beszélgetni a helyi mélyalkalmazkodás klubban.
Egy hasonló csoportot vezet a váci Domján Mónika, aki foglalkozását tekintve pszichológus. Náluk a kemény mag nagyjából tíz fő, bár a Facebook-csoportjuk hatvan főt számlál. Havonta összegyűlnek és egymásnak tartanak előadásokat, mindenki arról, amihez ért. Téma volt már például a biokertészet, a vályogépítészet és a tudatos minimalizmus, de előfordult már tábortűz körüli gitározós, bográcsozós találkozó is. Akadnak kisebb véleménykülönbségek, de inkább azzal kapcsolatban, hogy mit kellene tenni, az alapvetésekben egyetértenek.
„Előfordult egy-két érdekesebb eset: az egyik új csatlakozó alternatív pénzzel jött, illetve időről-időre felbukkannak prepperek, de ők hamar észlelik, hogy ez nem az ő közegük és tovább állnak. Érdekes volt viszont látni, hogy a múltkori klubunkra kijött egy budapesti fiatalember is: a fővárosban ugyanis hiába keresett valódi mélyalkalmazkodós kisközösséget, csak virtuális csoportokat talált” – osztja meg tapasztalatait Domján Mónika, aki egyébként egy tízéves gyermek édesanyja is.
Anyaként hogyan éli meg ezt a nem túl fényes jövőt, amire a mélyalkalmazkodás igyekszik felkészíteni? – kérdezzük.
„Először nagyon megrázott, kibillentett ez az egész. Egy gyászreakcióhoz tudnám hasonlítani. Elég kétségbeejtő volt, hogy nem tudom garantálni a biztonságot a gyerekemnek a jövőre vonatkozóan. Néha még most is elfog ez az érzés, de segít, ha a jelenre tudok fókuszálni. Reményt az emberi kapcsolatok és a közösség ad. Odafigyelni egymásra, segíteni egymásnak – akár a mélyalkalmazkodástól függetlenül is, csak úgy. Ez az, ami tovább segít a nehéz helyzeteken” – hangsúlyozza.
Mentális felkészülés
Ezzel el is érkeztünk a mélyalkalmazkodás lényegi részéhez: a mentális felkészüléshez. Az ugyanis rendkívül megterhelő tud lenni lelkileg-szellemileg, ha az ember őszintén szembesül vele, hogy a ma ismert világ minden jel szerint hamarosan darabjaira hullhat.
Stumpf-Biró Balázs is ezzel kapcsolatban kapja a legtöbb kritikát: sokan hivatásos illúziórombolónak tartják, aki még a reményt is elveszi az emberektől. Szerinte ugyanakkor az illúziókba való kapaszkodás, a „van még időnk” mantrája, a technooptimizmus az igazi problémák, mert ezek hamis reményt keltenek az emberekben és ezzel csak tovább rontanak a dolgokon. Ennél még azt is többre becsüli, ha valaki, miután szembenézett a valósággal, tudatosan úgy dönt: ő élni szeretne és jól szeretne élni, ameddig csak lehetséges, utána pedig lesz, ami lesz.
„Egyszer egy háromgyerekes anyuka készített velem interjút, aki azt mondta: ne haragudjak, de ő ezzel nem tud és nem is akar azonosulni, mert ha ennek tudatában ránéz a három gyerekére, elfacsarodik a szíve. Erre azt válaszoltam, hogy ez az ő személyes döntése, ám azzal legyen tisztában, hogy a döntéseinek ő és a három gyermeke fizeti majd meg az árát”
– idézi fel a beszélgetést.
„Fontos, hogy a magyar mélyalkalmazkodás közösség érzelmi támaszt is igyekszik nyújtni. Vagyis nem vakhitről, szektáról van szó: ér kételkedni és nagyon vegyes a csoport abban a tekintetben, hogy ki hol tart akár az értelmi, akár az érzelmi feldolgozásban” – ezt már Palágyi Katától tudjuk meg, aki tanácsadó szakpszichológus és három iskoláskorú fiú anyukája, önkéntesként pedig besegít a Cassandra Program ifjúsági felkészüléssel foglalkozó részének a kidolgozásában.
„A mélyalkalmazkodás alapvetően a mentális, szociális felkészültségre helyezi a hangsúlyt. Fontos és hasznos, hogy tettekkel és cselekvéssel is készüljünk, viszont nem jó a lelki részt elhanyagolni. Sokan, amikor szembenéznek azzal, hogy a körülöttünk lévő világ még az életükben gyökeresen megváltozhat, rögtön az aktív cselekvéssel próbálják enyhíteni a félelmeiket. Meg kell különböztetnünk azt, ami tőlünk függ és azt, amin nem változtathatunk, ezért alkalmazkodnunk kell hozzá. Ez csak feldolgozással, a korábbi jövőkép elgyászolásával lehetséges” – teszi hozzá.
Akad segítség a gyászfolyamat során: a magyar mélyalkalmazkodók között például ilyen személy Csapó Krisztina. Az eredetileg bölcsész végzettségű, középkori apokaliptikával foglalkozó hölgy a férje halála után személyesen tapasztalta meg, milyen az, amikor „kukába dobhatja a jövőképét”. Az eredetileg budapesti, kétgyerekes anya egy barátnője hívására költözött egy kis, somogyi faluba, miután a gyerekek “kirepültek a családi fészekből”. Időközben elvégzett egy mentálhigiénés tanácsadó képzést és tanult a klímapszichológiáról is. 2021 óta tart klímaszorongás és klímagyász csoportokat.
„Ha Balázs illúzióromboló, akkor én segítek a csoporttagoknak abban, hogy összerakják magukat” – vallja. Kik jelentkeznek ezekbe az önsegítő csoportokba? Idősebbek, akik az unokáikért aggódnak és fiatalabbak, akik szeretnének, de nem mernek gyereket vállalni a bizonytalan jövő miatt. Közös vonásuk, hogy alapvetően értelmiségiek, húsz és hatvan év közöttiek, akik számára fontos az önismereti munka. Klímaszorongók, mondhatnánk összefoglalóan, de Csapó Krisztina óvatosságra int: szerinte ugyanis a klímaszorongás mögött a legtöbb esetben egy fel nem ismert, meg nem élt gyászfolyamat áll, helyesebb tehát inkább klímagyászról beszélni.
De miért gyászolnak el a mélyalkalmazkodók már most, előre egy még be nem következett jövőt?
„A gyász nem választás kérdése. Ha megélünk egy veszteséget, elindul bennünk egy folyamat, tulajdonképpen ez maga a gyász. A kérdés az, hogy foglalkozunk-e ezzel vagy nem. Akikkel az önsegítő csoportokban dolgozom, azok egyrészt veszteségként élik meg a jövőképüket. Azt, hogy nem fognak tudni jobb életet biztosítani a gyerekeiknek, mint ami nekik megadatott. De vannak konkrétabb veszteségek is. Például, akiket ez a témakör aggaszt és aktívan foglalkoztat, gyakran arról számolnak be, hogy a család és az ismerőseik nem értik meg őket. Klímahisztinek titulálják az aggódásukat vagy elfordulnak tőlük. Ezeknek az embereknek így sérülnek a bizalmi kapcsolataik, ami egy nagyon konkrét és fájó veszteség” – emeli ki.
„Megszakad a szívem a jövő generációkért és a természetért. Dühös vagyok és csalódott, mert aki érdemben tehetett volna ez ellen az elmúlt ötven évben, az nem tett semmit. Időnként félek. De közben azt is gondolom, hogy egy összetört szív egyben egy nyitott szív is – az ezzel járó fájdalom és veszteség pedig hozzásegíthet minket egy másfajta élethez” – válaszolja, amikor arról kérdezem, milyen érzések dominálnak benne az összeomlással kapcsolatban.
„A mélyalkalmazkodásban nem a felhalmozás, a bunkerépítés és a magántulajdon fegyverekkel való megvédése a fontos, mint a preppereknél. Mi szeretetből fakadó válaszokat keresünk. Alapértékeink az együttérzés, a tisztelet és az őszinte érdeklődés. Nem reményre van szükségünk, hanem bátorságra”
– summázza a mozgalom lényegét.
Hasonlóan látja Palágyi Kata is, aki szerint a mélyalkalmazkodás lelki és közösségi fókuszú: „Ha nem lenne polikrízis, akkor is fontos lenne, hogy változzon a társadalom, mert rettenetesen hiányzik belőle a több emberi kapcsolódás. Éppen ezért a reziliencia és a szolidaritás növelése, az emberi kapcsolatok megerősítése mindenképpen fontos, ha boldogabb életet szeretnénk élni. Számomra az ebben való fejlődés és mások támogatása az az út, ami feloldja az élni vagy készülni nyugtalanító ellentétét.”
A bejegyzés Ürmös Dániel, a 24.hu oldalon 2025-ben megjelent írása alapján készült.
