Generic selectors
Csak teljesen egyező találatok
Keresés a címben
Keresés a tartalomban
Post Type Selectors

“A legnagyobb mértékű újrahasznosítás sem oldja meg a legalapvetőbb problémáinkat”

“A legnagyobb mértékű újrahasznosítás sem oldja meg a legalapvetőbb problémáinkat”

Szalóczy Zsolt fizikussal tavaly év elején jelent meg a hazai sajtóban több, nagy érdeklődést kiváltó interjú. A hazai klímaadaptációs tanácsadó szegmensben tevékenykedő szakember akkor kendőzetlenül beszélt az emberiség jövőjéről, irányokról, lehetőségekről. Most, kicsivel több, mint egy év elteltével a ZIP Magazin kérdezte meg ugyanezekről és más dolgokról, például a vállalati felkészülést célzó Cassandra-programról is.

Nagyjából egy éve jelent meg egy eléggé olvasott interjú Önnel a 24.hu portálon, abban – hivatkozva Jem Bendell Mélyalkalmazkodás c. írására – még kb. öt évről volt szó a tulajdonképpeni civilizációs összeomlásig. Egy esztendő elteltével hogyan árnyalódott a véleménye?

Idézem válaszom a cikkből: „Nem tudom, mennyi van hátra. Remélem, hogy azért több”. De a remény megőrzésénél talán sokkal fontosabb, hogy reálisan értékeljük a természeti, társadalmi és gazdasági folyamatokat és ennek megfelelően készüljünk néhány lehetséges forgatókönyvre. A klímaváltozás folyamatában az utóbbi egy év sajnos további romlást hozott. A földfelszíni átlaghőmérséklet éves mozgóátlaga már 1,6 Celsius-fokkal haladja meg az iparosodás előtti értéket, továbbra is drasztikus ütemben olvadnak a jégsapkák, egyre több és nagyobb az időjárási szélsőség, és hosszasan sorolhatnám tovább. Ezek a folyamatok továbbra is gyorsulnak és különböző természeti határpontok átlépésével fenyegetnek. Szóval a helyzet egyértelműen rosszabb lett, de nem tudom, mennyi van hátra egy civilizációs összeomlásig. Ennek számtalan lokális összetevője is lehet, úgyhogy talán mindenhol máskor kerül majd erre sor. De hogy ez mennyire nem a távoli jövő problémája csak, talán érdemes figyelemmel követni mindazt, ami Venezuelában történik.(Május eleji hírek szerint a dél-amerikai ország lehet az első, amely a klímaváltozás következtében valamennyi gleccserét elveszti… – a szerk.)

Mit jelent pontosan, hogy napjainkban nincs fenntarthatóság, csak fenntarthatatlanság?

Amikor fenntarthatóságról, összeomlásról és hasonló témákról folynak beszélgetések, mindig érdemes egyeztetni, hogy ki mit ért az egyes fogalmak alatt. A fenntarthatóság alatt én annak a célrendszernek a megvalósíthatóságát értem, amelyek az ENSZ Fenntartható Fejlődési Céljai mentén kerültek megfogalmazásra. Ezek a célok azonban sok tekintetben ellentmondanak egymásnak és erre már több kutató is felhívta a figyelmet. A 17 cél között ott szerepel például a gazdasági növekedés lényegében sok más szempontot ellehetetlenítő célja is. Minden reálisan gondolkodó ember számára egyértelmű kell legyen, hogy a növekedés a végtelenségig nem folytatható. Más persze ezt elméletben elfogadni, közben folytonosan sírni, mint egy kisgyerek: „Csak még egy kicsit, csak még nekem hadd legyen egy kicsivel több!” De ellentmondásban van a globális energiaigény megújuló energiaforrásokkal történő kielégítéséhez szükséges kapacitások kiépítésének célja a karbon-kibocsátás drasztikus csökkentésének céljával is. Hiszen a megújuló kapacitások csak fosszilis energia segítségével építhetők ki és a teljes energiaigény kielégítéséhez szükséges kapacitások megvalósítása nagyságrendekkel több üvegházgáz-kibocsátást eredményezne, mint amekkora karbonbüdzsével még rendelkezünk. Bár ez utóbbi lényegében már el is fogyott. Fenntarthatóság olyan értelemben nem létezik tehát, hogy az összes ezzel kapcsolatos ENSZ-cél megvalósítható lenne. Priorizálnunk kellene a célok között, de nem úgy, ahogy most a gyakorlatban tesszük. Nem a növekedésben kellene látni a legfontosabb célt, hanem abban, hogy a Föld állapotának változása ne tegye azt számunkra élhetetlenné.

Azt már tudjuk, hogy a folyamatos gazdasági növekedés zsákutca, csak ennek kimondása idehaza nem „píszí”, amikor csak a rádióban naponta hangzik el pozitív szövegkörnyezetben hazánk gazdasági növekedési mutatója. Ezek az érvek hogyan értelmezhetőek párhuzamosan?

Van egy elmélet, mely szerint a gazdasági növekedés megoldható az erőforrás használat növelése nélkül és a környezeti terhelés csökkentése mellett is (decoupling). Egy ilyen trend ki is mutatható a legfejlettebb országok esetén, de sajnos ez nem terjeszthető ki a globális gazdaságra. A fejlettebb országokban nőtt a szolgáltatások aránya és számtalan szolgáltatás végezhető alacsony energia és anyagigény mellett. De még ezek az országok sem tudnák csökkenteni a környezeti lábnyomukat, ha a jelentős energia és anyagigénnyel járó szükségleteik biztosításához szükséges gyártási folyamatokat odahaza kellene megvalósítaniuk. Ezt azonban sikeresen exportálták a távol-keleti országokba. Ez azonban elsősorban gazdasági és nem fenntarthatósági szempontok mentén történt. Mint már utaltam rá a fenntarthatóság csak globális összefüggések mentén értelmezhető. A kínai gyárkéményen kipufogó szén-dioxid gyorsan szétterjed a teljes légkörben és ugyanúgy melegíti a fejlett világ levegőjét, mintha az a gyár itt működne. A globális összefogás helyett az utóbbi időben a globális versengés erősödése figyelhető meg inkább.

Jelenleg is a legtöbb hivatalos forrás, döntéshozási szint a körforgásos gazdaságról, fenntarthatóságról beszél. Mégis milyen esélye lenne manapság az egyénnek kritikusan gondolkodni?

Ha mindenki kritikusan tudna gondolkozni és helyesen mérlegelni a folyamatokból következő prioritásokat, akkor közös elhatározással egy nagyon jelentős összehúzódást kellene végrehajtanunk. Ennek tartalmaznia kellene az igények drasztikus csökkentése és a gazdasági volumen jelentős visszafogása mellett azokat a szempontokat, hogy csak olyan igények kielégítésére törekedjünk, amelyekre valóban fenntartható folyamatok mentén van lehetőségünk.

A körforgásos gazdaság valahol félúton van efelé. Alap gondolata, hogy a nem-megújuló erőforrások felhasználásával készült termékeket ne dobjuk el, hanem a lehetséges legnagyobb mértékben használjuk fel újra. Ez természetesen sokkal jobb megoldás annál, mint ha minden előállított termék az élettartama végeztével egy szeméttelepen végezné. De a legnagyobb mértékű újrahasznosítás sem oldja meg a legalapvetőbb problémáinkat. Nem válasz a klímaváltozás problémájára csupán a fogyatkozó erőforrások kérdését próbálja kezelni. Az újrahasznosítás sok esetben nem kifizetődő sem energetikailag, sem gazdaságilag. Nincs benne növekedés, sőt mivel az újrahasznosítás mértéke csak kevesebb lehet a száz százaléknál, így egy körforgásos gazdaság esetében is folyamatos gazdasági csökkenéssel kell számolnunk.

A recycling szakmából kaptam a véleményt: ők az összeomlás lassítását végzik. A másra való felkészülés helyett értékes energiáinkat tényleg a lassításra fordítjuk?

Az előbbi kérdésre adott válaszomból talán kiderült, hogy egyetértek ezzel a véleménnyel, az újrahasznosításnak jelentős korlátai vannak. Az összeomlás, amely alatt vélhetően nem mindenki ugyanazt érti, szerintem is elkerülhetetlen. Emiatt a rendelkezésre álló megújuló és nem-megújuló erőforrások optimális felhasználása valóban kulcskérdés. Egyrészt dűlőre kellene jutnunk abban, hogy milyen arányban osszuk meg ezeket az erőforrásokat a mitigációs és az adaptációs célok megvalósítására tett törekvések között. Emellett mindkét területen számtalan elképzelés van, tehát az erőforrás optimalizációt ezen megoldási lehetőségekkel kapcsolatban is el kellene végezni. Miközben már régen ilyen kérdésekről kellene széleskörű párbeszédet folytatnunk, még bele sem kezdtünk ezekbe. Így viszont nagyon nehéz lesz az optimalizáció, sőt én inkább arra számítok, hogy a negatív események felerősödése majd kapkodáshoz fog vezetni és az eredmény az értékes erőforrások elpazarlása lesz.

Civilizációnk egyik lényege a gazdasági együttműködés – mi most komoly gazdasági kapcsolatokat erősítünk Kínával. A hétköznapi ember egyszerűen összezavarodik – akkor az ilyen eseményeknek örülnünk kell, vagy megijednünk tőlük?

A szinte minden területen zajló technológiai fejlesztések egyre több nyersanyagot igényelnek. Az Európai Unió nem áll túl jól nyersanyagokban, míg Kínának kulcspozíciói vannak mind a nyersanyag lelőhelyek, mind pedig a nyersanyag-feldolgozás tekintetében. Első ránézésre tehát logikus ez az irány. Ugyanakkor éppen azért, mert nem állunk jól e területen, nem látom értelmét a magyar gazdaságot olyan nyersanyagigényes gyártási tevékenységek irányába terelni, mint pl. az akkumulátorgyártás. Ezáltal csak egy újabb jelentős függési helyzetbe kerülünk. A napenergia és a szélenergia, mint megújuló energiatermelési technológiák jövője ugyancsak kérdőjeles a számomra. Abból a célból telepítjük őket, hogy az energiaigényünk fedezése során ne kelljen a jövőben fosszilis energiaforrásokra támaszkodnunk, hiszen az olaj, gáz vagy éppen szén felhasználása során tovább növekszik az üvegházhatású gázok szintje a levegőben, ami már ma is rendkívül kritikus értéket ért el. Igen ám, de a mai igényeknek megfelelő nagyságrendű megújuló kapacitások kiépítését csak fosszilis energia segítségével tudjuk megvalósítani. Ez az egyik oka annak, hogy miközben a megújuló erőművek építését rekord sebességgel végezzük, a globális üvegház-kibocsátás évről évre növekszik. Ez egy csapdahelyzet, amit csak egy jelentős igénycsökkentéssel lehet feloldani. Ha ez bekövetkezik, akkor az akkumulátorok iránti kereslet sem lesz olyan magas.

A Cassandra Program elnevezése fájóan időszerű. Mekkora az eddig csatlakozott szervezeti kör? Ők milyen kérdésekre akarnak választ adni, vagy találni?

A Cassandra Program elsődleges célja, hogy felkészítsen a hanyatlás időszakára. Olyan módszertani eszközöket ad a vállalkozások kezébe, amelyek érthetővé és elemezhetővé teszik a természeti, társadalmi és gazdasági változások mögött meghúzódó okokat és összefüggéseket. Segítségével a vállalati döntéshozók képessé válnak arra, hogy értékeljék a különböző forgatókönyvek bekövetkezésének a valószínűségét és azok hatásait a vállalatra és az értékláncára. Ez minden vállalat esetében különbözik, mint ahogy az is egyedi, hogy ezen lehetőség mérlegelése után milyen akciótervek végrehajtását teszik lehetővé a rendelkezésre álló erőforrásaik. Miközben egyre több vállalat mutat őszinte érdeklődést arra, hogy megértse a folyamatokat, azok, akik ennél tovább is lépnek és komolyabb erőforrást áldoznak a felkészülésre még nagyon kevesen vannak. Ilyen értelemben sajnos a mai vállalatvezetők is meglehetősen rövidlátók, az idei év eredményterveinek a teljesítése jelenti számukra a legfőbb szempontot. Azok a vállalatok jelentik a Cassandra Program legfőbb célcsoportját, akiknél a tulajdonosi kör még nagyon közel van a menedzsmenthez. Mi azon dolgozunk, hogy az alkalmazkodási folyamat sikerességét mérhetővé, ellenőrizhetővé tegyük. Ennek jegyében dolgozunk egy minősítési rendszeren, amely még az idén elérhető lesz.

Minap egy kórushangversenyen jártam, ahol a műsorlapon – bőven nyomtattak belőle, majd zömében a kukákba került – az eseményt a klímaválságra való figyelemfelkeltésként említették. Lehet, hogy a legtöbb ember egyszerűen nem kíván vészforgatókönyvekkel foglalkozni?

Az emberek 99%-a még illúzióban él. Van, aki tagadja a problémák létezését is, aki pedig elfogad bizonyos összefüggéseket, többnyire az is azt gondolja, hogy az ő életére ezek még nem lesznek számottevő hatással. A közös cselekvés lehetőségei napról napra fogynak arra vonatkozóan, hogy a negatív folyamatokat érdemben lassítsuk, az pedig, hogy megállítsuk vagy visszafordítsuk őket már-már elképzelhetetlen a számomra. Ugyanakkor bárhogy is alakul majd az előttünk álló jövő, a felkészülés lehetősége még mindig adott mindenki számára, a saját felkészülésünk ráadásul nagyrészt a saját kezünkben is van. A nehézségeket már valószínűleg nem tudjuk elkerülni, de nagy jelentősége lesz annak, hogy az első nehézségnél lefagyunk, és azon kesergünk majd, hogy miért nem vettük komolyan a jelzéseket vagy pedig lesz annyi energiánk és megfelelő eszközünk, amivel túl tudunk lendülni ezeken.

A bejegyzés a Zöld Ipar Magazin oldalán 2024-ben közölt írása alapján készült.

Facebook
LinkedIn

Vélemény, hozzászólás?

További cikkeink a témában