A civilizációnk sokkal törékenyebb, mint azt hinnénk, a modern társadalom összetettsége olyan nagy, hogy elég egy-két elemét kiemelni, és összeomlik az egész – mondja Stumpf-Biró Balázs összeomlás-kutató. Szerinte számtalan tényező együttes hatásának eredményeként életkörülményeink a közeljövőben lényegesen megváltoznak, nekünk pedig az élhető élet fenntartásának érdekében a legjobb tudásunk és szándékaink szerint alkalmazkodnunk kell az új feltételekhez. A kutató úgy véli, a jelenleg zajló események léptéke, gyorsasága és súlyossága nem hasonlítható semmi máshoz, ami a szervezett emberi társadalmak létezése alatt eddig történt.
Úgy véled, a globális összeomlás néhány évtizeden belül elkerülhetetlen. Röviden összefoglalnád, melyek a már látható, erre utaló jelek, melyek azok a folyamatok, amelyek ide vezetnek?
Ahogy a társadalmunk egyre bonyolultabbá, felgyorsultabbá válik, és ahogy egyre jobban mélyül az elemei között a kölcsönös függőség, úgy nő a kiszolgáltatottságunk, és annak az esélye, hogy egyes részeinek a sérülése, az egész rendszer maradandó károsodásával fenyeget. Mert a civilizációnk sokkal törékenyebb, mint azt hinnénk. A modern társadalom összetettsége olyan nagy, hogy elég egy-két elemét kiemelni, és összeomlik az egész.
Az előttünk álló évek során belépünk a Föld rendszereinek olyan léptékű változásába, amely egy teljesen új egyensúlyi állapot felé tart. Már önmagában ez rendkívül káros lesz a civilizációnkra, mivel valamennyi infrastruktúránkat a fennálló rend stabilitására építettük fel. A kritikus infrastruktúrák, a pénzügyi rendszerek, az ellátási láncok és az állami struktúrák működési zavarai komoly kihívást jelentenek majd az olyan alapvető szükségletek kielégítése szempontjából, mint például az élelmiszer, a víz, a közegészségügy és a fizikai biztonság. A növekvő erőforrás problémák, környezeti károk, társadalmi és gazdasági feszültségek, ezek egymást erősítő kölcsönhatásai, újabb és újabb fennakadást okoznak a mind sérülékenyebbé váló társadalmi rendszerekben, egyre valószerűbbé téve a teljes rendszer dominó-hatás okozta összeomlását.
Mit értesz pontosan összeomlás alatt, hogyan képzeljük el magát az eseményt és az ezt követő időszakot? Volt-e már ehhez hasonló összeomlás az emberiség történelmében?
Az összeomlás ebben az összefüggésben egy olyan jelentős, negatív irányú változást takar, amely folyamat során egy már létező, bonyolultabb összetettségű szintről, egy sokkal egyszerűbb állapot felé mozdul el egy rendszer. Ez különböző területeken, másféleképpen mehet végbe: rendezetten vagy zűrzavarosan, tervezetten vagy akaratlanul.
Nem szükségszerűen hozza magával az emberi faj kipusztulását, és nem feltétlenül jelent egy egyszeri, hirtelen, globális léptékű eseményt, sokkal inkább események sorozatát.
Sőt, mennél inkább elnyúlik ez az időtartam, az összeomlás annál inkább válik hanyatlássá. Összeomlás alatt az emberi népesség méretének és/vagy politikai/gazdasági/társadalmi összetettségének drasztikus csökkenését értem jelentős területen, hosszabb időre. Még érhetőbben megfogalmazva, esetünkben az a folyamat, amelynek végén az alapvető szükségleteket (víz, élelmiszer, lakás, ruházat, energia stb.) a lakosság többsége számára már nem lehet ésszerű költséggel biztosítani a törvényes felügyelet alatt álló szolgáltatásokon keresztül.
A jelenleg zajló események léptéke, gyorsasága és súlyossága nem hasonlítható semmi máshoz, ami a szervezett emberi társadalmak létezése alatt eddig történt.
Tekintve, hogy a bolygónkon jelenlegi ismereteink alapján nem létezett még a maihoz hasonló globális ipari civilizáció, ezért kijelenthetjük, hogy az előttünk álló eseményekhez hasonlóakat az emberiség még nem élt át.
A technológiai fejlődés, például a mesterséges intelligencia, a fúziós erőművek, vagy éppen a megújuló energiaforrások nem tudják megmenteni a ma ismert világot?
Az úgynevezett technooptimizmus a tagadásnak az egyik legkézenfekvőbb formája. A válasz pedig attól függ, hogy miként definiáljuk a világ megmentését. Ha beleértjük a folytonos gazdasági növekedés paradigmájának az átmentését, akkor egyértelműen kijelenthető, hogy nem, ezt ezek sem teszik lehetővé. Az anyagok fogynak egy véges világban. Ha úgy próbáljuk értelmezni a megmentést, hogy legalább az emberek egy része számára maradjon élhető élettér, akkor ez elméletileg elképzelhető, hiszen megvalósítható egy megújuló energiaforrásokra történő átállás, azonban a végeredmény vélhetően jóval kisebb kapacitás lesz, mint a mai 19 TW-nyi globális energia teljesítmény.
Valószínűleg még a felénél is kevesebb. Ez esetben a nagy kérdés, hogy vajon megvalósítható-e a lefelé való skálázódás. És, ha igen, hogyan? Hiszen a valóság az, hogy a „zöld” átálláshoz szükséges anyagmennyiségnek is csupán a töredéke áll rendelkezésre a Földön. A folyamatokat jó eséllyel sem megállítani, sem visszafordítani, sőt, érdemben lassítani sem tudjuk, mert már ahhoz is olyan áldozatokra volna szükség, a gazdaság méretének és ezzel az életszínvonalunk csökkentésének olyan mértékű véghezvitelére, amit egyszerűen emberi mivoltunk miatt sem fogunk megtenni. Mert ha mégis meglépnénk, akkor azt már mindenki egyfajta összeomlásként élné meg.
Mit tehetünk ma egyéni, illetve vállalati szinten azért, hogy az összeomlást lassítsuk, vagy legalábbis felkészüljünk rá? Hogyan lehetünk „okos prepperek”?
Az idő az egyik legértékesebb erőforrásunk, melynek igencsak szűkében vagyunk. Minden egyes kommunikáció, amely azt közli az emberekkel, hogy nagyon fogy az időnk, vagy már csupán kevés maradt, valójában azt üzeni nekik, hogy még van, vagyis ej, ráérünk arra még. Amint egyre jobban átlátjuk a létünket fenyegető összefüggéseket, annál inkább érezzük a késztetést, hogy mindennapi, „valódi” dolgokkal foglalkozzunk helyettük.
Ám idővel egyre nehezebb lesz letagadni, amit tapasztalunk, mert ahogy figyelmünk a valóság felé fordul, mindenütt annak igazolását fogjuk látni, helyben és szerte a világon egyaránt. A lehetőség, ami mindannyiunk rendelkezésére áll, az a belső felkészülés. Foglalkozni a kérdéssel, megismerni a tényeket, elfogadni a változást. Hiszen ez már a kihívás megértésének is előfeltétele. A tudatosulás útján, pedig az lesz az első lépés.
A másik pedig emberi kapcsolataink megerősítése, valódi tartalommal és élettel való megtöltése. Mert eljöhet az idő, amikor nem marad majd semmi másunk.
A szervezeteink működőképességének a megőrzése pedig szó szerinti létérdekünk. Egy szervezet rezilienciája – elvont fogalomról lévén szó – csak a benne élő és dolgozó emberek ellenállóképességének javításával fokozható. CxO programunk a felső vezetés orientálását szolgálja, amit a teljes szervezeti állomány szemléletformálásának kell követnie.
Az előrelátóan gondolkodó vezetés teret enged a nyílt és őszinte párbeszédnek, mert ahogy a nehézségek elhatalmasodnak majd, az mind egyfajta centrifugális erőként kifelé hajtja majd az embereket a szervezetekből. Ha azonban lehetőséget és teret biztosítanak nekik – adott esetben szakemberek felügyelete mellett -, hogy kétségeiket megosszák egymással és együtt készüljenek, optimális körülmények között a szervezet támogatásával, az megtartó erőt jelent majd a szervezet számára egy egyre bizonytalanabb világban. A valódi cél, hogy a lehető legtöbb szervezet – amely egy álközösség – valódi, a tagjait megtartani képes közösséggé váljon.
Végezetül engedj meg, egy kicsit személyesebb kérdést: te hogyan készülsz az összeomlásra, illetve hogyan készíted fel a szeretteidet, barátaidat erre?
Hiszem, hogy bárki szabadon hozhat az életével kapcsolatban bármilyen döntést – kevésbé, ha szülő -, és az nem jó vagy rossz, hanem az övé. De ezt csak annak fényében teheti meg hitelesen, ha tisztán szembenézett a valósággal, és azt szem előtt tartva határoz így vagy úgy. Ahogy az idő halad, és a folyamatok kibontakoznak majd a szemünk előtt, egyre többen fognak tanácstalanul fordulni felénk a kérdéseikkel, és hogy akkor hányan leszünk, akik támaszai lehetünk a másiknak, bizony sorsdöntővé válhat.
Sose feledjük el: mindössze annyiról dönthetünk, hogy mit kezdünk az idővel, mely nekünk adatott. Én eszerint igyekszem élni az életem.
Stumpf-Biró Balázs összeomlás-kutató, az éghajlatváltozás hatásait azonosító, és az alkalmazkodás folyamatát támogató Cassandra Programot fejlesztő Cassee Klímaadaptációs Tanácsadó Zrt. társalapítója. A mentális felkészülést fontosnak tartó Deep Adaptation (Mélyalkalmazkodás) mozgalom magyarországi képviselője, és a szemléletformálást segítő Betyáros Világ podcast alkotója, aki a Pannon Egyetem Környezettudományi Doktori Iskolájában a globális polikrízis jelenségének kibontakozását kutatja.
A bejegyzés Turzó Ádám Pál, a Portfolio oldalán közölt írása alapján készült.
