Az Antarktiszon elképesztő, döbbenetes, és egyben észbontó éghajlati változások zajlanak. 2022. március 18-án a Kelet-Antarktisz fennsíkján található Concordia kutatóállomás tudósai a Földön valaha mért legnagyobb hőmérséklet-ugrást regisztrálták egy meteorológiai létesítményben. Műszereik szerint aznap a kinti hőmérséklet 38,5 Celsius-fokkal volt magasabb az évszakos átlagnál – ez világrekord. Ezeket az eredményeket publikálja a Journal of Climate című folyóiratban nemrég megjelent tanulmány, amelyet a Tasmániai Egyetem, Will Hobbs által vezetett tudóscsoportja készített. Íme a tanulmány kivonata:
“Az elmúlt években a Déli-óceánon több nyár alkalmával is rendkívüli mértékben csökkent a tengeri jég mennyisége. A jéggel borított felületek eme zsugorodó állapotait egy több évtizedes pozitív tendencia előzte meg, amely 2014-ben elért egy rekord szintet. Ez a hirtelen átmenet egyes szakértők szerint arra utal, hogy az antarktiszi tengeri jég struktúrája változáson ment keresztül. Ebben a tanulmányban a tengeri jégről készült műholdfelvételeket és a légköri vizsgálatokat is elemezzük, hogy értékeljük az ezekre a rendszerszintű változásokra utaló bizonyítékokat.
Megállapítottuk, hogy a nyáron készült műholdfelvételek szerint a tengeri jég eddig megszokott mennyiségi eltérése megduplázódott, az 1979-2006 közötti 0,31 millió km²-ről 0,76 millió km²-re nőtt a 2007-2022 közötti időszakban. Ezt a megnövekedett eltérést az évszakok közötti hosszabb “tengeri jég memória” kíséri. A légkör az antarktiszi tengeri jég ingadozásának elsődleges mozgatórugója, de egy lineáris előrejelző modell segítségével megmutatjuk, hogy a tengeri jég változásait nem lehet csak és kizárólag a légkörrel megmagyarázni.
A tengeri jég ingadozás fizikai mechanizmusának teljes megértése nélkül nehéz megállapítani, hogy bekövetkezett-e egyfajta rendszerszintű változás. Azonban az általunk a statisztikákban kimutatott átalakulások (azaz a megnövekedett eltérés és összefüggés, valamint a légköri kényszerre adott megváltozott válasz), és a korábbi kutatások során megállapított megnövekedett térbeli összetartozás a dinamikus rendszerek elmélete alapján egy hirtelen, kritikus átmenet előjeleivé váltak. Elemzésünk tehát további bizonyítékot szolgáltat az antarktiszi tengeri jég rendszerének megváltozására.”
Lineáris és nemlineáris változások az Antarktiszon
Van egy barátom, aki gyakran beszél a lineáris és a nemlineáris változás közötti különbségről. Emberként viszonylag jól tudjuk kezelni a lineáris változásokat. Például az idő lineáris. Általában tisztában vagyunk azzal, hogy mennyi egy perc vagy egy óra, de évente kétszer egy órával előre vagy hátra állítjuk az időmérő eszközeinket, és a szervezetünknek ilyenkor beletelik pár napba, amíg alkalmazkodik hozzá. Ez egy kisebb példa a nemlineáris változásra. Azok, akik nagy távolságokat tesznek meg repülővel, tapasztalták már, mi is az a “jetlag”. A testünknek akár egy hétig is eltarthat, amíg alkalmazkodik, amikor reggeli után elhagyjuk az ausztráliai Sydney-t, és még aznap ebédidőben megérkezünk Los Angelesbe. Ez pedig egy mérsékelt példa a nemlineáris változásra.
1945. augusztus 6-án a japán Hirosima lakosai egy jelentős, drámai, nemlineáris változást éltek át, amikor az első atombomba felrobbant városuk felett. Az emberiség mai napig nem képes alkalmazkodni a folyamatosan megújuló háborús eszközökhöz. Nem túlzás azt állítani, hogy ami az Antarktiszon történik, ugyanolyan nemlineáris változás, mint ami aznap reggel Hirosima felett történt, és az egész emberiségre egy olyan szintű hatással lehet, amit még mindig nem értünk teljesen.
Másodlagos kapcsolat van az atombomba és az Antarktiszon történtek között. Matthew England, az Új-Dél-Walesi Egyetem oceanográfusa és éghajlatkutatója elég szemléletesen írja le ezt a kapcsolatot.Ő és kollégái megállapították, hogy 1971 és 2018 között az óceán 396 zettajoule (1 zettajoule (ZJ) az 10²¹ joule-nak felel meg – a ford.) hőt nyelt el – ez több, mint 25 milliárd hirosimai atombomba energiájának felel meg. Természetesen 2018 óta még ennél is több hőt bocsátottunk ki az ökoszisztémába, és sajnos úgy tűnik, azon vagyunk, hogy a jövőben is folyamatosan növeljük ezt a hőmennyiséget.
England szerint az egyszerű fizika azt jelenti, hogy az óceán „hatalmas mennyiségű hő elnyelésére, majd megtartására képes”. Egy köbméter levegő hőmérsékletének 1 Celsius-fokkal történő emeléséhez körülbelül 2000 joule-ra van szükség, de egy köbméter tengervíz hőmérsékletének 1 Celsius-fokkal történő emeléséhez körülbelül 4 200 000 joule-ra. „Azzal, hogy az óceán elnyeli ezt a sok hőt, az embereket egyfajta hamis biztonságérzetbe ringatja, hogy az éghajlatváltozás lassan halad előre. De ennek jelentős következményei vannak. Lenyűgöző, amikor elkezdjük végigkövetni a felmelegedő óceán összes negatív hatását.”
„A tengerszint emelkedése, az elárasztott part menti területek, az árvizek és az aszályos időszakok fokozódása, a korallok kifehéredése, a ciklonok erősödése, az ökológiai hatások, a jég olvadása a magasabb szélességi fokokon a part menti peremvidékeken – mindez a tengerszint emelkedésének kettős következménye. Azáltal, hogy az óceánok elnyelték, “elraktározták” a problémát, ám ez most visszahat, sőt visszaüt ránk.” Ez a visszahatás azt jelenti, hogy az óceánokban eddig végbemenő lineáris változások hamarosan nemlineáris változásokká alakulnak.
Döbbenetes változás az Antarktiszon
Ami 2022 márciusában az Antarktiszon történt, az „egyszerűen elképesztő” – mondta Michael Meredith, a Brit Antarktisz Kutató Intézet tudományos vezetője a Guardian-nek. „A fagypont alatti hőmérsékleten egy ilyen hatalmas ugrás elviselhető, de ha most az Egyesült Királyságban 40 Celsius-fokot emelkedne, akkor egy tavaszi napon 50 Celsius-fok fölé kúszna a hőmérséklet – és ez halálos lenne a lakosság jelentős része számára.” Martin Siegert, az Exeteri Egyetem gleccserkutatója elmondta: „A mi közösségünkben senki sem gondolta, hogy ilyesmi valaha is megtörténhet. Ez rendkívüli és valóban aggasztó. Most olyasmivel kell megküzdenünk, amire eddig még nem volt példa”. Más szóval egy nemlineáris eseménysorozattal.
A Déli-sark felé fújó szelek, amelyek korábban alig jutottak be az Antarktisz feletti légkörbe, most egyre több meleg, nedves levegőt szállítanak az alacsonyabb szélességekről, beleértve Ausztráliát is, egészen mélyen az Antarktisz területére, és ez az elsődleges oka a Concordiát két évvel ezelőtt sújtó sarki hőhullámnak. Hogy pontosan miért képesek ezek az áramlatok mostanra ennyire intenzíven a kontinens feletti levegőbe behatolni, még nem teljesen tisztázott, azonban az egyértelműen látható, hogy az ilyen jelentős hőmérsékleti anomáliák egyre gyakoribbá válnak majd.
Az elmúlt két évben drámaian megnőtt a kontinensen a nyugtalanító meteorológiai eseményekről szóló jelentések száma. A nyugat-antarktiszi jégtakarót szegélyező gleccserek egyre nagyobb ütemben omlanak le és olvadnak bele az óceánba, miközben a kontinens körüli óceánokon úszó tengeri jég mennyisége is drámai módon csökkenni kezdett, miután több mint egy évszázadon át stabil maradt. Ezek az események igencsak félelmetesek, mivel az Antarktisz, amelyről egykor úgy gondolták, hogy túl hideg ahhoz, hogy a globális felmelegedés korai hatásait megtapasztalja, most drámai és gyors ütemben pusztul az ember által a légkörbe pumpált üvegházhatású gázok egyre növekvő szintje miatt.
Az Antarktisz tengeri jégborítottságában a közelmúltban bekövetkezett változásokat vizsgálva a tudósok arra a következtetésre jutottak, hogy a kontinens éghajlatában egy „hirtelen, kritikus átmenet” következett be, amely hatással lehet mind a helyi antarktiszi ökoszisztémákra, mind a globális éghajlati rendszerre. „Az antarktiszi tengeri jég szélsőséges mélypontjai alapján a kutatók azt feltételezik, hogy a Déli-óceánban rendszerszintű változás van folyamatban, és mi több olyan bizonyítékot találtunk, amely alátámasztja a tengeri jégnek ebbe az új állapotba való átmenetét” – mondta Will Hobbs.
Ennek az átalakulásnak a drámai jellegét hangsúlyozta ki Michael Meredith. „Az Antarktisz tengeri jégborítottsága valóban kissé nőtt a 20. század végén és a 21. század elején. Azonban az elmúlt évtized közepén meredeken csökkent. Ez az antarktiszi éghajlati rendszer alapvető változásainak egyik előjele, és ez nagyon aggasztó lehet a régió és egyúttal az egész bolygó számára. „A kontinens lassan már utoléri az Északi-sarkvidéket, ahol – az egész bolygóra nézve – eddig a legintenzívebben tapasztalták a globális felmelegedés hatásait” – tette hozzá Siegert. „Az Északi-sarkvidék jelenleg négyszer gyorsabban melegszik, mint a Föld többi része. Az Antarktisz azonban elkezdett felzárkózni, így már kétszer olyan gyorsan melegszik, mint a bolygó összességében.”
Az Antarktisz és az emberi tevékenység
Az egyik fő oka annak, hogy az Északi-sarkvidéket és az Antarktiszt aránytalanul nagy mértékben sújtja a globális felmelegedés, az, hogy a Föld óceánjai – amelyeket a fosszilis tüzelőanyagok elégetése miatt megnövekedett üvegházhatás eredményeképpen csapdába ejtett többlet hő melegített fel – elveszítik a tengeri jeget a sarki végeken. A korábban a jégtáblák alatt húzódó sötétkék víz felszínre kerül, és a napsugárzás így már sokkal kisebb arányban verődik vissza az űrbe. Ehelyett a tenger nagyobb mértékben nyeli el a napsugarakat, tovább melegítve ezzel az óceánokat. „Lényegében az óceánok felmelegedésének és a tengeri jég olvadásának ördögi köréről van szó, bár a kiváltó ok az emberiség, valamint a fosszilis tüzelőanyagok folyamatos elégetése és az üvegházhatású gázok növekvő kibocsátása” – mondta Meredith. „Ezért, ami most történik, azért mi, emberek vagyunk a felelősek.”
A kutatók figyelmeztetnek, hogy a déli pólus hőmérsékletének nemlineáris változásának következményei pusztítóak lehetnek. Ha az Antarktisz összes jege elolvadna, az világszerte több mint 60 méterrel emelné meg a tengerszintet. A világ lakosságának nagyobb része, akik jelenleg a szigeteken és part menti övezeteken élnek, egyszer csak az óceán fenekén találnák magukat.
Ez azonban nem fog hirtelen megtörténni. Az Antarktisz jégtakarója 14 millió négyzetkilométert fed le, ami nagyjából az Egyesült Államok és Mexikó területének felel meg együttvéve. Körülbelül 30 millió köbkilométernyi jeget tartalmaz, ami a világ édesvízkészletének mintegy 60%-át teszi ki. Ez a hatalmas jégborítás egy olyan hegyvonulatot rejt, amely majdnem olyan magas, mint az Alpok, így a tudósok szerint nagyon hosszú időbe telik, amíg ez teljesen elolvad.
Mindazonáltal most már reális a veszélye annak, hogy a következő évtizedekben jelentős tengerszint emelkedés valósuljon meg, mivel a nyugat-antarktiszi jégtakarók és gleccserek tovább zsugorodnak. Ezeket a melegedő óceánvíz az alapjuknál olvasztja, így azok néhány évtizeden belül széteshetnek és felolvadhatnak. Ha teljesen eltűnnének, az 5 méterrel megemelné a tengerszintet, ami elég lenne ahhoz, hogy jelentős károkat okozzon a tengerparti lakosságnak szerte a világon.
Az IPCC túl konzervatív lehet
Hogy ez milyen gyorsan fog megtörténni, azt nehéz meghatározni. Az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) szerint a tengerszint az évszázad végére valószínűleg 0,3-1,5 méterrel megemelkedik. Sok szakértő azonban attól tart, hogy ezt veszélyes mértékben alábecsülik. A múltban az éghajlatváltozás tagadói azzal vádolták a tudósokat, hogy eltúlozzák a globális felmelegedés veszélyét. Az Antarktiszról és a világ más részeiről most előkerülő bizonyítékok azonban egyértelművé teszik, hogy a tudósok valószínűleg nem túlzásokba estek, hanem inkább alábecsülték a tengerszint emelkedéséből fakadó, az emberiségre leselkedő veszélyt.
„Az Antarktiszon még zavarosabb az összkép, mert történelmi szempontból problémáink voltak az adatok megszerzésével” – tette hozzá Meredith. „Soha nem rendelkeztünk olyan információkkal az időjárásról és az ökoszisztémáról, mint amilyeneket a világ többi részéből kapunk, mivel a kontinens annyira távoli és veszélyes volt. A feljegyzéseink eléggé hiányosak, és ez azt jelenti, hogy az általunk létrehozott éghajlati modellek, bár nagyon hasznosak, gyér adatokon alapulnak. Nem tudják feldolgozni az összes fizikai, kémiai és biológiai tényezőt. Egységes előrejelzéseket tudnak adni, de nem tudják integrálni azokat a szélsőségeket, amelyeket még csak most kezdünk megfigyelni.”
Több, mint 40 nemzet írta alá az Antarktiszi Szerződés környezetvédelmi jegyzőkönyvét, amelynek célja, hogy megóvja az Antarktiszt a különböző veszélyektől, amelyek közül az egyik legfontosabb az élőhelyek pusztulása. Az a tény, hogy a kontinens jégtakarója, ökoszisztémái és éghajlata mostanában riasztó változásokon megy keresztül, egyértelmű jele annak, hogy ez a védelem már nem biztosított. „Ennek az ökológiai és meteorológiai változásnak az oka a kontinensen kívül keresendő” – tette hozzá Siegert. „Az okozója az, hogy a világ többi része továbbra is hatalmas mennyiségű szén-dioxidot bocsát ki.”
„Mindazonáltal jó érvek szólnak amellett, hogy ha az országok tudatosan szennyezik a légkört üvegházhatású gázokkal, és ez az Antarktiszra is hatással van, akkor az aláíró felek megsértik a szerződéses jegyzőkönyvet, és magatartásukat jogi és politikai alapon is meg lehet támadni. Ez minden bizonnyal kihívást jelentő találkozókat eredményez majd az ENSZ-ben az elkövetkező években” – mondta.
A legfőbb üzenet / Összegzés
Mi, emberek nem vagyunk felkészülve a nemlineáris változások következményeire. Az agyunk limbikus részébe programozott „üss vagy fuss” reakciónk lehetővé teszi számunkra, hogy azonnal reagáljunk egy kardfogú tigris támadására, de agyunknak nincs megfelelő része, amely ösztönösen reagálna a hosszú távú fenyegetésekre. Legtöbbször egyszerűen figyelmen kívül hagyjuk őket. Ez a tulajdonságunk lehetővé teszi a cigaretta és fosszilis tüzelőanyag vállalatok számára, hogy édes semmiségeket suttogjanak a fülünkbe, elterelve a figyelmünket a kevésbé közvetlen fenyegetésekről, és így továbbra is százmilliárdos profitot zsebelhessenek be. Azt a tényt azonban figyelmen kívül hagyják, hogy a nemlineáris klímaváltozás őket is eléri, és a rengeteg pénzük semmiképpen sem fogja megvédeni őket.
Nem vagyunk felkészülve a környezetünk nemlineáris változásainak kezelésére, ami arra utal, hogy ezek ugyanúgy ránk fognak zúdulni, mint ahogy a tengerek el fogják árasztani városainkat. Háromféle ember létezik a világon: azok, akik előidézik a változásokat, azok, akik észreveszik a változásokat, és azok, akik rácsodálkoznak, hogy mi történt.
Winston Churchill szavaival élve: „Oly sok a tennivaló, és oly kevés az idő”.
A bejegyzés az Steve Hanley, a CleanTechnika oldalon 2024-ben közölt írása alapján készült.
