Ha nem is eret vágva, ám némileg kábán távozott a hallgatóság Stumpf-Biró Balázs összeomlás-kutató előadásáról minap a Keresztury VMK-ból. Hozzáteszem, volt bőven pozitív kicsengés a rendezvény végén, aminek gondolatait, sarkalatos pontjait próbáljuk most összefoglalni.
Stumpf-Biró Balázs barátai szerint hivatásos illúzióromboló. Valóban, tényleg mindent megtesz azért, hogy az előadáson csak döbbenten üljünk és hallgassuk a számokat, grafikonokat mindarról, ami azt mutatja, hogy az emberi beavatkozásoknak köszönhetően környezeti, társadalmi, gazdasági összeomlás küszöbén – jobban mondva már a folyamatában – állunk. A számok tények, a felmérésekkel nem lehet vitatkozni. Az összeomlás-kutató először tűpontosan helyezte el az embert bolygónk viszonylatában.
– Ha a Föld közel 4,5 milliárd éves történetét egy kalendáriumi évbe, azaz 365 napba sűrítjük, akkor egy ember átlagéletkora az egy évhez képest csupán fél másodperc. Másként szólva: ugyanezen az egy éves időskálán nézve, az év utolsó napjának 23. órájának 59. percének utolsó másodpercében, vagyis alig 150 év alatt az emberiség teljesen átformálja a bolygót, kiszipolyozza annak erőforrásait, és ellehetetleníti az életet rajta, amennyiben ezek a folyamatok továbbra is így folytatódnak. Az ipari civilizáció alig 300 év alatt radikális változást hozott a Földön. Hiszen, ha éghajlatváltozásról beszélünk, az nem maga a gyökérok, hanem maga is csupán egy következmény.
A földi átlaghőmérséklet változása nagyban függ a légkörben található üvegházgázok, elsősorban a szén-dioxid mennyiségétől. A gázok aránya így meghatározza a földi átlaghőmérsékletet. Az ENSZ 1988-ban alakult Éghajlatváltozási Kormányközi Testülete (IPCC) RCP-nek nevezett hőmérsékleti forgatókönyveket készített. A legrosszabb közülük azt feltételezi, hogy az évszázad végére elérjük a
4-5 Celsius-fokos globális átlaghőmérséklet-emelkedést, ha minden így folytatódik. Ám nemhogy kommunikáció, de kutatások sincsenek arra vonatkozóan, hogy mi történhet a civilizációnkkal ebben az esetben. Milyen hatásai lesznek a mindennapi életünkre, gyerekeink, unokáink életére? Látható tehát, hogy mi, emberek rajta hagyjuk az ujjlenyomatunkat, sőt lábnyomunkat a planétán, és nem is akármilyen mértékben.
Kép: Pezzetta Umberto / Zalai Hírlap
Stumpf-Biró Balázs később több szempontból is megmutatta, hogy az éghajlatváltozás – és minden összetevője – egyértelműen gyorsulóban van. Mindegyik táblázaton exponenciálisan nő a függvény, némelyik vége pedig már a kivetítőn sem fér el. 1987-ben történt meg először, hogy az ENSZ Közgyűlése egyetértett abban, hogy az éghajlatváltozás valóságos, hogy mi emberek okozzuk, és ez egy komoly probléma. A kutató szembesített továbbá minket az emberiség energiafelhasználásával, illetve az energia megszerzésére fordított energiamennyiség fogalmával (EROEI – Energy Return On Energy Invested). A bolygón rajtunk kívül minden élőlény esetében 1 és 2 között változik ez a szám. Az ember az egyetlen, amely képes volt elhagyni a kettőt. Úgy, hogy ez a szám évezredek alatt jutott el 2-től 5-ig, ám a 18. század közepétől – a fosszilis energiák felhasználásának kezdete óta – mindössze néhány évtized alatt jutott el 5-ről 100-ra! Ennek a növekvő számnak az oka a szénhidrogének megtalálása és kiaknázása, illetve még régebben a mezőgazdaság feltalálása volt. A megújuló természeti erőforrásokat jóval gyorsabban használjuk fel, mint ahogy azok megújulni képesek (Earth Oversoot Day).
A nem megújuló természeti erőforrásokat pedig ipari léptékben aknázzuk ki, így azok emberi léptékkel mérve, végleg eltűnnek a bolygónkról. A fosszilis energia valójában konzervált napenergia, ami több százmillió év alatt alakult ki a Föld felszíne alatt, mi pedig alig 300 év alatt felhasználjuk azt. Az általuk biztosított energiatöbblet tette lehetővé a mi modern életünket. Azt a fajta szakosodást, aminek nyomán kialakult az emberi jólét, ami lehetővé tette az egészségügy, az életszínvonal fejlődését, egyszóval az emberiség létszámának és átlagéletkorának gyarapodását. De lássuk be, nem fenntartható az energiaforrások gyorsuló ütemben folyó, ipari léptékű kiaknázása. Az emberiség mértéktelenül használja fel az erőforrásokat – mondta a kutató.
Az előadás résztvevői természetesen innen-onnan hallhatták már, hogy vészesen csökken az édesvíz-készlet, hogy a termőtalaj több mint 40 százalékát már tönkretettük, hogy alig pár év, s elolvadhat az Északi-sarkon a jégtakaró, hogy hetente egy bankkártyányi műanyagot eszünk meg. Tudjuk, hogy a húsételeink miatt irtják az esőerdőt, hogy legyen a takarmánynövényeknek elegendő szántóföld. Kapisgáljuk már nagyjából, hogy miért ennyire kiszámíthatatlan és változó az időjárásunk, mi okozza azt, hogy két nap alatt 15 fok is lehet a hőmérséklet-különbség. Ám így egyszerre és összefüggéseiben látni és hallani, kijózanító volt. Stumpf-Biró Balázs arra a nézői kérdésre, hogy akkor most mi is a teendő, így válaszol: „Nem tudjuk visszafordítani, nem tudjuk megállítani és nem tudjuk érdemben lassítani sem a folyamatokat. Nem tehetünk mást, alkalmazkodnunk kell a gyorsuló változásokhoz. A lehetőség, amely mindannyiunk számára adott, az a belső felkészülés. Foglalkozni a kérdéssel, megismerni a tényeket, elfogadni a változást. Hiszen ez már a kihívás megértésének is előfeltétele. A tudatosulás útján, pedig ez lesz az első lépés…”
Az előadás címe a közkedvelt „Nem vagy egyedül” kezdetű Quimby számból ered, amelynek így hangzik egy részlete: „Hát szoríts magadhoz mindent, ami fontos és üvölts az ég felé, mert amit ma nem becsülsz meg, az holnapra mind az ördögé lesz. És aztán hívhatsz papot, gyónhatsz százszor, mámorba márthatod a fejed, de már soha többé nem felejted el, hogy ez volt az egyetlen egy kis életed.” Éljünk tehát emberségesen, egymást segítve, a pillanatot használva, de nem kihasználva. Az előadó végül utalt a mára egyre ismertebbé váló Mélyadaptáció (Deep Adaptation) nemzetközi mozgalomra, amely megpróbálja felrázni az emberiséget. Jem Bendell angol egyetemi professzor a tanulmánya kapcsán közösségi szinten keres szeretetből és együttérzésből fakadó válaszokat arra, hogy miként alkalmazkodhatunk a változásokhoz, a bizonytalan jövőhöz.
Az előadás végül a Gyűrűk ura alkotójának, J. R. R. Tolkien-nek egy mondatával zárult, megszívlelendő útravalóként az egerszegi hallgatóság számára: „Mindössze annyiról dönthetünk, hogy mit kezdünk az idővel, ami nekünk adatott.”
A bejegyzés Mozsár Eszter, a ZAOL oldalán közölt írása alapján készült.
