A civilizáció összeomlása a legvalószínűbb

Ausztrália vezető éghajlatkutatója szerint „már egyértelműen rajta vagyunk a civilizáció összeomlása felé vezető úton”, ami valójában már elkerülhetetlen, mivel a bolygó állapotát szabályozó 15 ismert globális éghajlati fordulópontból 9 már aktiválódott.

Will Steffen, az Ausztrál Nemzeti Egyetem emeritus professzora a Voice of Action-nek elmondta, komolyan fennáll az esélye annak, hogy elindítottunk egy „globális fordulópont lavinát”, amely egy emberi életre kevésbé alkalmas földi éghajlathoz vezet, függetlenül attól, hogy csökkentjük-e a kibocsátást.

Steffen szerint a nettó nulla kibocsátásra való áttérés a legjobb esetben is 30 évbe telne (de inkább 40-60 évbe), ám ha olyan fordulópontokról van szó, mint az Északi-sarkvidéki tengeri jég, akkor már lényegében kifutottunk az időből.

A bizonyítékok azt mutatják, hogy az Amazonas esőerdő, a nyugat-antarktiszi és a grönlandi jégtakaró esetében is sokkal rövidebb idő alatt fogjuk elveszíteni az ellenőrzést a fordulópontok felett, mint mielőtt a nettó nulla kibocsátást elérhetnénk – mondja Steffen.

„Tekintettel a Föld és az emberi rendszer folyamataira, valamint a növekvő különbségre a „reakcióidő” között, amely ahhoz szükséges, hogy az emberiséget egy fenntarthatóbb jövő felé tereljük, és a „beavatkozási idő” között, amely a fizikai éghajlati rendszerben (például a sarkvidéki tengeri jég olvadása) és a bioszférában (pl. a Nagy-korallzátony elvesztése) bekövetkező katasztrófák elhárítására maradt, már most mélyen benne vagyunk az összeomlás felé vezető változásokban” – mondta Steffen.

„Vagyis a hátralévő beavatkozási idő sok esetben olyan szintre zsugorodott, amely rövidebb, mint az az idő, amely egy fenntarthatóbb rendszerre való átálláshoz szükséges.
Az, hogy a Föld rendszerének számos érzékeny „fordulópontja” összekapcsolódva egy „láncolatot” alkothat, felveti a végső kérdést: Elvesztettük-e már az uralmat a rendszer felett? Az összeomlás már elkerülhetetlen?”

Ez nem egyedülálló nézet – a Stanford Egyetem vezető biológusai, akik elsőként fedték fel, hogy már a hatodik tömeges kihalást éljük át a Földön, nemrég új kutatásokat tettek közzé, amelyek szerint a fajok kihalása példátlan módon felgyorsul, ami az emberi civilizáció összeomlásának fordulópontja lehet.

Egy olyan kutatás is napvilágot látott, amely szerint a világ legfontosabb élelmiszer termelő vidékei a korábbi előrejelzéseknél nagyobb mértékű aszályos időszakot fognak átélni, és Dél-Ausztrália a legsúlyosabban érintett országok közé tartozik majd.

Steffen egyik nemrégiben tartott előadásában a Titanic metaforáját használta annak leírására, hogy gyorsabban átléphetjük a fordulópontot, mint amennyi időnkbe telne reagálni arra, hogy az éghajlatra gyakorolt hatásunkat az  ellenőrzésünk alá vonjuk.

„Ha a Titanic rájön, hogy bajban van, és van még körülbelül 5 kilométere, hogy lelassítsa és kormányozza a hajót, de csak 3 kilométerre van a jéghegytől, akkor már elkésett” – mondta.

„Ez hatalmas és egzisztenciális veszélyt jelent a civilizációra!”

Steffen a világ legkiválóbb klímatudósaival együtt, a lehető legérthetőbben fogalmazta meg szorult helyzetünket a Nature folyóiratban megjelent írásában.

Megállapították, hogy a bolygó állapotát szabályozó 15 ismert földi fordulópont közül 9 aktiválódott, így most már tudományos alátámasztást nyert a vészhelyzet kihirdetése. Ezek a fordulópontok hirtelen, a légkörbe irányuló nagy mennyiségű szén-dioxid áramlást válthatnak ki, mint például a sarkvidéki permafroszt visszafordíthatatlan felolvadása által okozott szén-dioxid és metán felszabadulás.

„Ha a folyamatok súlyosbodnak, és egy globális fordulópontot elérünk, akkor ez egzisztenciális veszélyt jelent az egész civilizációra nézve” – írták.

„Semmilyen gazdasági költség-haszon elemzés nem fog segíteni rajtunk. Meg kell változtatnunk az éghajlati problémához való hozzáállásunkat. Már a fordulópontokhoz kapcsolódó bizonyítékok is azt sugallják, hogy a bolygónk olyan krízishelyzetben van, amely kockázatos és egyre sürgetőbb.”

Steffen a 2018-as, Trajectories of the Earth System in the Anthropocene (A földi rendszerek pályái az Antropocénben) című, sokat idézett tanulmány vezető szerzője is, amelyben megállapította, hogy „még ha a Párizsi Megállapodás 1,5°C és 2°C közötti hőmérséklet-emelkedésre vonatkozó célját el is érjük, nem zárhatjuk ki annak kockázatát, hogy a visszacsatolások sokasága visszafordíthatatlanul a felmelegedés irányába tereli a Föld rendszerét”.

Steffen globális szaktekintély a fordulópontok témájában, amelyek hajlamosak hirtelen elmozdulásokra, ha a változó éghajlat elég erősen befolyásolja őket, és amelyek a rendszer pályáját az ember irányítása alól kivonhatják. A további felmelegedés “önfenntartóvá” válna a rendszer visszacsatolásai és kölcsönhatásaik miatt.

Steffen ezt úgy írja le, mint egy sor dominót, és aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy már elérkeztünk ahhoz a ponthoz, ahonnan nincs visszaút, mivel az első pár dominót megdőlése az egész sort borító láncreakcióhoz vezethet.

„Úgy gondoljuk, hogy ezen pontok némelyike rendkívül sebezhetővé válik abban a hőmérsékleti tartományban, amelybe most lépünk be” – mondta Steffen.

„Ha ezek elkezdenek átbillenni, akkor a dominók egész sora felborulhat, és ez sokkal melegebb éghajlatot eredményezhet, még akkor is, ha csökkentjük a kibocsátásunkat.”

Még a hírhedten konzervatív ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) is úgy találta, hogy már az eddigi 1,1°C-os felmelegedés mellett is mérsékelt a kockázata annak, hogy ezek közül néhány felborul – és a hőmérséklet emelkedésével ez a kockázat egyre nő.

Steffen úgy véli, hogy a gazdasági és éghajlati rendszerben tapasztalható változások miatt már legalább 1,5°C-os hőmérséklet-emelkedés mellett köteleztük el magunkat, de sürgős cselekvéssel még mindig van esélyünk arra, hogy 2°C alatt maradjunk.

“A +4°C-os világ kevesebb, mint 1 milliárd embert tartana el.”

Hans Joachim Schellnhuber professzor, a Potsdami Éghajlati Hatáskutató Intézet nyugalmazott igazgatója és alapítója úgy véli, hogy ha 2°C fölé megyünk, a billenési pontok és a visszacsatolások miatt amúgy is gyorsan elérjük a 4°C-ot, ami az emberi civilizáció végét jelentené.

„Nagyon nagy a kockázata annak, hogy egyszerűen véget vetünk a civilizációnknak” – mondja Schellnhuber professzor.

Johan Rockström, az egyik jelentős európai kutatóintézet vezetője 2019-ben arra figyelmeztetett, hogy egy 4°C-kal melegebb világban „nehéz elképzelni, hogyan tudnánk ellátni egymilliárd embert vagy akár annak a felét is… Kétségtelenül lesz egy gazdag kisebbség, amely túléli a modern életmódot, de ez egy zavaros, konfliktusokkal teli világ lesz”.

Schellnhuber, az éghajlatváltozás egyik vezető szaktekintélye szerint, ha a jelenlegi úton haladunk tovább, „nagyon nagy a veszélye annak, hogy véget vetünk civilizációnknak. Az emberi faj valahogy túl fogja élni, de szinte mindent tönkreteszünk, amit az elmúlt kétezer évben felépítettünk”.

Schellnhuber egy nemrégiben adott interjúban azt mondta, hogy az IPCC jelentése, amely szerint a felmelegedés 1,5°C alatt maradhat, „kissé tisztességtelen”, mert hatalmas negatív kibocsátásra (a CO₂ levegőből való kivonására) épül, ami globális szinten nem megvalósítható. Szerinte a 1,5°C már nem elérhető, de a 2°C alatt maradni még mindig lehetséges, ha a társadalomban nagymértékű változásokat eszközölünk.

Ha 2030 előtt nem hajlítjuk le jelentősen a kibocsátási görbét, akkor elkerülhetetlenné válik a felmelegedés 2°C alatt tartása. A Science című folyóiratban 2017-ben közzétett „karbon-törvény” megállapította, ahhoz, hogy a felmelegedést 2°C alatt tartsuk, a kibocsátást 2020 és 2030 között a felére kellene csökkenteni.

Steffen a Voice of Action-nek elmondta, hogy az emberiség előtt álló három fő kihívás – az éghajlatváltozás, a bioszféra pusztulása és az országok között növekvő egyenlőtlenségek – „csak ugyanannak az alapvető problémának különböző oldalai”.

Ez a probléma a „neoliberális gazdasági rendszer”, amely a globalizáció révén terjedt el az egész világon, és amely a „nagy termelésű, nagy fogyasztású életmódot” és egy „nem az örök életre, hanem az örök növekedésre épülő vallást” támasztja alá.

„Egyre világosabbá válik, hogy (I.) ez a rendszer összeegyeztethetetlen a Föld rendszereinek bolygószintű, kiegyensúlyozott működésével; (II.) ez a rendszer még a leggazdagabb országokban is rontja az emberi és társadalmi jólétet, és (III.) a jelenlegi rendszer pályájának legvalószínűbb következménye az összeomlás, ahogyan azt 1972-ben “A növekedés határai” című munkában prófétai módon megrajzolták” – mondta Steffen a Voice of Action-nek.

Az örökös növekedés nem lehetséges

A Római Klub által 1972-ben kiadott „A növekedés határai” modell az élelmiszertermelés, az ipar, a népesség, a nem megújuló erőforrások és a környezetszennyezés közötti kölcsönhatást vizsgálta.

Az alapvető megállapítások szerint a rendszert nem lehet a végtelenségig növelni, mivel olyan környezeti és erőforrás-problémákat okoz, amelyek végül az egész globális rendszer összeomlásához vezetnek. A modell megjelenésekor pontosan reprodukálta az 1900 és 1970 közötti történelmi adatokat.

Graham Turner, a CSIRO akkori vezető kutatója 2008-as tanulmányában három évtizednyi valós, múltbéli adatot használt fel arra a következtetésre, hogy a Növekedés Korlátai modelljének előrejelzései valóra válhatnak: „30 év visszamenőleges adatai egyszerűen hasonlíthatók össze a „átlagos működés” forgatókönyvnek nevezett, a szokásos üzletmenetet (business as usual – BAU) folytató forgatókönyv fő jellemzőivel, amely a 21. század közepén a globális rendszer összeomlásához vezet.”

Turner 2012-ben, majd 2014-ben is friss adatokat futtatott a modellen egy másik lektorált tanulmányhoz, amikor csatlakozott a Melbourne-i Egyetem Fenntartható Társadalom Intézetéhez.

„Az LTG tanulmány elkészülte óta eltelt mintegy negyven év adatai azt mutatják, hogy a világ szorosan követi a BAU (business as usual) forgatókönyvet” – állapította meg Turner a 2014-es tanulmányban. Figyelemre méltó, hogy úgy tűnik, hogy nincs más olyan gazdaság-környezet modell, amely ilyen átfogó és hosszú távú adategyezést mutatott volna.”

Turner egy kis biokertészetet üzemeltet egy vidéki birtokon, az NSW déli partvidékén fekvő Bega-völgyben. Feleségével együtt saját maguk termesztik élelmük nagy részét, és napelemes rendszerrel látják el a szükségleteiket. Turner elmondta, hogy ez mentette meg őt a nyári katasztrofális bozóttüzek idején, mivel az ő áramellátása megmaradt, de a környéken a legtöbb ember hetekre elvesztette az áramot.

Turner a Voice of Action-nek elmondta, hogy az ő modellezése szerint a szokásos üzletmenet (business as usual) forgatókönyve „végül is globális összeomláshoz vezet, körülbelül 2030-ig”.

Nehéz megjósolni az időzítést, de Turner szerint „rendkívül erős az az érv, hogy jelenleg az összeomlás korai szakaszában vagyunk”.

„Az érdekek és a korrupt politikusok, valamint a lakosság, amely szívesen tagadja a problémákat, elnyomják azokat, akik az igazságot és a tényeket próbálják hirdetni” – mondta Turner.

“2030-ra tudni fogjuk, milyen utat választottunk.”

Steffen a Voice of Action-nek elmondta, hogy „nagy valószínűséggel 2030-ra tudni fogjuk, hogy milyen utat választottunk”, „a fenntarthatóság felé vezető utat vagy a jelenlegi utat a valószínű összeomlás felé”.

„Úgy gondolom, hogy az „útelágazás” ebben az évtizedben fog bekövetkezni, valószínűleg nem egyetlen időpontban, hanem események sorozataként” – mondta Steffen.

Steffen a Voice of Action-nek elmondta, hogy szerinte az összeomlás „valószínűleg nem egy drámai globális összeomlásként fog bekövetkezni, hanem inkább az élet számos jellemzőjének általános romlásaként, regionális összeomlásokkal, amelyek itt-ott bekövetkeznek”.

„Úgy tűnik például, hogy az Egyesült Államok a társadalom számos területén a hanyatlás hosszú időszakába lép, így az elkövetkező évtizedben gyorsabb összeomlásra van kilátás” – mondta Steffen.

Samuel Alexander, a Melbourne-i Egyetem oktatója és a Melbourne-i Fenntartható Társadalom Intézet kutatója a Voice of Action-nek elmondta, hogy a közelgő összeomlás nem egyetlen fekete vagy fehér esemény lesz.

„Ami a civilizációkat illeti, valószínűbb, hogy a JM Greer által „katabolikus összeomlásnak” nevezett szakaszba léptünk – ahol évtizedekig tartó folyamatos válságokkal kell szembenéznünk, ahogy a civilizáció jelenlegi módja romlik, de aztán helyreáll, ahogy a kormányok és a civil társadalom megpróbál reagálni, helyrehozni, és egy kicsit tovább fenntartani a dolgokat” – mondta Alexander.

„A kapitalizmus elég jól el tudja kerülni a veszélyeket, és el tud menekülni a legitimitását és életképességét érintő átmeneti kihívások elől. De úgy érzem, hogy az állapota végzetes.”

Alexander, aki az emberiség gazdasági, politikai és kulturális kihívásait tanulmányozza, úgy véli, hogy a jövő „valamilyen formában poszt-növekedés / poszt-kapitalista / poszt-indusztriális lesz”.

„A jövő részben tervezetten, részben katasztrófákkal övezve fog alakulni. A mi kihívásunk az, hogy megpróbáljuk a jövőt a tervezés és a közösségi cselekvés révén megalkotni, nem pedig az, hogy a jövő alkosson meg minket” – mondta Alexander.

Alexander szerint soha nem lesz „túl késő” az ésszerű cselekvéshez, hiszen akár az összeomlást próbáljuk elkerülni, akár kezelni, még rengeteg tennivaló vár ránk („a 3 fokos jobb, mint a 4 fokos jövő”).

Steffen úgy véli, hogy a világban számos helyen jelenlévő zavargások, konfliktusok nem az összeomlás, hanem a „növekvő instabilitás” jelei.

Alexander szerint ez a „zárt rendszerben felgyülemlő gőz” jele. Bátor alulról szerveződő és politikai fellépés nélkül „a dolgok további romlásával egyre inkább a polgári zavargások robbanását fogjuk látni”.

„Ahogy romlik a gazdaság és mélyülnek az egyenlőtlenségek, egyre több ember veszíti el a jogait, ami ellenállásra ösztönöz, és sajnos néha arra készteti az embereket, hogy bűnbakokat keressenek, akiket hibáztathatnak az új vagy fokozódó nehézségekért” – mondta Alexander.

A finanszírozás elapadt a kellemetlen igazságok után

Amikor Turner a 2000-es évek elején csatlakozott a CSIRO-hoz, a szervezet éppen az ausztrál készlet-, és áramlási keretrendszeren dolgozott – a gazdaság modelljén, amely a pénz helyett fizikai dolgokat használ.

A munkát a Bevándorlási Minisztérium finanszírozta, de Turner szerint a jelentéseket – amelyek közül az utolsó 2010-ben készült – eltemették, mert a következtetések nem támogatták a magas népességnövekedést.

A kutatás megállapította, hogy az egy főre jutó gazdasági előnyöket meghaladnák a társadalmi problémák, beleértve az életminőségre és a környezetre gyakorolt, az erőforrás-felhasználásból és a környezetszennyezésből eredő hatásokat. A jelentések arra figyelmeztettek, hogy a Darling-folyónak nem lesz nettó vízhozama, az élőhely, valamint az állat- és növényfajok elvesztése, a közlekedési torlódások, a városi vízhiány és a szennyezett patakok miatt csökken a biológiai sokféleség.

Turner megállapításai szembementek a neoliberális ortodoxiával, mivel megkérdőjelezték a végtelen növekedés elképzelését egy véges bolygón. Elmondta, hogy ő és mások, akik hasonló kutatásokat folytattak a gazdaság „készletek és áramlások” modelljeivel kapcsolatban, „egyre nehezebben jutottak finanszírozáshoz”.

Nem csoda tehát, hogy a Breakthrough Nemzeti Éghajlati Helyreállítási Központ legutóbbi jelentése szerint „nincs olyan szakirodalom, amely összefoglalja az éghajlatváltozásnak Ausztrália gazdaságára gyakorolt nagyszabású hatásait, és nincs megbízható kép Ausztrália gazdasági sebezhetőségéről az éghajlatváltozással szemben, regionális és globális kontextusban”.

„Nyilvánvalónak tűnik, hogy nagyon átfogó változásokra van szükség, egészen az alapvető értékekig – kezdve azzal, hogy mit értékelünk igazán az életben?” – kérdezi Steffen.

Turner szerint a fenntartható jövő eléréséhez szükséges „hatalmas változások” egyszerűen „túl félelmetesek ahhoz, hogy az emberek túlnyomó többsége akár csak belegondoljon”.

„Felére kellene csökkenteni a születési rátát, nettó nulla bevándorlást kellene elérni, teljesen megújuló energiára kellene áttérni, és meg kellene duplázni a hatékonyságot a gazdaság minden ágazatában, és az igazán fontos dolog az, hogy idővel csökkenteni kellene a munkahetet, hogy az a jelenlegi felére csökkenjen” – mondta Turner.

„Ez azonban azt is jelentené, hogy az emberek jövedelme nem lenne ugyanolyan magas, és ez együtt jár a háztartások fogyasztásának felére csökkentésével.”

Turner úgy véli, hogy fenntartható módon mindenki szükségleteit ki lehetne elégíteni, de ehhez az 1950-es vagy 1960-as évek stílusában kellene élnünk, olyan korlátokkal, mint például háztartásonként egy autó és egy tévé. Nem élnénk barlangokban, és még mindig lenne technológiánk, de a változás üteme sokkal lassabb lenne.

„Úgy gondolom, ha mindannyiunknak sikerülne egyszerűbb és vitathatatlanul teljesebb életet élnünk, akkor bizonyos technológiai fejlesztésekkel még mindig lehetséges lenne egy fenntartható jövő, de valószínűbbnek tűnik, hogy egyfajta globális összeomlás felé tartunk, vagy talán már a küszöbén állunk” – mondta Turner a Voice of Action-nek.

Turner elmondta, hogy attól tart, hogy a nagyközönség nem fogja elég komolyan venni a problémát, és nem követeli meg a változást, amíg „nem veszítik el a munkájukat, nem veszítik el az életüket, vagy nem látják, hogy a gyermekeik szó szerint szenvednek”.

Az éghajlatváltozás végtelen költségei

A politikai közbeszéd arról szól, hogy vissza kell térni a növekedéshez, amelyet az adófizetők által támogatott fosszilis tüzelőanyagok támogatnak, de a bizonyítékok azt mutatják, hogy még ha a kormányok elkötelezettek is lennének a megújuló energiaforrások mellett, a „zöld növekedés” globális szinten egyszerűen nem lehetséges.

Az IMF 2019-es dokumentuma megállapítja, hogy a közgazdászok és a tudósok között egyre nagyobb az egyetértés abban, hogy „a végletes és visszafordíthatatlan katasztrófák kockázata növekszik, ami azt jelenti, hogy az éghajlatváltozásnak potenciálisan végtelen költségei lehetnek, beleértve szélsőséges esetben az emberiség kihalását”.

Az ausztrál székhelyű Breakthrough National Centre for Climate Restoration évek óta publikál olyan jelentéseket, amelyek arra figyelmeztetnek, hogy a tudomány szerint a civilizáció összeomlása felé tartunk. Hangsúlyozzák, hogy ma már nincs további szén-dioxid-kibocsátás keret ahhoz, hogy reális esélyünk legyen 2°C alatt maradni, így nem lehet tovább bővíteni a fosszilis tüzelőanyagok felhasználását.

A Breakthrough-jelentések kritikával illették a tudományos közösséget – beleértve az IPCC-t is – amiért az alábecsüli az éghajlatváltozás teljes kockázatát, különösen a fordulópontokat és az egzisztenciális kockázatot. A legutóbbi, “Végzetes számítások” című jelentés a közgazdászokat veszi célba, amiért modelljeikben nem veszik megfelelően figyelembe a tétlenség költségeit, amit viszont a politikusok a cselekvés késleltetésére használnak fel.

„A világszerte egyre súlyosbodó éghajlati katasztrófák – nem utolsósorban a bozóttüzek – ellenére a politikai, az üzleti és a pénzügyi körökben továbbra is a cselekvés költségeivel foglalkoznak – és szemet hunynak a jövőbeni károk elsöprő mértéke felett” – állapította meg a Breakthrough-jelentés.

„Mivel az éghajlatváltozás immár egzisztenciális fenyegetést jelent az emberi társadalmakra nézve, a kockázatkezelésnek és a lehetséges jövőbeli károk kiszámításának aránytalanul nagy figyelmet kell fordítania a szélsőséges lehetőségekre, ahelyett, hogy a spektrum közepén elhelyezkedő valószínűségekre összpontosítana.”

A “COVID-19 éghajlati tanulságok” című dokumentumban a Breakthrough párhuzamot von az éghajlatváltozás és a világjárványra való felkészültség hiánya között.

„A világ alvajár a katasztrófa felé. Az ENSZ klímatudományi és politikai döntéshozó intézményei nem alkalmasak a célra, és soha nem vizsgálták meg az egzisztenciális kockázatokat, illetve nem számoltak be róluk” – olvasható a dokumentumban.

„Nincsenek nemzeti vagy globális folyamatok annak biztosítására, hogy ilyen kockázatértékelésekre sor kerüljön, és azok eredményesek legyenek. A Világgazdasági Fórum évente egyszer jelentést tesz a magas szintű globális kockázatokról, beleértve az éghajlati zavarokat is, aztán mindenki visszatér a valódi kockázatok figyelmen kívül hagyásához”.

Az emberi tevékenység olyan hőmérséklet-emelkedést okoz, amely meghaladja a természetes változékonyságot, amelyet a bioszféra képes elviselni. Steffen szerint az elmúlt 100 millió évben csak kétszer fordult elő, hogy ilyen mértékű hőmérséklet-emelkedést tapasztaltunk: az első a dinoszauruszok 65 millió évvel ezelőtti kipusztulása volt, a második pedig egy másik tömeges kihalási esemény 56 millió évvel ezelőtt.

A légköri szén-dioxid-kibocsátás utoljára 3-4 millió évvel ezelőtt, a pliocén elején-közepén volt a jelenlegi szinten, amikor a hőmérséklet körülbelül 3°C-kal melegebb volt, mint a 19. század végén, és a tengerszint körülbelül 25 méterrel magasabb volt.

A kormány nem felel meg a kihívásnak

A több millió hektáron pusztító bozóttüzek, a füst miatti több száz halálozás, és a milliárdnyi elégett állat megduplázta Ausztrália éves CO-kibocsátását, ám a kormány nem hajlandó még a szerény kibocsátás-csökkentési célok mellett sem elkötelezni magát, és a „gáztüzelés fellendítését” szorgalmazza.

Nemcsak az éghajlatváltozás vezet minket az összeomlás felé, hanem az is, hogy a természet globálisan olyan ütemben hanyatlik, amire még nem volt példa az emberiség történetében.

Jelenleg mintegy 1 millió állat- és növényfajt fenyeget a kihalás veszélye, sokukat évtizedeken belül. Ahogy Steffen megjegyzi, a földi élet hálója egyre kisebb és egyre jobban szétfoszlik.

Az ember alaposan uralja a szárazföldi bioszférát, a teljes szárazföldi biomassza 32%-át teszi ki, amit a háziasított állatok mintegy 65%-a követ, míg a gerinces vad állatvilág kevesebb, mint 3%.

Az úgynevezett „Nagy Gyorsulás” is bekövetkezett, amelynek során az emberi népesség és a gazdaság növekedése felgyorsul, ami az erőforrások, például a víz és az energia egyre gyorsabb felhasználásához vezet. Ez exponenciális növekedést eredményezett a következőkben is: üvegházhatású gázok kibocsátása, az óceánok savasodása, az ózonréteg csökkenése, a felszíni hőmérséklet, a tengeri halak túlhalászása, a szárazföldi bioszféra degradációja, a trópusi erdők elvesztése és a mezőgazdasági termőterületek pusztulása.

Sok országban, köztük Ausztrália egyes részein is, elfogy a víz, és oda palackozott vizet kell szállítani. Az előrejelzések szerint 2025-re 1,8 milliárd ember fog vízhiányos régiókban élni.

Steffen szerint 2050-re a nettó nulla kibocsátás már „túl késő” lenne, és csak a radikális megoldások menthetnek meg minket:

• • Ne legyen semmiféle új fosszilis tüzelőanyag-fejlesztés mostantól kezdve.
  • Az üvegházhatású gázok kibocsátásának 50%-os csökkentése 2030-ig és 100%-ban megújuló energiaforrások felhasználása.
  • 2040-re érjük el a nettó nulla kibocsátást.

Steffen szerint sokkal, de sokkal olcsóbb, ha eleve nem használunk fosszilis tüzelőanyagokat, mintha utólag próbálnánk megkötni a CO₂-t, mivel „a termodinamika második törvénye ellen küzdünk, amikor megpróbáljuk visszanyerni a CO₂-t”.

Turner úgy véli, hogy a társasági törvényt át kellene írni, „hogy a vállalatoknak ne legyenek több joguk, mint az embereknek, és ne legyenek kénytelenek profitot termelni a részvényesek számára”.

„Lehet, hogy már el is tűntünk”

Anitra Nelson egyetemi docens, a Melbourne-i Egyetem Melbourne-i Fenntartható Társadalom Intézetének tiszteletbeli főmunkatársa a „növekedést csökkentő” politika mellett érvel, amely a globális fogyasztást és termelést fenntartható szintre csökkentené. Szerinte jelenleg úgy fogyasztjuk az erőforrásokat, mintha négy Földünk lenne, és ha nem változtatunk gyorsan, olyan körülményekkel kell majd szembenéznünk, amelyek között nem leszünk képesek túlélni.

„A jelenlegi pályán valószínűleg már el is tűntünk, és ha nem, akkor hacsak nem cselekszünk nagyon gyorsan és nagyon komolyan, akkor nem tudunk visszatérni a természettel való egyensúlyba” – mondta Nelson a Voice of Action-nek.

„Valójában úgy gondolom, hogy már az összeomlás felé tartunk, és a helyzet valószínűleg csak rosszabb lesz, és egyre gyorsabban fog romlani, ahogy haladunk előre.”

Nelson szerint teljes mértékben meg kell változtatnunk azt, ahogyan élünk ezen a bolygón, és ez magában foglalja a népesség-szabályozásról (például a gyermekvállalás korlátozásáról) és akár a maximális jövedelem határokról szóló vitákat is.

Nelson szerint meg kell szabadulnunk a kapitalizmustól is, mivel ez a gazdasági rendszer alapvetően nem tudna fennmaradni növekedés nélkül.

Ahelyett, hogy a cégek a globális piacon versenyeznének egymással, „lokalizálnunk kell a gazdaságokat”, hogy „az emberek alapvetően helyben termeljenek a helyi szükségletekre, és csak az alapvető szükségletekre”. Ez „autonóm közösségeket” jelentene, „érdemi és közvetlen demokráciával” és konszenzusos döntéshozatallal.

Tim Buckley, az Institute for Energy Economics and Financial Analysis (IEEFA) energia finanszírozási tanulmányokért felelős igazgatója a Voice of Action-nek elmondta, hogy gazdasági modellünknek „meg kell változnia különben összeomlik”, mivel „elérjük a növekedés határait”. Az egészségügyi és társadalmi költségek egyre nyilvánvalóbbak, és „lassan elérkezünk arra a pontra, ahonnan a folyamat elkerülhetetlenné válik”.

„Azt hiszem, a globális kapitalizmus kezd rájönni, hogy a kialakult parazita jelleg (ahol a világ vagyonának túlnyomó többsége a felső 1%-é) csak ideig-óráig tartható fenn” – mondta Buckley.

„Ha megölik a gazdatestet (az emberek alsó 99%-át), abszolút értelemben rosszabb lesz a helyzetük, még ha az összes vagyon az övék is, a teljes torta zsugorodik, és ez őket érinti leginkább. Így az „elit” pozíciójuk védelme érdekében megengedik a változtatásokat, hogy a modell fenntarthatóbbá váljon, így ők maradhatnak a legfelső 1%, de egy kicsit többet osztoznak, hogy a modell fenntarthatóbbá váljon.”

Buckley a többségnél optimistább abban, hogy szerinte a világ pénzügyi elitje önérdekből át fogja szervezni a globális gazdaságot, hogy az így fenntarthatóvá váljon.

„A megújuló energiaforrások gazdaságossága ezt gazdaságilag ésszerűvé teszi. Nem a világ szegényeinek megmentéséről van szó. Hanem a gazdasági realitásról. A technológia és a gazdaság győz, és nem a környezetvédelem.”

A bejegyzés Asher Moses, a Resilience oldalon 2020-ban közölt írása alapján készült.