Az IMD Discovery Event rendezvény keretében több, mint 200 iparági vezető gyűlt össze a célból, hogy meghallgassa George Kohlrieser professzor előadását. A klinikai és szervezeti szakpszichológus előadásában azt fejtette ki, hogy mekkora jelentőséggel bír a reziliencia az élvonalbeli, magas rangú vezetők körében. Minden vezető szerepben lévő személy megtapasztalhatta már a munkahelyi stresszt és ütközött komolyabb akadályokba. Ám elengedhetetlen, hogy egy vezető képes legyen mielőbb talpra állni egy nehéz helyzetből, hogy szembenézhessen az új kihívásokkal. Kohlrieser professzor külön kihangsúlyozta a megfelelő gondolkodásmód és a megküzdési stratégiák fontosságát, amelyek segítenek a vezetőknek helyreállítani képességeik és erőforrásaik teljes tárházát.
Mit is jelent pontosan a reziliencia?
A reziliencia az az emberi képesség, amely lehetővé teszi, hogy szembenézzünk a nehézségekkel, a kudarcokkal és a traumákkal, majd azok feloldása, feldolgozása és helyreállítása után újra teljes életet élhessünk. Az erős rugalmas ellenálló képességgel rendelkező vezetők stresszhelyzetben is képesek fenntartani a figyelmüket, helyesen beosztani az energiájukat, erőforrásaikat, megfelelően kezelni a zavaró változásokat és alkalmazkodni hozzájuk. Viszonylag rövid idő alatt képesek újra talpra állni egy kudarc után, és a jelentős nehézségeket is képesek legyőzni anélkül, hogy viselkedésük, hozzáállásuk nagymértékben megváltozna vagy esetleg másoknak kárt okoznának.
A reziliencia minden bizonnyal egy kulcsfontosságú tulajdonság a jelentős befolyással, komoly felelősséggel bíró vezetők számára. Egy vezető szerepet vállaló személynél elengedhetetlen, hogy fejlessze magában saját rugalmas ellenálló képességét ahhoz, hogy fejlődjön és elérje kitűzött céljait. Emellett felelősséggel tartozik azért is, hogy megvédje saját csapattagjainak, munkatársainak a jóllétét, és biztosítsa számukra a megfelelő munkakörülményeket. Egy szervezet illetve annak vezetése csakis abban az esetben lesz fenntartható és sikeres, ha a benne részt vevő egyének, valamint a csoportok képesek folyamatosan helyreállítani és egyensúlyban tartani megfelelő energiaszintjüket.
Az esemény során Kohlrieser professzor az alábbi kérdésekkel fordult a résztvevőkhöz:
- Hányan tapasztaltak már Önök közül túl sok feszültséget, konfliktust a munkahelyükön?
- Hányan tapasztalták és látták, hogy saját kollégáik megbetegednek vagy modern szóval élve, kiégnek?
A hallgatóság többsége felemelte a kezét, ami pedig vitathatatlanul azt bizonyítja, hogy mennyire fontos lenne odafigyelni a munkahelyeken a munkavállalók egészségére, fizikai és mentális állapotára.
A reziliencia fontosságára hívta fel a figyelmet egy szomorú eseménysorozat is Svájcban, amikor 2013 nyarán két magas rangú vezető is öngyilkosságot követett el. A Swisscom vezérigazgatója és a Zürich Insurance pénzügyi igazgatója vetett véget életének, részben kilátástalan szakmai helyzetük és mérgező munkahelyi kapcsolataik következtében. Ezek a tragédiák családokat és gyermekeket hagytak maguk után, akiknek az életét örökre megváltoztatta ez a veszteség.
Saját életünk irányítása
Nelson Mandela a reziliencia egyik lenyűgöző példája. Fiatal, radikális ellenállóként került a börtönbe, aki hitt a kitartó ellenállásban, amikor az igazságszolgáltatás csődöt mondott. Huszonhét évvel később szabadult, és ezután a békét, illetve a megbékélés fontosságát hirdette. Hosszú fogsága alatt Mandela az önismeret útján járva elsajátította az úgynevezett „önmenedzselés” művészetét, azaz felismerte, hogy veheti kézbe saját életének irányítását. William Ernest Henley Invictus című verséből merített inspirációt, amely ezzel a sorral zárul:
„Én vagyok a sorsom ura, én vagyok a lelkem kapitánya.”
Gyakran elfeledkezünk arról, hogy elsősorban saját magunkat kell helyesen terelgetni az életünk ösvényén, mielőtt vállalnánk azt, hogy másokat sikeresen vezethessünk. Egy jó példa erre, amikor a repülőgépen az utaskísérők arra figyelmeztetnek bennünket, hogy kabinnyomás-csökkenés esetén először a szülők tegyék fel saját oxigén maszkjukat, mielőtt segítenek a gyermekeiknek. Hasonlóképpen, a helyes életvezetés képezi a csoportok hatékony vezetésének alapját. Egy magas rangú vezetőnél a fizikai, mentális és érzelmi egészség hármasa – ezenkívül természetesen maga a rugalmas ellenálló képesség is – feltétlenül szükséges ahhoz, hogy képes legyen hosszú távon inspirálni és vezetni másokat kitűzött céljaik elérésében. Az első lépés ezen a másokat is ösztönző, inspiráló úton, hogy feltesszük a kérdést:
„Hogyan biztatom, lelkesítem én saját magamat?”
Az érzelmi kötelékek fontossága
A reziliencia a teljes emberre, minden egyes porcikánkra vonatkozik. Ahogy Kohlrieser professzor hangsúlyozta:
„Nem elég pusztán a fizikai agyról beszélni, a szívről, az érzelmekről is beszélnünk kell. Amikor az emberek a munkahelyi körülmények hatására bezárják a szívüket és így gyakorlatilag jó mélyre eltemetik magukban az együttérzést, azáltal elveszítik vezetői képességeik egyik legfőbb forrását is.”
A csoportokban, munkahelyi közösségekben való nagyarányú elkötelezettséghez egyfajta szenvedélyre is szükségünk van.
Mindemellett az is rendkívül fontos, hogy az emberek nyitott szívvel, elfogadással forduljanak egymás felé, képesek legyenek őszintén kifejezni az érzéseiket és kíváncsiak legyenek másokra. Maga a vezetés, a vezetői szerep beteljesítése nem egy érzelmi szempontból légüres térben zajlik – a gondolkodó és érző emberek is a nagy egész részei. Épp ezért kiemelt jelentőséggel bír, hogy mind az embertársainkhoz való érzelmi kötődést, mind pedig az érzelmi autonómiát értékeljük. A kötelék, mint egyfajta kapocs, elengedhetetlen, ám a vezetőknek ügyelniük kell arra is, hogy sem érzelmi, sem mentális szempontból ne váljanak mások rabjává.
Reziliencia és kitartás
A reziliencia alapvető eleme annak az emberi tulajdonságnak, amelyet kitartásként ismerünk. A kitartó, elszánt emberek keményen dolgoznak és eltökéltek céljaik elérése érdekében. Nem hátrálnak meg a nehézségek elől sem. Rendkívüli mértékben képesek egy adott feladatra összpontosítani, és hűségesen kitartanak amellett, amiben szenvedélyesen hisznek. Hosszú távon elköteleződnek érdeklődési területük mellett – mondhatni inkább maratonfutók, mint sprinterek. Az IMD Discovery Event résztvevői által kitöltött Grit Questionnaire (Kitartás kérdőív) ezt a két fő elemet értékeli: egyrészt a kudarcokkal és nehézségekkel szembeni rezilienciát, másrészt a konkrét érdeklődési területek követésének következetességét.
A kutatások azt mutatják, hogy a kitartás, az elszántság nagymértékben előre jelzi a sikert mind szakmai, mind pedig személyes téren. Tényként kezelhetjük, hogy a kitartásunk mértéke pontosabban megmutatja a különböző feladatokkal kapcsolatos teljesítményünket, mint a bennünk rejlő tehetség vagy az intelligenciahányadosunk (IQ).
Az esemény során a résztvevőket az alábbiakról is megkérdezték: „Határozza meg 0 és 100% között, hogy Ön szerint milyen mértékben szükséges törődnie az alkalmazottaival?” Egy résztvevő azt válaszolta, hogy a 100% túl kockázatos, hiszen mi van akkor, ha később el kell bocsátani az illetőt? Kohlrieser professzor elmagyarázta, hogy a kimagasló teljesítményt nyújtó vezetők 100%-ban törődnek csapattagjaikkal, ugyanakkor tisztában vannak azzal is, hol kell meghúzniuk ennek a határait. Kiemelte azt is, hogy a vezetőknek nem az a szerepe, hogy megmentsék az embereket.
Egyéb vezetői jellemvonásokkal összehasonlítva a másokkal való törődés fontosságát gyakran alábecsülik. Valójában még a felsővezetők is gyakran azért vallanak kudarcot, mert érzelmileg eltávolodnak a saját munkatársaiktól. Érzelmi szempontból elzárkóznak és ridegek lesznek, ami által törékennyé válik a bizalom a munkahelyi kapcsolatokban, és csekély elkötelezettséghez vezet a szervezet, a vállalat iránt. A Gallup közvéleménykutató intézet tanulmányai szerint az alkalmazottak elkötelezettségének hiánya széles körben elterjedt probléma Európában és különösen Amerikában. Azok számára azonban, akik jelentős mértékben elkötelezettnek érzik magukat a munkahelyükön, ezek a tanulmányok éppen arra mutatnak rá, hogy a bizalmon alapuló kapcsolatok bizony központi szerepet játszanak a munkahelyi körülményekben.
Az a képességünk, hogy köteléket alakítsunk ki és másokkal kapcsolatot teremtsünk, a reziliencia egyik alappillére. Az erős személyes kötelékek ugyanis arra ösztönöznek, bátorítanak bennünket, hogy merjünk kockázatot vállalni és ambiciózus célokat tűzzünk ki magunk elé. Ezek a kapcsolatok elengedhetetlenek ahhoz is, hogy támogassanak minket az átélt kudarcok és csalódások feldolgozásában. Fogalmazhatunk úgy is, hogy a bizalomra épülő kapcsolatok a saját „biztonságos bázisaink”. Egy olyan hálót, szövetet alkotnak, amelyre támaszkodhatunk, ami vészhelyzetben megtart bennünket akár a személyes életünkben, akár a munkánk során.
A biztonságos bázis koncepciója azonban túlmutat az embereken. A biztonságos bázis lehet egy cél, egy helyszín vagy akár egy tárgy is, amely lehetővé teszi számunkra, hogy magabiztosan fedezzük fel a világot és merjünk kísérletezni. A biztonságos bázis alapvető funkciója a védelem, a kényelem és az energiaforrás biztosítása. Például Nelson Mandela úgy gondolta, a nagymamájának köszönheti, hogy képes volt tanulni a börtönben szerzett tapasztalataiból. William Ernest Henley Invictus című verse szintén biztonságos bázisként szolgált Mandela számára – egy mélyreható emlékeztető formájában, miszerint a nehézségnek és a félelemnek esélye sincs egy „legyőzhetetlen lélekkel” szemben. A kiváló vezetők erőt meríthetenek a saját biztonságos bázisaikból, és cserébe ők maguk is biztonságos bázisokká válhatnak mások számára.
A stresszel való megküzdés
Azt, hogy a vezetők milyen jól kezelik a stresszt, nagyban meghatározza, hogy összességében milyen a rugalmas ellenálló képességük. Kutatások kimutatták, hogy önmagában a stressz nem káros a fizikai egészségre. A stresszreakciók – például a szapora szívverés és gyors légzés – a testünket felkészítik egy lehetséges fenyegetés kezelésére. Ezek energiát adnak a cselekvéshez, és az „üss vagy fuss” reakció szerves részét képezik, amely az emberi faj kezdetétől fogva segített túlélni a veszélyes helyzeteket.
A jó vezetőnek szüksége van erre a bizonyos belső sürgető érzésre, amikor például egy projekt sikere forog kockán. A pillanatnyi stressz segíthet az egyének és csoportok mozgósításában, egy kritikus helyzetben. Ezzel szemben azok az emberek, akik soha semmiért nem aggódnak, nem képesek elérni, hogy a szervezetük optimális szinten teljesítsen.
Mi lehet tehát a helyes egyensúly a túl sok és a túl kevés aggodalom között?
- Konstruktív megközelítés: A cél az, hogy a stresszes állapotból a lehető leggyorsabban visszatérjünk egy pozitív mentális állapotba.
- Káros stressz: A krónikus aggodalom a legpusztítóbb – elrabolja az élet örömét, és hosszú távon kimeríti a mentális és fizikai erőforrásainkat.
Első lépésként hasznos lehet felismerni azt, hogy milyen szinten áll a stressz az életünkben (lásd az 1. ábrát).
- Mennyi időbe telik, mire kikecmergünk egy komor hangulatból?
- Fáradtságot érzünk, vagy teljes kimerültséget?
- Észrevettük-e, hogy gyakrabban vagyunk betegek, csökkent az immunrendszerünk ellenálló képessége, vagy visszatérő migrénes fejfájás gyötör?
Rendkívül fontos, hogy figyeljünk testünk vészjelzéseire. Az eseményen két résztvevő is megosztotta a hallgatósággal, hogyan érték el a munkahelyi stressz miatt saját „töréspontjukat”: Az egyikük kiégésről számolt be. A másik egy betegségbe torkolló, stresszhez köthető egészségügyi problémáról beszélt. Mindketten úgy érezték, hogy figyelmen kívül hagyták személyes „vészcsengőjüket”, miközben folyamatos stresszhatás alatt dolgoztak.
Tapasztalataikból azt a fő tanulságot vonták le, hogy az eredmények elérése ugyan fontos, ám a stressz egyáltalán nem növeli sem a hatékonyságot, sem pedig a termelékenységet. Egy másik tanulság: a stresszhelyzetből való visszatérés során őrizzük meg a humorérzékünket.
A fizikai tünet egyike annak a négy területnek, amelyben a stressz megnyilvánul. Az intellektuális stresszreakciók közé tartozik a csökkent kreativitás, a cinizmus és a negatív gondolkodás. A szociális stresszreakciókat megtapasztaló emberek hajlamosak arra, hogy nem találkoznak többé a barátaikkal és nem válaszolnak a telefonhívásokra. Fokozatosan elszigetelik magukat. Végül, a lelki stresszreakciókat elszenvedő emberek szem elől tévesztik az élet értelmet és korábbi célkitűzéseiket.
Rugalmas ellenálló képességük fokozása érdekében a vezetők számára kulcskérdés, hogy felismerjék azokat a megküzdési módszereket, amelyek segítik őket a feszültség feloldásában és a pozitív energia visszanyerésében. Ezen stresszkezelési lehetőségek közé tartozik a bennünk kavargó aggodalmak és gondok „kibeszélése”, másokkal való megosztása, a másokért végzett tevékenység és az egészséges táplálkozás.
Stresszkezelési lehetőségek
A stresszre adott válaszreakciók tudatosítása
A stresszre adott válaszreakciókért való felelősségvállalás
Világos és konkrét célok kitűzése
A személyiséggel kapcsolatos káros minták módosítása
Fizikai mozgás, sport
Az aggodalmak, szorongások és aggályok kibeszélése
Tanulja meg elengedni, gyászolja meg azt, ami elmúlt
Kerülje az öngyógyítást
Pihenjen eleget
A munka és a kikapcsolódás legyen egyensúlyban
Tegyen valamit másokért
Egyszerre csak egy dolgot tegyen meg – állítson fel fontossági sorrendet
Néha engedjen – legyen rugalmas
Tanuljon relaxációt – meditáció, képalkotás, zene, masszázs
Táplálkozás
Pozitív kötelék – kezelje vagy szüntesse meg az ártalmas kapcsolatokat
Az érzelmek kezelése tudatosítással, kifejezéssel és/vagy átirányítással
Tanuljon meg nevetni
A stresszkezelés ne csak egy technika legyen, váljon az életmódja részévé
Találja meg, hasznosítsa és értse meg annak értelmét és célját, amit csinál.
A munkavállaló és a reziliencia
A vezetőknek társadalmi és erkölcsi felelőssége is van abban, hogy figyelembe vegyék mások rugalmas ellenálló képességét. Azért is fontos egy vezető számára az érzelmi nyitottság és kötelék, hogy ráhangolódjon a körülötte lévő emberekre, és megtanulja felismerni, ha egy munkatársa túlságosan nagy stressznek van kitéve. Észreveszi, hogy az illetőnek értelmezési problémái vannak a munkája során? Elutasító, túlságosan elgyötört, esetleg folyton dühös? Az olyan jellegű szociális viselkedés, mint a késés és a megbeszélésekről való távolmaradás, szintén nyomravezető jelek lehetnek.
Azoknak a vezető szerepben lévő személyeknek, akik időben észlelik ezeket a jeleket, érdemes mielőbb felkeresniük a munkatársukat, és őszinte beszélgetést folytatni vele. Néha a legjobb módja a beszélgetés kezdeményezésének, ha felteszünk egy kérdést: „Minden rendben van? Úgy látom, hogy Önt túl sok stresszhatás érheti. Hogyan segíthetek?” Hasznos lehet, ha a másik fél érzi, kérdéseink együttérzőek és tiszteletteljesek is egyben.
A vezető pozícióban lévő emberek egyértelműen érdekeltek abban, hogy lendületes és energikus alkalmazottakkal dolgozzanak együtt. Annak érdekében, hogy a stressz ne akadályozza a munkatársak teljesítményét, a vezetőknek aktív szerepet kell vállalniuk a reziliencia fejlesztésében és a munkavállalók energiájának, erőforrásainak növelésében.
Az Alexander-technika
Rosa Luisa Rossi, az Alexander-technika oktatója a rendezvényen bemutatta a résztvevőknek a testtartás és a mozgási szokások javításának előnyeit. A légzés, a testtartás és a mozgás egyszerű változtatásai enyhíthetik a stresszt és a feszültséget. Például az, hogyan tartjuk a fejünket a gerincünkkel kapcsolódó nyakcsigolyák segítségével, hajlamos automatikus és tudattalan szokássá válni. Mivel azonban a fejünk súlya öt és hét kilogramm között van, bármilyen itt fellépő egyensúlyhiány a test több területén is visszahat. Idővel a megszokott mozgásmintáink megváltoztatásával elkerülhetjük a fájdalmat és egy-egy testrészünk túlzott terhelését. Ez magában foglalja annak vizsgálatát is, hogyan ülünk a számítógép előtt és hogyan járunk. Arra a következtetésre jutott, hogy a reziliencia a merev szokások megváltoztatásának képessége is egyben mind az elmében, mind pedig a fizikai testben.
Pozitív gondolkodásmód
A pozitív gondolkodásmód kialakítása a rugalmas ellenálló képességünk egyik kulcsa. Annak ellenére, hogy agyunk veleszületetten hajlamos a fenyegetések felismerésére, tudatosan dönthetünk úgy, hogy bizonyos gondolati mintákat megerősítünk másokkal szemben. Olyan, mintha lenne egy zseblámpa az elménkben, amellyel különböző irányokba világíthatunk. Természetes hajlamunk, hogy ezt a zseblámpát a veszély és a fájdalom keresésére használjuk. Használhatjuk azonban az elménk eme beépített zseblámpáját arra is, hogy új nézőpontokból is rávilágíthassunk a belső világunkra. Lényegében a pozitív és a negatív gondolkodásmód egyaránt alakítható és megváltoztatható.
Az emberi agy elképesztően ellenálló és összetett: 100 milliárd neuron található benne, és minden egyes neuron 10 000 összeköttetésre képes. Agyunk plaszticitása, azaz formálhatósága lehetővé teszi, hogy egész életünk során építsük vagy szűkítsük az idegpályákat. Ez azt jelenti, hogy ahogy tanulunk és fejlődünk, úgy agyunkat is átprogramozzuk. Az érzelmi kötődés, a folyamatos kíváncsiság és a tudatos gyakorlás három alapvető módja az új idegi kapcsolatok kialakításának. Érdemes azt is megjegyezni, hogy a veszélyt kereső mentális zseblámpánkat elsősorban azáltal tudjuk kikapcsolni, ha van egy biztonságos bázisunk.
A másik ok, amiért a pozitív gondolkodásmód fokozza a rugalmas ellenálló képességünket, az, hogy a stresszről való gondolkodásmódunk nagyban befolyásolja, hogyan reagál maga a szervezetünk a stresszhatásokra. A legújabb tudományos vizsgálatok kimutatták, hogy azoknál az embereknél, akik a közelmúltban nagyfokú stresszhatásnak voltak kitéve, csak akkor nőtt meg jelentősen a halálozás kockázata, ha a stresszt eleve károsnak hitték az egészségükre nézve. Azoknál, akik ugyanebben az időszakban szintén nagyfokú stresszhatásról számoltak be, de nem tekintették azt károsnak az egészségünk szempontjából, nem volt nagyobb a halálozás kockázata. Sőt, a vizsgálatban részt vevők közül náluk volt a legalacsonyabb a halálozás kockázata (beleértve azokat is, akik alacsony stresszhatásról számoltak be).
A pozitív gondolkodásmód elfogadása természetesen nem jelenti azt, hogy a gyász érzését, magát a gyászfolyamatot figyelmen kívül hagyjuk. Kiemelten fontos megengedni magunknak azt, hogy elgyászoljuk, amit elvesztettünk – kollégákat, barátokat, projekteket, álmokat. A veszteség és a kudarc megértése szintén kulcsfontosságú a felépülési folyamatban. A kudarcokat nem tudjuk elkerülni az életben, inkább meg kell tanulnunk üdvözölni a belőlük származó tapasztalatokat és tanulságokat. Ha meglátjuk és megértjük az ilyen típusú kihívások, akadályok valódi lényegét, akkor továbbléphetünk.
A reziliencián túl találhatunk rá az élet örömére
A rugalmas ellenálló képesség fejlesztése ugyan rendkívül fontos, ám nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy a végső cél az életöröm megtalálása. Nemcsak túlélni, hanem gyarapodni is szeretnénk. Ennek érdekében hasznos megvizsgálni a szervezeti, a szakmai és a személyes szerepeink kombinációját, hogy személyiségünk különböző szempontjai egyensúlyban legyenek, és képesek legyünk megtapasztalni a létezés örömét.
A bejegyzés George Kohlrieser, Anouk Lavoie Orlick, Michelle Perrinjaquet és Rosa Luisa Rossi, az IMD oldalon 2015-ben közölt írása alapján készült.
