A közelmúltban legalább két vezércikket is olvastam, ami a klímamigráció témáját tárgyalta, és mintha egyre több embert foglalkoztatna a gondolat, hogy északabbra költözik. Ez sokszor a körülöttünk zajló sokféle változás leegyszerűsítése, egyetlen kérdésre való leszűkítése.
Az utóbbi években abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy intenzíven koncentrálhattam a nagyobb társadalmi minták és tendenciák megértésére: az éghajlatváltozásra, az oktatásra, a pénzügyi rendszerekre és a kapitalizmusra. Egy furcsa jóléti burokban éltem, és megengedhettem magamnak, hogy elgondolkodjak azon, mi lenne a leghálásabb és legértelmesebb munka, amit a mindennapokban végezhetnék.
Ezt a törekvésemet a kutatás kedvéért folytathattam. Volt egy csapat, akikkel egy alternatív élet- és munkastruktúrát akartunk megvalósítani, és ebben az én feladatom a megvalósítás kitalálása volt: hol, hogyan, milyen legyen az üzleti terv, az interperszonális dinamika.
Az alábbiakban felsorolt, a „hol”-lal kapcsolatos tanulságok cikkek, fórumok, térképek és átfogó elemzések vég nélküli böngészésének eredményeként születtek. A kollégáimmal, jövőkutatókkal, szakújságírókkal és éghajlatkutatókkal folytatott hosszú beszélgetések tovább árnyalták a képet. És mindezek mellett figyelemmel voltam a saját megérzéseimre, a múltbeli tapasztalatokra és a bennem kialakult feltételezésekre is.
Az idősík
Mennyi időnk van még valójában?
Az első kérdés, amelyre megpróbáltam választ kapni, a következő volt: mennyi időnk van? Mennyire sürgető megtalálnunk a megfelelő választ? Azt követően, hogy Jem Bendell 2018-as tanulmánya közismertté vált, annyi tudományos elemzést tanulmányoztam, amennyit csak tudtam. Ki akartam hámozni a valószínűsíthető időintervallumokat. Mivel az USA északnyugati, Csendes-óceán menti részén nőttem fel, és egy környezetvédelmi nonprofit szervezetnél dolgoztam, nem volt idegen számomra az általános ok-okozati klímatudatosság. Megértettem, hogy milyen irányba haladunk. Amit még mindig alábecsültem, az a változás gyorsaságának nagysága és lendülete. (Alex Steffen jövőkutató nagyszerű szószólója ennek, ő alkotta meg a „kizsákmányolói késleltetés” kifejezést, bár igazából a grafikonok és a számok tanulmányozása volt az, ami nálam a leginkább betalált.)
Van egy természetes biológiai késztetésünk azt gondolni, hogy ha ma minden rendben van, ha tegnap többé-kevésbé rendben voltak a dolgok, akkor miért is lenne rosszabb a helyzet holnap? Természetes hajlamunk van az állandóságra, ami a lassú folyású évszázadokban a segítségünkre volt. De egy olyan korban, amikor minden rohamosan felgyorsul, ez az elfogultság a normalitással kapcsolatban megzavarja az arra való képességünket, hogy lássuk vagy megértsük, mi is történik valójában a felszín alatt.
A változás először jellemzően lassan indul, aztán hirtelenné válik. És ahogy közeledünk a fordulóponthoz, úgy kerülünk közelebb az egyenlet „hirtelen” részéhez. Ahhoz, hogy megértsük, hogy ez miért releváns a környezeti jelenségek összefüggésében, két hasznos fogalomra érdemes figyelemmel lenni:
Exponenciális görbék: Dr. Albert Bartlett elsőként 1969-ben elhangzott előadása jó bevezető annak szemléltetésére, hogy miért is fontos az, hogy „először lassú, aztán hirtelen” ütemű változás.
Visszacsatolási hurokról akkor beszélünk, amikor egy összetett rendszer kimenetei mintegy hurkot alkotva bemenetként visszakanyarodnak. Az éghajlat esetében ez arra utal, ahogyan a bolygón a dolgok minden szinten összefüggenek egymással.
Azt figyeltem meg, amikor elértünk a régebbi éghajlati tudományos előrejelzésekben jelzett időpontokhoz, hogy ezek az előrejelzések jellemzően vagy pontosak voltak vagy alábecsülték a helyzetet, és az abban írtak utóbb nem bizonyultak pánikszerű túlzásoknak. Az én hipotézisem az, hogy ezek az előrejelzések számoltak az exponenciális görbékkel, de talán nem vették figyelembe az összes visszacsatolási hurkot, egyrészről mivel ezek igen nagyszámúak, másrészről nagyon eltérőek, és becsléseknek is tekinthetők.
Éppen ezért elkezdtem kissé árnyaltabban értelmezni ezeket az előrejelzéseket. A dolgok valószínűleg a vártnál hamarabb fognak bekövetkezni. Szélsőségesebbek lesznek. De nem feltétlenül fognak mindenhol és mindenkit érintve egyszerre bekövetkezni. (Jó ha emlékeztetjük magunkat arra, – amire egyébként napról napra egyre kevésbé van szükség -, hogy az éghajlati katasztrófa nem a jövő, hanem már most is zajlik, különböző régiókban, különböző erősséggel). Ettől pedig a személyesen érzékelhető hatások egyszerre katasztrofálisabbak ugyanakkor kevésbé katasztrofálisak, mint ahogyan azt elsőre feltételeztem.
Felmértem, hogy milyen források állnak rendelkezésemre és úgy döntöttem, hogy elköltözöm és némi termőföldbe fektetek. Oregonban élő édesanyámnak mondtam, hogy ellenőrizze a tűzkár biztosítását, fontolja meg, hogy még a piac összeomlása előtt eladja az ingatlanát, és győződjön meg róla, hogy nincs bozót a háza közelében. A barátaim figyelmébe ajánlottam néhány olyan anyagot, ami bemutatja, hogy milyen eseménysorozatok történhetnek, és mi segít akkor, ha egy állam összeomlik.
Maradj, küzdj vagy menekülj
Milyen morális következményei vannak annak, ha elhagyunk egy helyet, vagy ha betelepülünk valahova?
Az a helyes, hogy örökre ott maradsz, ahol vagy? Igen és nem. Egyesek számára az őseik földjéhez, a kultúrához, a családhoz, a hagyományokhoz és a gyökerekhez való kötődés mindent felülír. Mások számára, ha az életük gyermekkoruk óta a költözésről szólt vagy felmenőiket kitelepítették, az otthonhoz vagy a családi gyökerekhez való kapcsolódás már végérvényesen megszakadt. Azok számára, akiket elüldöznek, akik fenyegetettségben élnek, vagy ahol már hiányoznak az erőforrások vagy a biztonság, a maradás nem biztos, hogy valós lehetőség. Van olyan helyzet is, – és itt már zavaros vizekre evezünk – amikor az, hogy valaki egy adott helyre születik már önmagában is az agresszió megnyilvánulása, például a gyarmatosító vagy betelepülő származás esetén, mivel ilyen helyzetben vannak olyanok, akik azért harcolnak, hogy visszaszerezzék a területüket. Ahol a nem szándékos következmények láncreakciójának eredményeként a jelenlét önmagában is egyfajta kárt okoz. Az erkölcs, a biztonság és a túlélés mind bizonytalan, mint ahogy az is, hogy mivel tesszük a legjobbat. A legjobb megoldás néha harcot jelent; néha az új lehetőségek felismerését; néha pedig azt, hogy félreállunk az útból.
Én magam 2017-ben egy olyan országban éltem, amely nem a szülőhazám. Amit, – bármennyire is szenvedélyesen kötődtem hozzá és ismertem, – nem tudatosan választottam. A nyelv, amit beszéltem, olyan volt számomra, mintha egy pillecukor-gombóc lenne a számban. És olyan emberek között éltem, akik nagyrészt hittek abban az átkozottul megrögzött individualista megközelítésben, hogy csak magadra számíthatsz. Kis dolgokat leszámítva, hiányzott az a fajta mélyebb egymásrautaltság, amire vágytam az életemben, és amiről úgy gondoltam, hogy arra egy nehezebb jövőben valószínűleg mindannyiunknak szüksége lesz.
Számomra az otthon nem egy olyan hely volt, amit egy térképen meg tudtam találni. Szentpétervár lenne az, ahol nyolc éves koromig éltem? A dácsánk (szovjet stílusú nyaralóház, mellette konyhakerttel) lenne az, ahol kedves emlékeim szerint önfeledten szaladgáltam? A dácsában „egyek voltunk a földdel”, de valószínűleg ezt a földet is agresszió és kényszerű áttelepítés keretében utalták ki, azért, hogy távol tartsák a helyi lakosságot és a finneket. Vagy az általam választott Egyesült Államok valamely (de melyik) része lenne az? Az, hogy maradok ott, ahová kerültem, nem volt egyértelműen jobb választás. És volt lehetőségem, hogy nyitott és tudatos legyek arra, hogy mi jöhet ez után.
Hova menjünk?
Mit érdemes figyelembe venni, amikor megpróbáljuk elképzelni egy terület jövőbeli éghajlatát?
Olyan helyre akartam költözni, ami az otthonom lehet, ahol van föld, ami jó befektetés. Nincsenek olyan forrásaim, hogy megengedhessem magamnak, hogy hibázzak, megvonjam a vállam, és máshol kezdjem elölről. Ezért figyelembe vettem azt is, hogy vajon hogyan nézhet ki az adott régió 10, 30, 50 év múlva. Természetesen ez nem teljesen kiszámítható, de van néhány mérőszám, amiből kiindulhatunk; a mérlegelés eredményeként kizárhatjuk a nyilvánvalóan kockázatos választásokat, és az így fennmaradó lehetőségek közül nagyobb eséllyel lesz sikeres a választás.
A terület
Az éghajlatváltozás a természeti környezetünkről szól. Ennél fogva a legnagyobb természeti veszélyek felsorolásával és feltérképezésével kezdtem.
A tengerszint emelkedése és áradások. Az alacsonyan fekvő területek elkerülendők, még a tengerrel nem határos területek is. Nemet kell mondani azokra a floridai tengerparti ingatlanokra, amelyeket az emberek valamiért továbbra is építenek és újjáépítenek. A várható tengerszint-emelkedésről nagyjából minden területre vonatkozóan léteznek előrejelzési térképek. Néhány szélsőséges globális előrejelzés eléggé heroikus képet fest.
Hőség és páratartalom. Globális felmelegedésnek hívják, ugye? A túlélhetetlen hőség elkerülése érdekében kerülni kell azokat a helyeket, ahol már most majdhogynem túl meleg van; valamint az Egyenlítőhöz túl közel eső helyeket. A nedves hőmérséklet (Wet Bulb Temperature) kulcsfontosságú mérőszám lesz – ez a hőmérséklet és a páratartalom kombinációja, az a küszöbérték, amelynél a párolgáson alapuló hűtés már nem következik be. Csakúgy, mint az előző pontnál, vannak cikkek, térképek és évtizedekre előre szóló előrejelzések, amelyek könnyen hozzáférhetőek.
Változó ökoszisztémák. Ennél a kérdésnél jobban kell olvasni a sorok között. Alapvetően, nincs olyan, ahol az ökoszisztéma változatlan marad, mindenhol elég drámai változások lesznek. A változást tekintve azonban a legnagyobb hőmérséklet-emelkedés ténylegesen a sarkvidékek felé történik. Ahogy észrevettem, a legtöbb elszabadult erdőtűz is arrafelé következik be (és ott van a legkevesebb erőforrás ezek leküzdésére), arra történik leggyakrabban, hogy házak egyszerűen beleomlanak a tengerbe, vagy hogy az állatok elképesztő gyorsasággal adaptálódnak az új körülményekhez és ott vannak még metán-kitörések is. Mindez ellentétben áll azzal a kézenfekvő következtetéssel, hogy a globális felmelegedés elől úgy menekülünk el, hogy egyszerűen hidegebb helyre vagy északabbra költözünk.
Sivatagosodás. Az aszály és a talajdegradáció egy másik fenyegető veszély. Bölcs dolog távol maradni azoktól a helyektől, amelyek már most ennek határán vannak, és vannak térképek az elsivatagosodásról is. Ha a térségben a helytelen mezőgazdasági gyakorlatok miatt már zajlik a talajdegradáció, úgy folynak olyan kísérletek, amelyek ennek kezelésére és a folyamat visszafordítására irányulnak. Ha vizet keresünk, a legjobb a föld alatt keresgélni. A gleccserek és jégsapkák túl gyorsan olvadnak ahhoz, hogy hosszú távú források lehessenek, a tengervíz sótalanítása pedig még mindig túl drága és túl távoli ahhoz, hogy erre hagyatkozhassunk.
Erdőtüzek. Láttuk az Ausztráliáról készült narancssárga, és az USA nyugati partjáról készült vörös fényképeket. Az erdőtüzek valószínűleg nagy területre fognak kiterjedni, de a kockázat csökkentése érdekében érdemes megnézni, hogy milyen fajok nőnek az adott területen (az eukaliptusz rossz, a tölgy jó), milyen sűrűn vannak telepítve, milyen gyorsan pusztulnak vagy száradnak ki a fák, és ezidáig mennyire váltak gyakoribbá a tüzek. Vannak makro- és mikrotrendek. Lehet, hogy nem kerülhető el az összes kockázat, így mérlegelni kell. Én egy olyan régiót választottam, ahol az erdőtüzek száma némiképp növekedett ugyan, de bízok a viszonylag lassú növekedési ütemben, és itt már van egy meglévő rendszer az erdőtüzekkel való megküzdésre, valamint van lehetőség arra, hogy a kockázatot építészeti megoldásokkal és közösségi összefogással tovább csökkentsük.
Hurrikánok. Aki trópusi ciklonok/hurrikánok/tájfunok térségében él, legyen az Délkelet-Ázsia vagy Észak-Amerika délkeleti része, számoljon azzal, hogy azok gyakorisága és a súlyossága tovább fokozódik.
Betegségek. A Covid-19 világjárvány nem volt teljesen váratlan, és nem is független az éghajlatváltozástól. Vannak olyan elemzések, amelyek arra a következtetésre jutnak, ahogy egyre nagyobb ütemben avatkozunk be a természetbe, úgy lesz egyre több új világjárvány. A trópusi rovarok által terjesztett betegségek földrajzi hatóköre egyre nagyobb lesz, mivel a hordozó rovarok új trópusi területekre vándorolnak. A kullancsok által terjesztett betegségek gyakoribbá válnak azokban a régiókban, ahol már most is jelen vannak (USA északkeleti csücske, Svájc).
További szélsőséges időjárási események. Ha káosz van, jellemzően minden eszkalálódik és kiszámíthatatlanabbá válik. A fent említett jelenségek azok, amelyek bekerültek a hírekbe, és amelyek földrajzilag elterjedtek. De a regionális problémák is tovább terjednek. Bármi is van általában jelen a régióban vagy a környéken, a legjobb, ha megnézünk néhány előrejelzést, hogy ezt mi okozza, és várhatóan hogyan alakul a jövőben.
A politika
Mivel az azzal kapcsolatos tapasztalatunk, hogy egy adott helyen élünk, már eltávolodott attól, amikor ezt pusztán a terület fizikai adottságai határozták meg, áttértem a különböző nemzetek politikai valóságának felvázolására. Ez kevésbé konkrét, de még mindig elég könnyű kutatni és megtippelni a jövőre nézve.
Egyenlőtlenség. Hagyományosan az alacsony egyenlőtlenséggel jellemezhető országok vagy települések általában stabilitást, boldogságot és jó életet jelentenek a lakosok számára. Nagy egyenlőtlenségek esetén a lakosság általában kevésbé elégedett, még a felsőbb rétegekhez tartozók is. Az, hogy egy régióban milyen az újraelosztás rendszere, valószínűleg különösen fontos lesz akkor, amikor a természeti erőforrások fogyatkozni kezdenek.
Instabilitás. Mennyire stabil jelenleg a régió? Hogyan viszonyul a kormány a lakosság nehézségeihez? Kik vannak a közelben? Mik a különböző érdekek? Furcsa módon a tekintélyelvűség történelmi emlékével rendelkező régiók (Portugália, Chile) talán nagyobb biztonságban lehetnek attól, hogy visszazuhanjanak egy ilyen berendezkedésbe, mint mondjuk a magukat immunisnak vélő tinédzser nemzetek (USA).
Migráció. A földrajzi migrációs útvonalak (Törökország, Görögország) már most patakok, amelyekből potenciálisan gyors folyású folyók lesznek. Ahogy a legnehezebb helyzetben lévő és legkevésbé stabil régiókat egyre súlyosabb csapások érik, az embereknek el kell majd menniük onnan. Tehát nem szabad csak a kiválasztott országot elszigetelten nézni, hanem a szomszédos országokat is figyelembe kell venni, feltételezve bizonyos tovagyűrűző hatásokat (Közel-Kelet, Oroszország).
Gazdaság. A számomra egyik legvonzóbb helyszínt azért zártam ki, mert ott a földben értékes erőforrások voltak, amelyeket más országok meg akartak szerezni. Azt feltételeztem, hogy ennek érdekében nem riadnának vissza a régió élhetőségének tönkretételétől sem. Az országok relatív gazdagsága és a nemzetközi gazdasági húzóerők olyan további tényezők, amiket figyelembe kell venni.
A közösség
Ezt követően, még részletesebben és személyesebb nézőpontból, aszerint is értékeltem a helyeket, hogy melyik illene hozzám leginkább. Végső soron az embereken múlik, hogy a lehetőségekből mi az, ami meg is valósul. A karrieremmel kapcsolatos döntések egy jó részét is így hoztam meg, kevésbé arra fókuszálva, hogy mit csinálok, mint inkább arra, hogy kikkel szeretnék együtt lenni. Logikusnak tűnt az otthonomat is így kiválasztani.
Régi szomszédok. Hajlamosak vagyunk egyre inkább azokra hasonlítani, akik körülvesznek minket, mind makro-, mind mikroszinten. Vannak a régióban olyan emberek, akiktől tanulni szeretnél, vagy akiktől elfogadod az útmutatást? Hajlandó vagy hallgatni rájuk? Megnéztem olyan területeket, ahol az idősebb emberek boldogabbnak tűntek, megfigyeltem, hogy milyen cipőt viselnek a nők, mennyire tűnnek stresszesnek az emberek.
A többi beköltöző. Kik költöznek még a régióba? Olyan közösség, amire büszke lennél? Rengeteg cikk szól arról, hogy a milliárdosok hol építik a bunkereiket, de még ha a régió stratégiai fontosságúnak is tűnik, kivel akarsz majd együttműködni, és ki mellett akarsz majd élni? Van-e a régiónak elegendő erőforrása a további beköltözők számára is?
Helyi termelés. Melyek azok az alapanyagok, amelyekre szükség van, és ezekből mennyit képes a régió előállítani, ha a geopolitikai feszültségek fokozódnak vagy lezárják a határokat? Mennyire változatosak az élelmiszerforrások és azt ki termeli meg? Készítenek-e még az emberek ruhákat, cipőket és hagyományos kézműves termékeket? Honnan jönnek a gyógyszerek? Milyen közlekedési módok vannak?
Helyi reziliencia. Mi a közelmúlt nehéz időszakainak története? Hogyan reagált a közösség? Hogyan viselte a régió a 2008-as válságot? És hogyan reagált a Covid-19 világjárványra? Az arra utaló jelek, hogy a politikai vezetés és a lakosság hogyan reagált a múltban a különböző helyzetekre, a legjobb előrejelzői lehetnek annak, hogyan fognak a jövőbeni megrázkódtatásokból talpra állni.
Legyünk jó vendégek
Mit tehetünk annak érdekében, hogy ellensúlyozzuk azokat a nem szándékosan keltett zavarokat, amiket beköltözésünkkel okozhatunk?
A fentiekről és a bevándorlói lét szükségszerű következményeiről már évek óta folytatok beszélgetéseket. Vannak cikkek és érvek, és minden oldalról megfogalmazódnak aggályok a dzsentrifikációval és a bevándorlással kapcsolatban. Ez a történelmi feszültség felfokozottnak tűnhet, mivel bekerült a közbeszédbe, de amióta egyre több ember költözik más helyre, a migráció soha nem volt még ennyire elfogadott vagy könnyen megvalósítható. Az emberek költöznek, és ez a tendencia globálisan csak fokozódni fog.
Mindennek a megtapasztalása valamilyen módon az egész életemet végigkísérte. Néha helybéliként, néha újonnan érkezettként, és gyakran valahogy a kettő között. A beszélgetések során sokszor szó esett a keresztnevemről, a Ksenya-ról, ami a Xenia alternatív írásmódja, és ami egyrészt egy fotoszintetizáló lágy tengeri korall, másrészt a vendéglátó és vendég közötti vendégszeretet és jó modor ókori görög fogalmának neve.
A terület
Vannak olyan területek, például a vizes élőhelyek, ahol az emberi jelenlét degradációt okoz. Ahol az emberi települések behatolnak az erdőkbe, a vadonba, a természetes ökoszisztémákba. Ahol már eleve kevés a víz (pl.: Nevada és Kalifornia), és ahol az újonnan érkezők minden egyes hulláma egyre több vizet von el. Ugyan oda lehet költözni, de ez károkat okoz.
Vannak olyan helyek, például Portugália egyes vidékei, ahol aktívan keresik az újból letelepülőket. Ahol szükség van azokra, akik művelik a földeket. Ahol a letelepedés már történelmileg kialakult, és ahol a városokba költözés miatt elhagyatottá váltak területek, a gazdátlan földek pedig hozzájárulnak az erdőtüzekhez.
Ha a költözést az éghajlatváltozás ösztönözte, ahogyan ez a migráció nagy részére egyre inkább igaz lesz, a legjobb, amit tehetünk, hogy gondját viseljük az új otthonunknak, segítünk természetes ellenálló képességének erősítésében. Önkénteskedj, hozz létre egy erdőkertet, alakíts ki esőkertet, ültess őshonos növényeket vagy olyan növényeket, amik a régió várható jövője alapján egészségesek lesznek ott.
A politika
Vannak országok, amelyek aktívan ösztönzik a bevándorlást. Ugyanis ha körültekintően kezelik ezt a helyzetet, az sok jót eredményezhet. A bevándorlók bevételt termelnek és szakértelmet hoznak, és akarnak dolgozni. Globális tudást és kapcsolatokat hoznak magukkal. Egyes országokban már kormányzati kezdeményezések vannak annak érdekében, hogy az emberek költözzenek oda. Ez elég jó indikátora annak, hogy ez egy olyan hely, ahol a jelenlétünk hasznos lehet.
Miközben globálisan növekszik a népesség, vannak olyan zónák, ahol több emberre van szükség, akár a helyi lakosság elöregedése és az alacsony születési ráta, akár beruházások vagy új iparágak felépítésére irányuló törekvések miatt. Ezek általában azok az országok, amelyek megkönnyítik az odaköltözést, így ez jól működik. Azok az országok, amelyek felismerik, hogy a bevándorlás mennyit segíthet nekik, nagyobb valószínűséggel kezelik ezt a folyamatot gondosan, és népszerűsítik azt a lakosság körében.
Ha már ott vagy, akkor azzal tudsz hozzájárulni, amid van. Ismerd meg a helyi problémákat, és beszélj azokkal, akik már sokkal régebb óta ott vannak, mint te, majd kapcsolódj be. Fizesd be az adókat. Járulj hozzá a saját tehetséged szerint.
A közösség
Aztán, ha már meggyőződünk arról, hogy a jelenlétünk ezen a helyen valóban előnyös lehet, akkor udvariasan és alázatosan próbáljunk meg jobb vendégek lenni. Ez azzal kezdődik, hogy először is meghallgatjuk és megpróbáljuk megérteni az új közösséget. Meg kell tanulni a nyelvet, a szokásokat. Ismerjük meg a helyi viszonyokat.
Legyünk körültekintőek annak kapcsán, hogy mit, kitől, mennyiért vásárolunk, hogy ne zavarjuk vagy változtassuk meg túlságosan a meglévő infrastruktúrát. Ha megpróbálunk úgy viselkedni, ahogy a helyiek, legalábbis kezdetben, az általában segíti a megismerést és a megértést. Ha beszélgetünk a helyiekkel és kérdezősködünk, még mélyebb betekintést nyerhetünk.
Figyeljünk arra, hogy kivel kerülünk kapcsolatba, kinek adunk munkát, kitől veszünk igénybe szolgáltatásokat. Lehet, hogy anyagilag talán nem tűnik a legjobb döntésnek, de az, hogy egy olyan helyen találtam meg az új otthonom, ahol tudtam, hogy senkit sem fognak kilakoltatni, és ahol az építkezést és a tervezést helyi cégek bonyolítják és így helyben teremtenek munkahelyeket, számomra a legjobb iránynak bizonyult.
És meg kell találni a módját annak, hogy visszaadjunk a közösségnek, bármilyen kicsi is legyen az. Oszd meg a tudásod, képességeidet, kapcsolataidat, erőforrásaidat. Az én esetemben, – ha képzeletemben már meglévő művésztelep megvalósul, – ez azt jelenti, hogy időt fordítok a helyi közösség bevonásával megvalósuló, a közösség számára hasznos közös munkára. Azt is jelenti, hogy ha helyi cégekkel dolgozom együtt, akkor a szolgáltatásaimért rugalmas, a vevő számára is elfogadható árakat számítok fel.
Kiegészítés a megküzdéssel kapcsolatban
Mi segíthet abban, hogy megbirkózzunk mindazzal, amivel az éghajlatváltozás korszakában szembe kell néznünk?
Amikor igazán elmerültem a fentiekben, és kezdtem drámaibb megvilágításban látni a körülöttem lévő világot, mély klímagyászba kerültem. Szinte lehetetlennek éreztem, hogy építsem a kapitalizmust (azaz dolgozzak). Annyira aggódtam az egésznek a gyorsasága és a külső realitások miatt, hogy nem álltam meg egy pillanatra sem, hogy megbizonyosodjak róla, a csapatom egy oldalon áll. Rengeteg mindent kellett érzelmileg feldolgoznom, hogy egy új egyensúlyi helyzetbe kerüljek.
Szinte azt érzem, hogy minden klímaváltozásról szóló cikkhez hozzá kellene fűzni egy rövid kiegészítést, mivel mindannyian különböző szakaszaiban vagyunk annak a megértésbeli változásnak a feldolgozásában, hogy a bolygónk nem pontosan olyan, mint amilyennek oly sokáig elhitették velünk. A Covid-19 világjárvány előtérbe helyezte mind az egyéni, mind a kollektív mentális egészségügyi szükségleteket.
Néhány pont, ami segíthet:
Fordíts időt a gyász megértésére és feldolgozására. Bármilyen korú is vagy, bármilyen élethelyzetben is vagy, ez biztos, hogy jól fog jönni valamikor. Idejekorán foglalkozz ezzel. Az általános gyászmunka átvihető, és vannak hálózatok és csoportok, amelyek kifejezetten a klímagyász feldolgozására jöttek létre.
A jövő nem megváltoztathatatlan. Ha a dolgokat egy kicsit jobb irányba visszük, a dolgok kevésbé lesznek rosszak. Ugyan néhány óriási környezeti változás és veszteség már eldőlt, vannak még sokkal nagyobb katasztrófák, amelyek egyéni és közös cselekvéssel enyhíthetők.
A „remény hal meg utoljára” és „minden rosszban van valami jó” jeligére – mi lehetünk egy jó idő után az első generáció, amely valóban a jelenben él. Értékeljük a naplementét. Élvezzük az utolsó borokat. Oly sok nemzedék áldozta fel, vagy szorította korlátok közé magát abbéli igyekezetében, hogy hagyjon valamit a következő nemzedékre, hogy kiszámítható jövőt biztosítson az utána jövőknek. Ettől elszakadva, lehetőségünk nyílik arra, hogy megtapasztaljuk a világot úgy, ahogyan az most van.
A bejegyzés Ksenya Samarskaya, Common Edge oldalon 2020-ban közölt írása alapján készült.
