Szembesülés az igazsággal
Ahhoz, hogy életmódunkat fenntarthassuk, hazudnunk kell egymásnak, ahogy hazudnunk kell önmagunknak is.” – Derrick Jensen
2020. november 6-án már tudtam, hogy másik kormány jön. Vezetői talán emberségesebbek lesznek, de nem fognak egy józanabb és fenntarthatóbb életmód felé vezetni minket. Talán nem hazudnak az adóbevallásukról vagy a beiktatási ünnepségen megjelent tömeg nagyságáról, de bizonyosan hazudni fognak sok más dologról. Ami még veszélyesebb, hogy úgy fognak hazudni ezekről a dolgokról, hogy közben azt hiszik, igazuk van, és ezzel másokat is meggyőznek arról, hogy nekik is igazuk van.
A Biden-Harris-kormányzat egyik hazugsága, ami engem a legközvetlenebbül foglalkoztat, az az, hogy a “tiszta energia” és a “nettó nulla” szavak ténylegesen jelentenek valamit. Ez a hazugság az alapvető fizikai törvényszerűségek elutasításában gyökerezik.
A tiszta energia és a nettó nulla
A Biden-Harris klímaterv elsődleges és alapvető célja, hogy
biztosítani kell, hogy az Egyesült Államok 100%-ban tiszta energiával működő gazdaságot valósítson meg, és legkésőbb 2050-re elérje a nettó nulla kibocsátást.”
A legtöbb embernek ezen a ponton már ismerős a “tiszta energia” kifejezés. Ez általában megújuló energiaforrásokat jelent, ideértve a szél-, nap-, víz-, hidrogén-, geotermikus és nukleáris energiát. Ezeket a technológiákat azért tekintik “tisztának”, mert a megtermelt energia nem bocsát ki szén-dioxidot az előállítás időpontjában.
Azonban az emberek által talán kevésbé ismert a “nettó nulla” kifejezés. Érthető, hogy az éghajlatváltozással foglalkozó körökben miért támaszkodnak sokan a “nettó nulla” fogalmára, figyelembe véve azt, hogy mekkora szén-dioxid-kibocsátás csökkentés szükséges ahhoz, hogy elérjük az IPCC által kitűzött célt, miszerint a globális felmelegedést “jóval +2°C alatt kell tartani”, ha valóban nullára akarjuk csökkenteni a kibocsátásunkat:
A “tiszta energia” és a “nettó nulla” téveszméje lehetővé teszi a politikai döntéshozók számára világszerte, hogy ehelyett egy olyan grafikont állítsanak elő, amely inkább így néz ki:
Ez a második ábra sokkal megnyugtatóbb, mint az első. Ez azt mutatja, hogy mindaddig folytathatjuk a CO2-kibocsátást, amíg számítunk valamire – a technológiára? az erdőkre? a talajra? -, ami kivonja a légkörből az extra CO2-t (ezt nevezzük szén-dioxid-kivonásnak, vagy CDR-nek), így azt mondhatjuk, hogy a CO2-kibocsátásunk “nettó nulla”, nem pedig nulla. Amíg az általunk továbbra is kibocsátott CO2 mennyisége kevesebb vagy egyenlő azzal a CO2-mennyiséggel, amelyet egyidejűleg kivonunk a légkörből, addig jók vagyunk.
Azt képzeljük, hogy ahelyett, hogy a CO2-kibocsátás 1. ábrán látható szakadék-szerű csökkentésével szembesülnénk, követhetjük a 2. ábrát, oly módon, hogy a fosszilis energiahordozókat fokozatosan kiváltjuk megújuló, “tiszta energiát” termelő energiaforrásokkal, a világban meglévő 1,2 milliárd autót elektromos járművekre cseréljük, valahogy kitaláljuk, hogyan lehet betont gyártani elképesztő mennyiségű fosszilis tüzelőanyag felhasználása nélkül, feltaláljuk az acél olyan helyettesítőjét, amely nem igényel hatalmas mennyiségű fosszilis tüzelőanyagot, az ipari mezőgazdaságot világszerte regeneratív mezőgazdaságra állítjuk át, úgy, hogy közben továbbra is táplálunk 8 milliárd embert, és mindezt lassabb ütemben tehetjük, mint az az egy-két évtized, amely alatt el kell érjük a nulla kibocsátást az éghajlati katasztrófa elkerülése érdekében. És talán azt is képzeljük, hogy ha a CDR elég jól működik, akkor a belátható jövőben továbbra is elégethetünk egy (nem) kis mennyiségű fosszilis tüzelőanyagot, CO2-t juttatva a légkörbe majd azonos mértékben ki is vonva azt.
A tiszta energia és a nettó nulla kéz a kézben járnak, és nem csak a Biden-Harris klímatervben. Valóban, a nettó nullára szükség van ahhoz, hogy a tiszta energiára vonatkozó terv működjön. Hogy lássuk miért, gondoljuk végig, mi szükséges a tiszta energiához.
Szél és napenergia
A szél- és napenergia farmok megépítéséhez, telepítéséhez és karbantartásához, nem csak a szélturbinák és napelemek alkatrészeinek gyártásához szükséges anyagok (fémek és ásványi anyagok) bányászata és finomítása szükséges; a turbinákat és a napelemeket óriási parkokként kell telepíteni, leggyakrabban köztulajdonban lévő területeken, ahol azt megelőzően növények és állatok éltek, amelyeket elpusztítanak az ilyen parkok kialakítása érdekében. A hatalmas turbinák és panelek telepítése meglehetősen energiaigényes folyamat. Ezeket a parkokat élettartamuk alatt – ami körülbelül 25-30 év – fenn kell tartani, a szélturbinákat és napelemeket az élettartamuk végén szét kell szerelni és a hulladékot (leggyakrabban hulladéklerakókban) ártalmatlanítani kell, majd új szélturbinákkal és napelemekkel kell helyettesíteni őket.
Emellett hatalmas energiatároló létesítmények építésére is szükség van, vagy akkumulátorokból, amelyek előállításához szintén energiaigényes erőforrásokra van szükség, vagy olyan energiatároló rendszerekből, mint a szivattyús tározós vízerőmű, amelyhez gátak építésére van szükség. Emellett további hálózati vezetékeket kell kiépíteni a nap- és szélerőművekhez és a hozzájuk kapcsolódó energiatárolókhoz, amihez hatalmas mennyiségű rézre, acélra és betonra van szükség. Mindezeket nem egyszerű megvalósítani és jelenleg mindehhez rengeteg ásványi anyagra és fémre van szükség, amelyeket a földből kell kibányászni, valamint energiára, amely általában fosszilis tüzelőanyagok formájában érhető el. Ez azt jelenti, hogy ezek a “tiszta energia” megoldások még mindig sok CO2-t bocsátanak ki.
Gátak
A gátak építéséhez elképesztő mennyiségű betonra van szükség, és a beton még mindig a világ egyik legenergiaintenzívebben előállítható anyaga. Gyártásához nagy, nehéz, fosszilis tüzelőanyagokkal működő gépekre és magas hőre van szükség, amelyet szintén fosszilis tüzelőanyagok biztosítanak. A gátak mögötti víztározók pedig gyakran metánkibocsátóvá válnak, a metán pedig egy olyan üvegházhatású gáz, amely a szén-dioxidhoz képest legalább hússzor jobban melegíti a légkört. A vízenergiát villamos energiává kell alakítani, amelyet a felhasználáshoz vagy tároláshoz szállítani kell, ami hálózati vezetékeket igényel. Ez azt jelenti, hogy ez a tiszta energia megoldás továbbra is üvegházhatású gázokat bocsát ki, szén-dioxidot és metánt egyaránt. Ja, és a gátak lényegében megölik a folyókat, de úgy tűnik, ez nem érdekli a tiszta energia szószólóit.
Hidrogén
A hidrogén üzemanyag elégetésekor tiszta (vagyis égéskor csak víz keletkezik), de jelenleg sok energiát igényel az előállítása. Általában földgázból (ami egy fosszilis tüzelőanyag), de néha biomasszából (azaz növényekből és fákból) állítják elő. A földgáz kitermelése elég sok metán kibocsátással, a fák kivágása és a növények betakarítása pedig CO2 kibocsátással jár. A földgáz vagy a biomassza hidrogén üzemanyaggá történő alakításához szükséges energia származhat megújuló forrásokból, de mint láttuk, ezek a megújuló források nem tiszták. Ez azt jelenti, hogy ez a tiszta energia megoldás még mindig üvegházhatású gázokat bocsát ki a légkörbe.
Geotermikus energia
A geotermikus energia talán a legkevésbé rossz megoldás ezek közül, de a geotermikus energiához szintén szükséges (acélból) infrastruktúrát és (a gőz hőjének villamos energiává alakításához) erőműveket, valamint hálózati infrastruktúrát építenünk, hogy a villamos energiát a forrástól a felhasználás helyére juttassuk. Mindezen lépésekhez fémekre, ásványi anyagokra, betonra és egyéb erőforrásokra van szükség, így úgy tűnik, hogy ez a tiszta energia megoldás szintén továbbra is üvegházhatású gázokat bocsát ki a légkörbe.
Nukleáris energia
A nukleáris- vagy atomenergia legfőbb hátrányát már mindenki ismeri: Fukusima, Csernobil és Three Mile Island esetében közvetlenül láttuk ezeket a hátrányokat. Az uránbányászathoz, az atomerőművek építéséhez és a nukleáris hulladék kezeléséhez szükséges energia mellett (melyek mindegyikéhez fosszilis tüzelőanyagokra van szükség), a nukleáris hulladéknak a természeti környezetre gyakorolt hosszú távú pusztító hatásai miatt mondhatjuk, hogy az atomenergiát bármilyen szempontból is tisztának tekinteni tipikus példája a tévhiteknek.
Tehát még akkor is, ha valahogyan kizárólag megújuló energiaforrásokból származó villamos energiával működtetnénk “tiszta energián alapuló gazdaságunkat”, még mindig messze lennénk a nulla CO2-kibocsátástól. Ezért van szükségünk a “nettó nullára”. Módot kell találnunk arra, hogy ellensúlyozzuk a CO2 és más üvegházhatású gázok kibocsátását, amely kibocsátásra az energiaágazatban akkor is sor kerül, ha a fosszilis tüzelőanyagokat valahogyan világszerte megújuló energiaforrásokra cserélnénk. Ez a számítás egyébként nem veszi figyelembe azt a kibocsátást sem, ami az üvegházhatású gázokat kibocsátó egyéb ágazatokhoz köthető, mint például az ipari mezőgazdaság, a közlekedés és az ipar.
Negatív emissziós technológiák (NET)
Tehát mi az a jövőbeli valami, amire hagyatkozni fogunk, hogy kivonjuk a CO2-t a levegőből, annak érdekében, hogy elérjük a nettó nulla kibocsátást? Ezek a negatív emissziós technológiáknak nevezett “megoldások” összessége.
Az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménye (UNFCCC, amelyben 197 ország vesz részt) a negatív emissziós technológiákról szóló 2018-as jelentésében a következő technológiákat sorolja fel: újraerdősítés és erdősítés, földhasználat, a mállás fokozása, az óceánok trágyázása, bioenergia szén-megkötéssel és -tárolással (BECCS), szén-megkötés és -tárolás közvetlen a levegőből (direct air capture and carbon storage, DACCS), valamint szén-megkötés és -tárolás (carbon capture and storage, CCS).
A természetre alapozott NET-ek
Az újraerdősítés és az erdősítés rengeteg fa ültetését jelenti. Azt, hogy újraerdősítjük azokat a területeket, amelyeken korábban kiirtottuk az erdőt, és fákat ültetünk olyan területekre, amelyek korábban nem voltak erdők. Az elgondolás az, hogy a fák növekedésük során CO2-t vonnak ki a levegőből. Természetesen az ipari civilizáció előtt sokkal több fa volt, és ezek a fák a Föld normál szénkörforgásának részét képezték, CO2-t vonva ki a levegőből, összhangban azzal a CO2-mennyiséggel, amely ezen a bolygón az élet és halál részét képező normális folyamatok során kerül kibocsátásra. Tehát ahhoz, hogy több CO2-t vonjunk ki a légkörből, annak érdekében, hogy ellensúlyozzuk a fosszilis tüzelőanyagok és az emberi tevékenységnek betudható más üvegházhatású gázok ipari mértékű kibocsátását, sokkal több fát kellene ültetnünk.
Mindezt egy olyan időszakban, amikor az erdőirtás a bányászat, a fejlesztés és az ipari mezőgazdaság miatt rohamosan folytatódik, és amikor a népesség folyamatosan növekszik, és a földekről módszeresen irtják az erdőket, annak érdekében, hogy megtermeljék a növekvő népesség táplálásához szükséges hatalmas mennyiségű élelmiszert. Sajnos a szén-dioxid-kompenzációs céllal kitalált faültetési programok számos esetben fák alkotta monokultúrák, semmint erdők, és így nem járulnak hozzá egyidejűleg a természetes élővilág számára megfelelő élőhelyek növeléséhez. Ráadásul, ha a fákat rossz helyre ültetik, az gyakran többet árt, mint használ. Nehéz is lenne érvelni a minél több fa ültetése ellen (ha ez jól és a megfelelő helyen történik), de mivel továbbra is több erdőt írtunk ki, mint amennyi újratelepítünk, nem tűnik valószínűnek, hogy ez a megoldás életképes.
A talaj szénraktározó képességének a földhasználat általi növelése:
ideértve a regeneratív mezőgazdaságot és a bioszént, évente akár 0,7 gigatonna (GtC) légkörből megkötött szén tárolását is lehetővé teheti az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménye (UNFCC) szerint, vagy talán még ennél nagyobb mennyiségét is, ha a szénraktározás mélységét jelentősen növelnénk a mélyebb talajrétegek bevonásával. Ne feledjük azonban, hogy a fosszilis tüzelőanyagokból évente körülbelül 10 GtC jut a légkörbe, és a talajban történő szénmegkötés a globális ipari mezőgazdaság teljes átalakítását igényelné, akkor, amikor az ipari mezőgazdaság a világ növekvő népességének táplálása érdekében rohamosan bővül.
A mállás fokozása
A mállás fokozása egy olyan technika, ami felgyorsítja a levegőből CO2-t megkötő lassú természetes folyamatok, – mint amilyen például a kőzetmállás, – CO2 elnyelését, oly módon, hogy vegyi anyagokat alkalmaznak vagy nagy területekre finomra őrölt kőzetet terítenek el. Ez egy teljesen spekulatív NET, mivel a folyamatról még nem végeztek átfogó vizsgálatokat.
Az óceán trágyázása
Az óceánok trágyázása az a folyamat, amelynek során tápanyagot, jellemzően vasat juttatnak az óceánba, annak érdekében, hogy növeljék a CO2 alga planktonok általi felvételét. Az óceáni trágyázással eddig csak kisebb kísérleteket végeztek, ideértve azt az esetet, amikor egy halász 100 tonna vasport borított a vizekbe Kanada partjainál. Amint azt az UNFCCC jelentésében megállapítja, az óceán trágyázása “nagyon nagyfokú bizonytalansággal és ökológiai kockázatokkal jár viszonylag kis megkötési potenciál mellett”.
Az én következtetésem az, hogy a természet manipulálása a légköri CO2 csökkentése érdekében a legjobb esetben is korlátozott lehetőségeket rejt magában, a legrosszabb esetben pedig azt a kockázatot hordozza, hogy károsodik a Föld természetes ökológiája.
A technológiára alapozott NET-ek
Marad a technológia. Az UNFCCC-jelentésben szereplő technológiák szén-megkötés és -tárolás (carbon capture and storage, CCS), a bioenergia CCS (BECCS) és a közvetlen a levegőből történő CCS (DACCS). A CCS valójában csak egy gyűjtőfogalom, amely lefedi a BECCS-t és a DACCS-t, valamint a fent leírt ökoszisztéma-manipulációs technikákat.
A BECCS-hez arra van szükség, hogy az erőművekben világszerte elégetett fosszilis tüzelőanyagokat biomassza-tüzelőanyagokkal váltsák fel, és egyidejűleg olyan technológiát alkalmazzanak, amely képes a biomassza elégetésekor kibocsátott CO2 megkötésére. A becslések szerint a jelenlegi kereslet mellett a villamos energiát kiváltó biomassza termesztéséhez szükséges földterület nagysága körülbelül kétszer akkora, mint India területe. Nyilvánvaló, hogy ez nem csak az élelmiszertermelés, hanem a fent említett újraerdősítési és erdősítési tervek szempontjából is problémás lenne. A másik nagy probléma a BECCS kapcsán, hogy a CO2 erőművekben történő megkötése még mindig erősen spekulatív, ennek gyakorlati kipróbálására csak néhány erőműben került sor és a megkötött CO2-t legtöbbször “fokozott (harmadlagos) olajkinyerésre” fordítják – azaz arra, hogy további kőolajat termeljenek ki az olajmezőkről -, ahelyett, hogy tárolnák azt. 2012-ben világszerte 62.500 erőmű működött, és ezek közül 18 képes a szén-dioxid megkötésére. A többit ki lehet számolni.
Ha minden meglévő, nem biomassza-tüzelésű erőművet képessé teszünk a CO2-megkötésre, ez csökkenteni fogja a fosszilis tüzelőanyagok égetésekor kibocsátott CO2-t, de semmilyen hatása nem lesz a fosszilis tüzelőanyagok földből való kitermeléséhez szükséges pusztító bányászat leállítására. A meglévő, biomasszára átalakított szénerőművekben jellemzően fapelletet égetnek, amelynek egy része a faanyag előállítása érdekében kivágott erdőkből származik, ami a fentebb tárgyalt első NET-re figyelemmel kontraproduktívnak tűnik, hiszen aszerint épp, hogy több fát kellene ültetnünk, nem pedig többet kivágnunk. Ráadásul ugyanannyi energia előállításához több fára van szükség, mint amit szén elégetésével kapnánk, így még több CO2 kerül kibocsátásra, továbbá a fák újranövekedésének és a kapcsolódó szénmegkötésnek a hatása hosszú késleltetéssel jelentkezik, így könnyen belátható, hogy a biomassza elégetése több CO2-t juttat a légkörbe abban a kritikus időszakban, amikor a szén-dioxid-kibocsátás gyors csökkentése lenne a feladatunk.
Ez jól ismert kiskapu a CO2 elszámolási rendszerekben, mégis a biomassza elégetését az erőművek lelkesedéssel fogadták, mivel ez egy egyszerű módja a jelenlegi technológia további használatának anélkül, hogy a kibocsátott szén-dioxiddal el kellene számolniuk.
A DACCS egy másik spekulatív technológia, amely óriási ventilátorokkal a levegőt műanyag felhasználásával készült reaktorokba juttatja, ahol a CO2 reakcióba lép a felhasznált kálium-hidroxiddal és így kivonásra kerül a levegőből.
A CO2-t ezután megtisztítják és “vegyi anyagokkal” (nem tudom megmondani pontosan, hogy milyen vegyi anyagokkal, úgy tűnik, ez védett információ) kezelik – ez a folyamat természetesen energiát igényel -, és az így kapott tiszta CO2-t lehet aztán tárolni, hogy ne kerüljön a légkörbe. A CO2 leválasztásához szükséges technológia és energia finanszírozása érdekében azonban ahelyett, hogy a CO2-t tárolnák, a leválasztott CO2-t jellemzően fokozott olajkitermelésre használják fel, ami az egész folyamatot megkérdőjelezhetővé teszi. A ma működő DACCS vállalatok közül az egyik legismertebb, a Carbon Engineering, 2019-ben éppenséggel partnerségre lépett a Chevron-nal, hogy a leválasztott CO2-t további olaj és gáz szivattyúzására használják fel.
Ha a BECCS és a DACCS által megkötött CO2-t tárolni kell, – márpedig ez szükséges ahhoz, hogy megakadályozzuk a légkör felmelegedését,- akkor a CO2-t örökre tárolni kell. Eddig a legígéretesebb technológia a CO2 hosszú távú tárolására az, hogy vízzel keverik össze és bazalt (vulkanikus) kőzetbe fecskendezik, ahol a CO2 reakcióba lép a kőzettel és ásványosodik. Ezt a technológiát eddig csak kevés számú kísérletben tesztelték a gyakorlatban. Ha elképzeljük, hogy az erőművek és a CO2-t közvetlenül leválasztó infrastruktúrák világszerte CO2-t kötnek meg, akkor felmerül a kérdés, hogy hogyan juttatjuk el a CO2-t olyan helyekre, ahol azt a kőzetben lehet tárolni, nem feledve, hogy a világ jelenleg évente körülbelül 40 Gt CO2-t bocsát ki, ami hatalmas mennyiségű CO2. Csővezetékeket használnánk? És ha igen, hogyan építjük meg a csővezetékeket rengeteg acél és fosszilis tüzelőanyag nélkül? A CO2 tárolásának egyéb módszerei közé tartozik a régi sóbányákba vagy a földből kitermelt olaj helyébe való elhelyezés, de mindkét tárolási módszernek vannak korlátai egy olyan világban, ahol rendszeresek a földrengések, a kőzetek porózusak lehetnek és nem zárható ki az emberi mulasztás sem.
Összegezve, az UNFCCC jelentésében tárgyalt negatív emissziós technológiák egyike sem hangzik különösen reménykeltőnek, és még az UNFCCC is elismeri saját jelentésében, hogy
„ezek a technológiák csak korlátozottan kínálnak reális lehetőséget a szén-dioxid légkörből való eltávolítására”.
Téveszmék a döntéshozóknál
Mindennek ellenére, az IPCC egy 2020. július 31-i közleményében úgy fogalmaz, hogy
“a globális kibocsátást a következő évtizedekben nettó nullára kell csökkenteni a globális hőmérséklet veszélyes emelkedésének elkerülése érdekében”
és
„a jó hír az, hogy már vannak megfizethető, megbízható technológiáink, amelyekkel a globális kibocsátási csúcsot magunk mögött hagyhatjuk, és elindulhatunk a nettó nullához vezető úton.”
Elmondják azt is, hogy
“a jelenleg rendelkezésünkre álló tiszta energiát hasznosító technológiák gyors és széles körű alkalmazása az energiával kapcsolatos kibocsátások olyan mértékű csökkenésével járhat, amely a világot a hosszú távú éghajlati céljaink eléréséhez szükséges pályára állítaná.”
A világ kormányai, beleértve az Egyesült Államokat is, az IPCC-től várnak útmutatást az éghajlatváltozással kapcsolatos politika kialakításához, azonban ez az útmutatás nyilvánvalóan téveszmékre épít.
Hosszú azoknak a hazugságoknak a listája, amivel az embernek áltatnia kell magát ahhoz, hogy elhiggye ezt a retorikát:
- a megújuló energia és a kapcsolódó technológiák (pl. elektromos járművek) “tiszták”;
- a megújuló energia időben történő világméretű elterjesztése az éghajlati katasztrófa elkerülése érdekében lehetséges, sőt kívánatos;
- elfogadható a természet további pusztítása az ezen megújuló energia előállításához szükséges fémek és ásványi anyagok bányászata és finomítása érdekében, egy olyan időszakban, amikor a tudósok azt mondják, hogy az élőhelyek és a biológiai sokféleség csökkenése és a fajok kihalása ugyanolyan fontos válsághelyzet, mint az éghajlatváltozás;
- rendben van, ha a “nettó nulla” kibocsátást tűzzük ki célul a nulla kibocsátás helyett, mert hiszünk abban, hogy meglesz a szükséges technológia a CO2 levegőből való kivonásához;
- ezeket a technológiákat időben be tudjuk vetni globálisan, hogy megakadályozzuk a katasztrofális éghajlatváltozást;
- és ami talán a legszebb az egészben, hogy ebből bármit lehet úgy tálalni, hogy megfelel a “környezeti igazságosságnak” a leginkább érintettek szempontjából – ezek azok a földek, folyók, tavak, növények, emberek és állatok, akiknek otthona és élete veszik el a bányászat, az ipar és a technológia miatt.
A Biden-Harris-féle jövőre vonatkozó terv sehol sem tesz említést a növekedés visszafogásáról, az ipar vagy a hadsereg csökkentéséről, illetve a fogyasztás mérsékléséről. Sehol. Éppenséggel pont az ellenkezőjét látjuk: a Biden-Harris kormányzat jelszava a “jobbat építünk vissza”. Mit építünk vissza? A megszokott fenntarthatatlan életmódot? Azt az életet, ahol csak úgy felpattanunk egy repülőre és elugrunk a legközelebbi turistacélpontra, ahol megvesszük azt a sok vacakot, amire nincs is szükségünk, és amit hat hónap múlva kidobunk? Egy olyan életet, amelyben több házat, több utat, nagyobb és termelékenyebb vállalatokat építünk, az ezzel járó kommunális és ipari hulladékkal együtt? Egy olyan életet, amiben a hadsereg a legrosszabb környezetszennyező az Egyesült Államokban, amelynek állandó utánpótlásra van szüksége a földből kitermelendő fosszilis tüzelőanyagokból, fémekből és ásványi anyagokból? Biden azt állítja, hogy “jólétet akar építeni”. Vajon érti-e azt, hogy az igazi jólétet az egészséges ökoszisztémák teremtik meg, mert egészséges, virágzó, termékeny ökoszisztémák nélkül nincs élet a Földön? Egy olyan világban élünk, ahol van nyolc ember, akinek több vagyona van, mint a világ nagy részének együttvéve. Hogyan segíti ez a jólét a természetet? Hogyan használják ezt a jólétet a pusztítás megállítására? A válasz nyilvánvaló: sehogy.
Ez csak néhány azok közül a hazugságok közül, amelyeket egymásnak és különösen önmagunknak kell mondogatnunk, ha szép csendben el akarjuk fogadni a Biden-Harris tervben felvázolt politikát.
Ha azonban nem tudsz hazudni magadnak vagy szeretteidnek, szólalj fel. Mondd el az igazat. Nézz szembe az ökológiai valósággal. Ez nem a tévhitek ideje, hacsak nem vagyunk készek figyelmen kívül hagyni a körülöttünk lévő szenvedést, és lemondani erről a gyönyörű bolygóról, amelyet otthonunknak nevezünk.
A bejegyzés Elisabeth Robson, Deep Green Resistance News Service oldalon közölt írása alapján készült.
