Az emberi történelem nagy részében, körülbelül 300 000 éven át, vadászó-gyűjtögető lényekként éltünk néhány tucat emberből álló, fenntartható, egyenlőségre törekvő közösségekben. Az emberi élet a Földön, és a bolygó biofizikai rendszereiben elfoglalt helyünk drámaian megváltozott a holocénnel, a körülbelül 12 000 évvel ezelőtt kezdődött földtörténeti időszakkal.
Az éghajlati stabilitás és a megfelelően meleg hőmérséklet példátlan kombinációja a világ számos részén lehetővé tette a vadon termő gabonaféléktől való nagyobb függőséget. A következő néhány ezer év során ez a függőség a mezőgazdaság megjelenéséhez és a nagyméretű, összetett államokká alakult társadalmak kialakulásához vezetett. Ezek a társadalmak a terjeszkedés és összeomlás közös mintázatát mutatják. Az ipari civilizáció mindössze néhány száz évvel ezelőtt kezdődött, amikor a fosszilis tüzelőanyagok az emberi gazdaságot új méretre és összetettségi szintre emelték. Ez a változás számos előnnyel, de egyúttal a globális éghajlatváltozás okozta következményekkel is járt. Az éghajlati modellek szerint a Föld 2100-ra 3°C – 4°C-kal, végül pedig akár 8°C-kal, vagy még ennél is nagyobb mértékben felmelegedhet. Ezzel a bolygó visszatérne a pleisztocén időszak instabil éghajlati viszonyaihoz, amikor a mezőgazdasági művelés lényegében lehetetlen volt.
Megfelelő intézkedéseket lehetne hozni annak érdekében, hogy az ipari civilizációból való átmenet kevésbé járjon pusztító következményekkel, és ezáltal javuljanak vadászó-gyűjtögető utódaink kilátásai. Ezek közé tartozik az éghajlatváltozás hosszútávú, szélsőséges hatásait csökkentő döntések, a jelentős és önkéntes népességcsökkenés, a természeti környezet helyreállítása és a világ megmaradt őshonos kultúráinak védelme.
A teljes cikk eredeti nyelven itt elérhető.
A bejegyzés a Science Direct oldalon 2020-ban közölt írás alapján készült.
