Különös éghajlati folyamatokkal találkozhatunk szinte már minden évben, Magyarországon itt az ideje megszokni a tavaszi fagyokat, az aszályos, hőhullámokkal megspékelt nyarakat, és az ezekből adódó élelmezési, valamint egészségügyi válságokat. Gelencsér András levegőkémikus több kutatótársával együtt olyan problémakörökről tartott előadást, mint a megújuló energiaforrásokhoz szükséges infrastruktúra kiépítésének nehézségei, a légszennyezés és az ÜHG kibocsátás ellentétes hatásai, az élelmezési-, valamint vízválság, illetve a klímaváltozással járó egészségügyi kockázatok.
Hogyan függnek a megújulók a fosszilis energiaforrásoktól?
Többek között a megújuló, és nem megújuló erőforrások kapcsolatáról tartott előadást Gelencsér András, levegőkémikus, a Pannon Egyetem rektora a Válságok és Valóságok konferencián. Elsőként egy energia-körképet vázolt fel, elmondta, hogy az úgynevezett EROI a befektetett energia megtérülésének mutatójaként írható le. A hagyományos energiatermelési formák közül – amelyek hőtermelésre képes formák, tehát nem tartoznak ide a megújuló energiaforrások – az energia megtérülését tekintve legjobb a szén, ezt követi az olaj és a gáz, amikhez már több technológiai befektetés szükséges.
Az olajhomok és az olajpala rossz energiahatékonyságú, ezek nagyfokú infrastrukturális befektetést igényelnek. Végül a zöld megoldásokhoz sorolt biodízel, bioetanol áll a sor végén energiahatékonysági szempontból. A villamos energia termelési módok úgy is rangsorolhatók, hogy megnézzük, milyen tömeganyag szükséges az egységnyi energiatermelési kapacitás létrehozásához. A hagyományos erőművek kompaktak, így az egységnyi kapacitás biztosításához nem kell sok tömeganyag (beton, acél, alumínium, stb.), míg a megújuló energiaforrásokhoz az alacsony energiasűrűség miatt nagy területen, sok anyag felhasználására van szükség.
Az EROI értékek alapján, mindent egybe véve, az atomenergia a leghatékonyabb (kompakt és nagy energiakapacitás termelésre képes), ezután következik a vízenergia, a harmadik a hagyományos energiatermelés (szén, gáz) és csak ezután következik a szél-, és napenergia, valamint a biomassza.
“A jelenlegi civilizációnknak hatalmas az energiaigénye, miközben egyre nehezebb a fosszilis energiaforrásokhoz hozzáférni, másrészt a rosszabb hatékonyságú megújulók veszik át az energiatermelés egyes részeit. Így a globális energiahatékonysági átlag csökken, néhány évtizeden belül bekerülünk a jelenlegi civilizáció fenntarthatósági szintje alá. Valahol tehát muszáj lesz visszavennünk, változtatnunk a jelenlegi rendszeren.” – vázolta fel a problémát a szakértő. „A dekarbonizációs stratégiához szükséges infrastruktúrát ki kell építeni, le kell gyártani a szélerőműveket, a napelemeket, ezeket az eszközöket a fosszilis energián alapuló ipar gyártja, valamint azokon az olcsó szállítóhajókon érkeznek az egyes országokba, amelyek szintén fosszilis energiával működnek. A világ jelenlegi működésében fosszilis energia nélkül nem hasznosítható a megújuló energia.” – tette hozzá Gelencsér András.
A levegőszennyezés csökkenti, az ÜHG növeli a globális átlaghőmérsékletet
Nem a megújulók vs. fosszilis energiahordozók tárgyköre az egyetlen problémás ügy a klímaváltozás, a zöld átállás kapcsán. Gelencsér András a levegőszennyezésről, az üvegházhatású gázok következményeiről, valamint az időjárási anomáliákról is beszélt az előadása során:
„A levegőszennyezés jól hasonlítható egy vulkánkitöréssel járó szennyezettséghez. A Fülöp-szigeteken lévő Pinatubo-hegy 1991-es kitörése a 20. század második legnagyobb vulkánkitörése volt, erről már számos adat rendelkezésre áll, a legnagyobb, 1912-es alaszkai Novarupta kitöréssel szemben. A Pinatubo kitörésével 20 millió tonna kén került a légkörbe 35 kilométeres magasságba, ami 1%-os sugárzáscsökkenést okozott és néhány évig kimutatható, átmeneti, 0,25 Celsius fokos felszíni hőmérséklet-csökkenést eredményezett. A vulkánkitörés következményeivel körülbelül ekvivalens a globális levegőszennyezés, ugyanis a fosszilis tüzelőanyagok égetése révén folyamatosan juttatunk többek között ként a levegőbe. Egy év alatt 60 millió tonna kén kerül a légkörbe (más anyagok mellett), viszont mivel ezek a felszín közelében vannak, hamarabb ki is kerülnek a légkörből, így a légszennyezés eredő hatása valamivel kisebb, még akkor is, ha mennyiségben nagyobbnak tekinthető, hiszen minden évben van kibocsátás, nem csak a kitörés alkalmával.
Az eredmény egyszerűen megfogalmazva, hogy egyre halványabban látjuk a napot.
A légszennyezés következménye hőmérséklet-csökkenés, (-0,15 Celsius fok) ami részben kompenzálja azt, hogy az üvegházhatású gázok kibocsátásával viszont növeljük a globális átlaghőmérsékletet. Jelenleg, az ÜHG kibocsátásból származó hőmérséklet-emelkedés erősebb, mint a levegőszennyezés hőmérséklet-csökkentő hatása.” (volt időszak, amikor ezek ugyanakkorák voltak).
Gelencsér a kibocsátások kapcsán egy olyan folyamatról is beszámolt, ami közvetlenül már nem az emberiségtől származik (még ha a létrejötte emberi tevékenységből is eredeztethető):
“Eljutottunk egy olyan szintre, amikor már a természet magától is kibocsátó lett.
A jégfelületek olvadása azt is eredményezi, hogy kisebb felületen történik a napsugarak visszaverése, ami újabb melegedést eredményez. A permafroszt (nagy kiterjedésű, huzamos ideig fagyott állapotú talaj, Kanadától Szibériáig vannak ilyen területek északon) határa 100 kilométerrel már északabbra került, az olvadással együtt olvadéktavak keletkeztek, így az eddig elzárt szerves anyagok bomlásgázok formájában a légkörbe kerülnek. A mennyiség meghatározása nehézkes, de a becslések szerint több száz millió tonnás (CO2-egyenértékes) kibocsátást is eléri évente.
Ezek a szökevénykibocsátások nem korlátozhatók, ezek nincsenek benne a Párizsi Klímaegyezményben. Tehát megállíthatatlanok.”
– hívta fel a figyelmet a szakértő.
Ismerjük meg a „hamis tavaszt”
Gelencsér előadásában két magyar vonatkozásra is felhívta a figyelmet. A Föld felmelegedése nem egyenletes, a legnagyobb mértékben éppen az északi területek melegednek – négyszer olyan gyorsan, mint a globális átlag. A differenciált melegedésnek vannak következményei, főleg az északi területeken.
Két olyan hatás fakad ebből, ami már Magyarországon is látszik: az egyik a hőhullámok gyakoriságának változása.
“1981 és 2021 között 20 nappal nőtt a Dél-Alföldön a hőhullámos napok száma.”
Ennek a tendenciának a további folytatására lehet számítani a szakértő szerint.
A másik hatás az úgynevezett „hamis tavasz”, ami a sarkvidék és a mérsékelt övi területek eltérő melegedéséből adódik, amely megváltoztat bizonyos magaslégköri áramlási pályákat. Nagy hőmérséklet különbség esetén, a fizikai folyamatok a hideg levegőt északon tartják egy örvénybe bezárva, viszont a kisebb hőmérséklet különbség engedi, hogy a hideg levegő északról lefelé húzódjon a tél végén, a tavasz elején. Ezt nevezik „hamis tavasznak”. Mostanra szinte minden éves jelenséggé váltak a hideg hullámok tavasszal, és szintén folytatódó hatásról van szó – ismertette Gelencsér.
Milyen hatása van az éghajlatváltozásnak a vízre?
A konferencia egy másik előadója volt Dr. Rostási Ágnes, a Pannon Egyetem környezetkutatója, agrármérnöke, aki az élelmezési és vízválságról tartott előadást. „A jelenlegi korlátos vízkészletek az éghajlatváltozáshoz kapcsolódóan még jobban szembetűnőbbek lesznek. A teljes vízkészletünk csupán 0,5%-a használható és elérhető édesvíz, és azt látjuk, hogy ez 1 centiméter/év sebességgel csökken.
A víz és az élelmezés kapcsolatát jól leírja, hogy a teljes édesvíz-felhasználás 70%-át a mezőgazdaságban használják fel, 2000-5000 liter/fő/nap szükséges globálisan az élelmiszer előállításához.
A vizek esetében olyan problémákról számolt be a szakértő, mint a nagyobb párolgásból fakadó vízkészlet-fogyás, a gleccserek olvadásával járó árvizek, illetve az óceánokban elnyelt hőmérséklet hatására bekövetkező hőtágulás, ami a tengerek szintjének emelkedésével jár, és ami szintén hatással van az életünkre.”
Magyarországon is már felütötték a fejüket a vizekkel és az éghajlatváltozással kapcsolatos negatív események, ilyen például, ha egy aszályos időszak nagyfokú párolgással, és hőséggel is társul – ismertette Dr. Rostási Ágnes. Ez rendkívül káros az ökoszisztémára nézve, a folyamatos melegedés hatására a talajvíz szintje lecsökken, jellemzően főleg az alföldi régiókban. Ez a jelenség okozza azt is, hogy az épületek alapjai megrepednek, ugyanis a talajban agyagásványok vannak, amik elveszítik a víztartalmukat a hőség miatt, elkezdenek zsugorodni, így ha nem kerül vissza a víz, akkor talajzsugorodás kezdődik. Télen ugyan a hó és a csapadék elindítja a vízpótlást, de már azt is lehet látni, hogy a Balaton vízveszteségét a téli időszak sem tudta pótolni, hiába esett sok eső, a tó vízgyűjtő területén a talaj beitta a csapadékot, így a vízszint már nem tud emelkedni.
Az alföldi területek három nagy problémával találkoznak, aszállyal nyáron, árvizekkel és a belvízzel tavasszal, ezek együttesen komoly gondokat okoznak. A szakértő arról is beszámolt, hogy a haszonállatok legeltetéséhez, és a téli takarmány-ellátottságához az alföldi gazdák már a Dunántúlról kénytelenek takarmányt szállítani, és bár a hiányzó takarmánymennyiséget most még tudjuk pótolni, de a későbbiekben az állattartás nagy problémákkal fog szembesülni.
„Jelenleg globálisan a területek 44%-a van művelés alá vonva, ezekből 77%-on csak azért folytatunk gazdálkodást, hogy a haszonállatoknak legyen takarmány. Holott az emberiség össz tápanyagigénye a maradék 23%-nyi területről többségében fedezhető lenne. Ha vissza tudnánk vonni a haszonállatok miatti művelést, akkor a területeket a természet számára is visszaadhatnánk, a visszavadítással az ökoszisztéma regenerálódni tud, kedvező változást eredményezve hosszú távon mindenki számára.” – emelte ki a környezetkutató, agrármérnök.
A legnagyobb gabonatermelő területek közé tartozik Észak-Amerika, Dél-Amerika és Oroszország, jelenleg az összes termőterület egyharmadán termelik meg az összes gabonamennyiség kétharmadát. Ha ezeken a területeken az éghajlatváltozásból adódóan valamilyen negatív hatás következik be,
“az az élelmiszer-ellátottságban, az élelmiszerárakban is tükröződik.”
Az élelem előállítása hatalmas energiaigénnyel jár, nem elég, hogy az adott területen megtermeljük az élelmiszert, ezt utána fel kell dolgozni, majd csomagolni, majd szállítani, majd a kiskereskedelmi láncokban a vásárlók is újabb energiát fektetnek a szállításba, majd a feldolgozásba. Ha a nem hasznosítható, hulladékba kerülő élelmiszert kivennénk a rendszerből, akkor sokkal kisebb energiaigénye lenne az élelmezési szektornak. Szintén az energiaigény csökkentésében segíthetne a fajtanemesítés, a precíziós gazdálkodás, az élelmezés újragondolása, és a fogyasztási szokások megváltoztatása – zárta előadását Dr. Rostási Ágnes.
A klímaváltozással járó egészségügyi kockázatok
Stumpf-Biró Balázs, a Cassandra Program összeomlás kutatója az előadások során felvázolta, hogy számos ponton összefonódik az éghajlatváltozás és az egészségünk, például a járványok tekintetében, a légszennyezés okán, de idetartoznak a hőhullámok és a rovarok populációjának csökkenéséből adódó rosszabb mezőgazdasági terményátlag, valamint az ebből fakadó éhínség is.
Nagy probléma a vízhiány is, egy friss tanulmány alapján 2025-re a világ lakosságának a fele fog olyan területen fog élni, ahol rövidebb, hosszabb ideig vízhiány lesz.
A hőség komoly hatással van az emberi egészségre, a munkavállalói termelékenység egy Celsius fokonként 2%-kal csökken, míg az agresszió 5-6%-kal nő. A krónikus betegségekre pedig különösen rossz hatással van a hőség. Ami szintén probléma, hogy a magas páratartalommal párosuló meleget még rosszabban bírja az emberi szervezet. Egy másik következménye a fenntarthatatlan kitermelésünknek a mikroműanyagok általi szennyezés. Évente 360 millió tonna műanyagot állítanak elő, a műanyaghulladék 80%-a kerül az óceánokba és a szeméttelepekre, a lebomlásuk nagyon lassú. Ha vízbe kerülnek, nem bomlanak, hanem inkább törnek, így jönnek létre a mikroműanyagok.
Az óceánokban átlagosan egy négyzetkilométeren 4 milliárd mikroműanyag található.
Ez azt jelenti, hogy a mikroműanyagok többsége nem lebeg a vízen, hanem lesüllyed, bekerülve a táplálékláncba a halakon keresztül, amikből gyakran más állatoknak is készül táp, így végső soron az emberi fogyasztáshoz is eljutnak. A műanyag bekerül az életterünkbe, az ivás, evés, belégzés útján hetente egy bankkártyányi műanyagot fogyasztunk el. A szervezetbe jutott műanyagok, vegyi anyagok a terméketlenségre is hatással vannak” – sorolta fel a további kockázatokat a Stumpf-Biró Balázs.
A bejegyzés a Portfolio oldalán közölt írás alapján készült.
